6p
Nehéz ügy ma tőzsdére vinni egy kkv-t, ha egyszer a piacon nincs likviditás, szenvednek a brókercégek, a feltételek nehezen teljesíthetőek, a költségek magasak, és még a vállalatok sem ismerik a lehetőségeiket.

Lengyelország: nem buborék ez, de lehet meglepetés

A Privátbankár.hu Tőkepiac 2014 konferenciájának panelbeszélgetésén Jaroslaw Derylo, a Wood & Co Befektetési Diviziójának igazgatója arra felvetésre, hogy sokak szerint a lengyel tőzsdén éppen egy buborék fújódik, azt mondta: a helyzet nem ilyen drámai, a probléma messze nem ilyen nagy. A szakember szerint kifejezetten jó a befektetési bázis, ami stabil alapot ad a növekedésnek.

 

 

Persze lesz majd meglepetés, amikor a piacról az új szabályozásnak köszönhetően egyszer csak eltűnik az egyik nagy szereplői kör: a magánnyugdíjpénztáraknak ugyanis mérsékelni kell a részvénykitettségüket. Azt egyelőre ugyanis nem lehet tudni, fokozatos lesz a kivonulásuk, vagy hirtelen tűnnek el a piacról – ez még okozhat zavarokat.

A konferenciáról készül anyagainkat itt olvashat illetve nézheti meg:

Ha a válság földrengés volt, most jön a cunami

Ki lesz a gyorsabb, a bróker vagy a magánbefektető?

Túl nagy a bankok szerepe? Ideje a szerkezetváltásnak

El vagyunk bankosodva, több tőkepiac kéne


Magyarország úttörő a piac tönkretételében is

A panelbeszélgetésen Jaksity György, a Concorde Értékpapír vezetője elmondta: Magyarország úttörő volt a tőkepiacok régiós történetében. Az országban nyílt az első tőzsde, nálunk volt az első nyilvános tőzsdei kibocsátás, és az első nyugdíjreform is – sajnos azonban úttörők vagyunk abban is, hogy hogyan tesszük tönkre a piacot.

 

 

A nyugdíjpénztárak államosítása ennek egy nagyon fontos mérföldköve volt – Jaksity György szerint ez a vég kezdete, úgy látja: nem visszafordítható a folyamat, a likviditás folyamatosan szűkül a piacon – ezt pedig nagyon nehéz megállítani. A nyugdíjpénztárak kivonása mellett egy másik tényező is terheli a magyar piacot: egy globális jelenség, melynek keretében bizonyos, korábban fontos szereplők eltűntek a piacról. A hagyományos befektetési banki, brókeri modellek kezdenek ugyanis kikopni: a vállalatcsoport bevételi struktúráját vizsgálva azt látják: a brókercégek szinte eltűntek a budapesti tőzsdéről, aminek legnagyobb szereplőjévé vált a Concorde

Nem csoda,  hogy ilyen körülmények között nincs nyilvános tőzsdei kibocsátás: nincs meg a szükséges likviditás, nincs lehetőség brókercégként a forgalmi jutalékból megélni. 2012-ben a Concorde 3 nagyon jó vállalattal dolgozott együtt a tőzsdei kibocsátáson, de végül csak egyet sikerült eljuttatni a tőzsdére, azt is nagyon nagy nehézségek árán. Az elmúlt évtizedben ide jutottunk, és a helyzet várakozásaik szerint nem is nagyon fog javulni.

Tudja-e a kkv, hogy hogyan fejlődhet?

Katrin Herrling, a Brain & Co igazgatója szerint amikor azt kérdezzük, a közepes méretű vállalkozások tőkéhez jutását hogyan segíthetnénk, azt is meg kell nézni: eléggé élő az európai kkv-piac? Egy tanulmány szerint az elmúlt 6-7 évben a kkv-k szenvedtek a legjobban Európában, és bár minden országban vannak sikersztorik, nem sikerült létrehozni azt a színes kkv-szektort, ami a tőkepiac alapját adja. Márpedig ha ezt nem sikerül felpörgetni, nem tudunk választani arra, miért nem fejlődnek gyorsabban a kkv-k – amelyek között gyakran előfordul, hogy egy családi vállalkozás vezetése nem hajlandó kiadni a kezéből az irányítás egy részét - , akkor a régiónk nem tud olyan szintre jutni, mint Európa többi része.

 



Probléma az is, hogy sokszor maguk a cégek sem értik a folyamatokat: nem tudják, hogy egy  tőkeinjekcióval hogyan működhetnének jobban. Nem ismerik azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül tőkéhez juthatnának.

Kérdés az is: van-e elég befektető? Sokszor visszafogja a őket a bonyolult szabályozás, a kemény tőkekövetelmények és a befektetésre alkalmas vállalatok szűkössége  ezeken azonban lehetséges lenne javítani.  Ha azonban nincs meg a kkv-kat előrevivő lehetőségek halmaza, nem áll össze a finanszírozási struktúra – ha pedig nincs elég finanszírozható kkv, nem jöhet létre az egészséges az ökoszisztéma.

Sok cég megijed a tőzsdétől – kicsik kíméljenek?

Peter Koblic, a prágai tőzsde vezéigazgatója elmondta: a cseh tőkepiac speciális eset: a '90-es évek privatizációs hulláma idején volt olyan nap, amikor 2 ezer cég került tőzsdére. Közülük sok csődbe ment, de azért volt, ami fel tudta venni a lépést. Az orosz válság, kínai válság idején pedig megnőtt a jelentősége az átláthatóságnak, a befektetők a transzparensen működő cégeket kezdték favorizálni.

 

 

 

1000 vállalatot fél év alatt kiszórtak a tőzsdéről – jellemző, hogy az ő papírjaikkal összesen 5 tranzakció született. A következő években még 400 vállalatot vezettek ki, amelyekkel gyakorlatilag nem volt kereskedés.

Mostanában Csehországban is nehéz tető alá hozni új kibocsátásokat: a cégek gyakran megijednek a követelményektől, a befektetők sem tolonganak. A brókercégek szerveznek időnként ipo-kat is, de ezekből gyakorlatilag nem lehet megélni. Koblic úgy látja: náluk sokkal inkább egy közvetítés nélküli, speciális piacra lenne szükség, de az EU ezt nem igazán támogatja, inkább a szigorúbb felügyeletet erőltetik a brókercégekre.

Jaksity György hozzátette: egy tőzsdei kibocsátás megszervezése olyan, mint egy hadsereget mozgatni egy éven át, miközben még nyereséget akarunk elérni: jogászok, a cégvezetés, kutatók, kereskedők, szabályozók hadát kell folyamatosan koordinálni, miközben még arra is figyelni kell, hogy a költségek alacsonyak legyenek. A tapasztalatok szerint a cég kapitalizációjának legalább 50 millió dollárosnak kell lennie ahhoz, hogy elérje a kritikus méretet, ami a tőzsdei bevezetéshez szükséges.

Drága dolog tőzsdére menni?

Katrin Herrling szerint: a vállalat mérete valóban korlátozó tényező. A tipikus ipo-nak pedig vannak költségei, de vannak olyan cégek, amelyek innovatív megoldásokat kínálnak erre: egy holland példát említett, amikor egy főleg középméretű vállalatokkal foglalkozó brókercég a teljes átvilágítás helyett csak a a cashflow-generáló eszközöket világítja át  – a tőkepiacokat így kevesebb mint 50 ezer eurós költséggel is el lehet így érni.

Petr Koblic szerint kérdés, hogy ez elég-e a befektetőknek: egy sörfőzde például megkereste őket, céljuk az volt, hogy nem teljes dokumentációt állítanak össze, csak a cseh szabályoknak megfelelő átvilágításon esnek át (nemzetközi sztenderdek helyett). Kiderült azonban, hogy a megkeresett befektetők inkább nemzetközi szabályok szerint összeállított adatokkal, minden információ birtokában, teljes transzparencia mellett hajlandóak befektetni egy cégbe.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG