2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,87 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 49 849,71 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint relatív magas forgalom mellett a BUX-index az európai tőzsdékkel "kézen fogva" emelkedett.

Bár a Magyar Telekom kedden piaczárás után teszi közzé gyorsjelentését, a befektetők optimisták voltak, hiszen a papír árfolyama 0,47 százalékkal emelkedett. Az elemző szerint a Mol esése azzal magyarázható, hogy a vezető részvény a keddi kereskedésben már osztalékszelvény nélkül forgott. A többi blue chipről megjegyezte: a Richter irányt keresett, az OTP árfolyama pedig rendkívül magas, 5,3 milliárd forintos forgalomban emelkedett.

A nyugati indexekkel együtt emelkedett kedden a BUX (fotó: MTI)
A nyugati indexekkel együtt emelkedett kedden a BUX (fotó: MTI)

A Mol 96 forinttal, 3,84 százalékkal 2402 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,34 százalékkal 16 450 forintra erősödött, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,47 százalékkal 425,50 forintra nőtt, forgalma 43,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 8760 forintra emelkedett, a részvények forgalma 892,1 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3988,56 ponton zárt kedden, ez 52,17 pontos, 1,33 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,02 százalékos mínuszban, ugyanakkor az S&P 500-as mutató 0,07 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,13 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A londoni FTSE-100 mutató 0,40 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,16 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,10 százalékkal erősödött hétfői záróértékéhez képest. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,26 százalékos pluszban fejezte be a napot. Az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 2,05 dollárral (2,97 százalékkal) 71,09 dollárra nőtt. Az arany ára unciánként 0,30 százalékkal (5,20 dollárral) 1731,70 dollárra emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45810 45320 46000 +1,13% 45800 45810 2 333 510 520 HUF 2026-09-25 11:54:45
MOL 5205 5180 5260 -0,86% 5195 5205 530 344 865 HUF 2026-09-25 11:53:05
MTELEKOM 2556 2536 2558 +0,47% 2554 2556 154 244 358 HUF 2026-09-25 11:54:32
RICHTER 12620 12530 12690 -0,24% 12600 12620 387 047 040 HUF 2026-09-25 11:53:56
OPUS 277 275 284 -1,07% 277 280 3 634 059 HUF 2026-09-25 11:25:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG