6p

A részvénypiacok optimisták, az egész éves esélylatolgatásnak fontos eleme lesz azonban a januári teljesítmény. A BUX is emelkedik és ismét 80 ezer pont felett van, több papír is húzza. A forint kissé korrigálja a hétfői elgyengülését. Újra százezer dollár felett a bitcoin, javulóban az európai részvények megítélése.

Az európai tőzsdeindexek többsége kellemes, fél százalék körüli pluszban áll, kivéve Londont és Bécset, ahol némi visszaesés figyelhető meg. Az amerikai részvénypiac, főleg a vezető technológiai papírok és az AI-szektor hétfői szép emelkedése is folytatódhat, legalábbis a határidős indexek újabb szerény pluszban állnak.

A hétfői miniralit a leendő elnök, Donald Trump vámpolitikájával kapcsolatos pletykák erősítették, bár ezeket később cáfolták. A befektetők Európában friss inflációs adatokra, míg Amerikában munkaerőpiaci számokra figyelnek. A vártnál magasabb lett a német fogyasztói árindex. Csütörtökön zárva lesz az amerikai tőzsde Jimmy Carter decemberben elhunyt volt elnök temetése miatt.

A BUX index és az OTP egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index és az OTP egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,4 százalékkal emelkedett eddig és ezzel ismét 80 ezer, sőt 80 300 pont fölé ért. Az OTP 0,3, a Richter 0,6 százalékkal drágul, a Mol 0,4 százalékkal csökken. A Magyar Telekom 2,5 százalékkal lőtt ki. Az egyik brókercég elemzése nyomán 3,6 százalékkal száguld az Alteo.

Mitől gyengélkedik a forint?

Az euró hétfőn késő este volt 416,70 forint is, de kedden délelőtt már csak 415,10, ez utóbbi szint az utóbbi napokban gyakran előfordult már. “A tegnapi kereskedésben erős felpattanást láthattunk, melyet több érkező makroadat támogatott” – írta a hétfői forintgyengülésről az Equilor Befektetési Zrt.

Mások a Trump-féle vámtervekkel kapcsolatos nemzetközi árfolyam-ingadozásokkal (volatilitással) magyarázzák ugyanezt.

Árfolyam

Frissítették az Alteo-modellt

Az Alteo számos beruházást és akvizíciót hozott tető alá. Ennek eredményeképpen már mintegy húszmilliárd forint értékben történtek fejlesztések, de további 45-50 milliárdnyi beruházás, cégvásárlás van még „a csőben” – írta az Erste Befektetési Zrt. kommentárja.

Ezek a fejlesztések mind értékükben, mind méretükben meghaladják a korábbi várakozásainkat, s így pozitív hatással vannak az eredmény-előrejelzésünkre is.

Így a következő években a pénzáramlások lehetőséget teremtenek további beruházásokra, amelyekre maga a piac is éhes. Például a Mol 2030-ig 2500 GW-ra tervezi növelni a megújulókból származó energiafelhasználását. Ennek elérésében az Alteo is partner lehet. A brókercég ezért frissítette modelljét, és “a DCF értékelés alapján” a részvények 12 hónapos célára 5450 forint, mintegy 31 százalékkal haladva meg az aktuális piaci árat. Az ajánlásuk pedig vétel.

Javulóban az európai részvények megítélése

A Citigroup szerint csökken az amerikai és az európai részvények közötti “pozícionálási különbség„, mivel az S&P 500 határidős ügyleteken belül az emelkedésre játszó („bullish”) üzletek száma csökken. A befektetők mintegy ötmilliárd dollárnyi új shortot (esésre játszó üzletet) nyitottak, valamint a meglévő long (emelkedésre játszó) pozíciókat is mérsékelték.

A Nasdaq futures határidős üzletek is lefelé csúsztak a múlt heti magas szintekről, tehát csökkent az optimizmus. A stratégák szerint az európai EuroStoxx határidős ügyletek még ugyan mérsékelten pesszimista hangulatot tükröznek, de a német DAX index befektetői 2024 közepe óta egyre optimistábbá váltak.

Három mutató jelzi, milyen lesz ez az év?

Bár a „Mikulás-rally” év végén nem jött össze, a 2025-re vonatkozó optimista várakozások ezzel nem foszlottak széjjel – idéz érdekes statisztikákat az Investing.com szerzője a Stocktraders Almanac-re hivatkozva. Amikor mindhárom januári mutató – a “Mikulás-rally„ (SCR), az “első öt nap hozama” (FFD) és az egész hónapra vonatkozó “január-barométer” (JB) emelkedett, az S&P 500 az esetek 90,6 százalékában emelkedett 1950 óta (32 évből 29-ben). Az átlagos éves nyereség ezen esetek során 17,7 százalék lett.

Ha azonban ebből a hármasból egy vagy több csökkenést mutatott, mint most az SCR, akkor még mindig az évek 59,5 százalékában (42-ből 25-ben) emelkedés volt, de csak 2,9 százalékos átlagos plusszal.

Mikulás-rali nélkül is lehet boldognak lenni

Ám egy elmaradt Mikulás-rally esetén is a január-barométer lehet a kulcs. Egy pozitív hozamú január történelmileg nagyon jó jel lenne, mivel 1950 óta az S&P 500 átlagosan 16,8 százalékos éves hozamot ért el azokban az években, amelyekben a januári alakulása pozitív volt.

Ezzel szemben amely esetekben az index januárban gyengébb volt, az éves hozamok átlaga is csak mínusz 1,7 százalék lett.

Újra százezer dollár felett a bitcoin

A gyenge év vége után az új év elején javulnak a kriptovaluta-árfolyamok, a bitcoin (BTC) egy hét alatt nyolc százalékot ment, jelenleg 101 500 dollár az ára. Az ether is ennyit drágul százalékban, így 3660 dollár körül forog. Az árfolyamokat a jelek szerint részben nagybefektetők hajtják fel.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A legnagyobb bitcoin-tulajdonos vállalat, a MicroStrategy 101 millió dollárért újabb 1070 BTC-t vásárolt fel 94 004 dolláros átlagáron, így már összesen 447 470 BTC-t birtokol. A japán Metaplanet pedig tízezer BTC vásárlását tervezi 2025-ben, ami ambiciózus cél, hiszen jelenleg még csak 1742 darab van a birtokában, mintegy 177 millió dollár értékben.

Megvették az FTX európai ágát

Az FTX EU-t a szabályozói és jogi jóváhagyást követően felvásárolta a – volt FTX– és Alameda-alkalmazottak által létrehozott – Backpack Exchange – írja a kriptós sajtó. A Backpack EU átveszi a a korábban bíróság által jóváhagyott FTX-követelések elosztását is.

A tervek szerint a cég az egész Európai Unióban fog kínálni kriptovaluta-derivatívákat, köztük lejárat nélküli határidős ügyleteket (“perps”). (Az FTX kriptotőzsde és a körülötte levő cégcsoport 2022 novemberében ment csődbe.)

Jön a Twitter fizetési megoldása?

Az Elon Musk milliárdos tulajdonában levő X (volt Twitter) „X Payment” fizetési megoldásának elindítása 2025-re várható. Ez a várakozások szerint a hagyományos fizetési módszereket integrálja majd a kriptovalutákkal, például a bitcoinnal, a dogecoinnal és az XRP-vel. Ezen pletykák közepette, valamint talán Musk szokásos X-es tréfálkozásai miatt is a dogecoin (DOGE) egy hét alatt 23 százalékkal emelkedett.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39310 39310 40220 -0,76% 0 0 20 156 248 750 HUF 2026-02-27 17:05:10
MOL 3528 3500 3538 +0,23% 0 0 5 041 720 188 HUF 2026-02-27 17:11:04
MTELEKOM 2165 2160 2245 -1,37% 0 0 2 565 668 405 HUF 2026-02-27 17:05:03
RICHTER 11940 11850 12250 +0,93% 0 0 5 969 937 770 HUF 2026-02-27 17:05:24
OPUS 543 540 548 -0,91% 0 0 153 843 788 HUF 2026-02-27 17:05:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pirosban zártak a New York-i piacok
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:02
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Gyengélkedett a BUX pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen sokat gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 18:51
Érezhetően gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 16:46
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru De mivel fizetnek majd a robotszolgáink?
Eidenpenz József | 2026. február 27. 14:46
Melyik AI-ban bízhatunk meg, és melyikben nem? Lehet-e egy robotnak bankszámlája? Mivel fizetnek majd az AI- vagy a robotszolgáink? Kell-e a mesterséges intelligenciának kriptovaluta? Megannyi kérdés, amelyeket az élet felvet, vagy már ma, vagy hónapokon, egy-két éven belül.
Részvény / Deviza / Áru Bottal ütik a Richter nyomát
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:54
Gyengébb nyitás után erős folytatás pénteken a pesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Kivárnak az európai tőzsdéken péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:46
Nem mozgás, inkább csak mocorgás volt a tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:24
Péntek reggeli friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Magával rántotta az Nvidia a New York-i tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 06:23
Megint megreccsentek a techrészvények.
Részvény / Deviza / Áru ESG a gyakorlatban: így építi be a fenntarthatóságot az alapkezelésbe az Erste – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Veresegyházi Gábor | 2026. február 26. 18:53
Mit jelent a fenntarthatóság a mindennapokban egy befektetési alapkezelőnél? Az Erste szakértőit, Kulcsár Nórát és Kovács Istvánt kérdeztük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG