Mekkora kárpótlás jár 40 évnyi átkosért?
A speciális értékpapír létrejötte egy eleve kényszerű kompromisszum volt. Az első szabadon választott kormány, kissé túlbuzgó módon, magára vette az előző rendszerek bűneit, és mindenkit kárpótolni akart, akit megfosztottak akár anyagi javaitól, akár személyi szabadságától. Egy ilyen kárpótlás nyilván csak részleges lehet, és sokszor nehéz is számszerűsíteni az elszenvedett sérelmeket, egy ekkora akció azonban mindenképpen rengeteg pénzbe kerül. Ezt a rendszerváltás terhei alatt nyögő gazdaság nyilván nem bírta el, ezért olyan megoldást kerestek, amivel időhöz jutnak, amíg a privatizációból várhatóan befolyó töméntelen pénz lehetővé teszi a kárpótoltak kifizetését (vagyonhoz juttatását).
Erre a célra gyorsan létrehozták a kárpótlási jegyet, mint értékpapírt, ami névértékkel bír, de a névérték nem pénzt, vagy tulajdoni jogot testesít meg (mint egy kötvénynél vagy részvénynél), hanem egy pontosan meg nem határozott tartalmú és határidejű ígéretet, miszerint a privatizáció folyamán közösségi (állami, önkormányzati, termelőszövetkezeti) tulajdonra váltható. Tekintettel az akkori igen magas inflációra és kamatszintre (25-35 százalék), a kárpótlási jegy az indulás napjától, azaz 1991. augusztus 10-től kamatozott, a kamat mértéke a jegybanki alapkamat 75 százaléka volt. A kamat nem egy kifizetést jelentett, hanem a papír névértékének megnövelését. A kibocsátó (azaz a magyar állam) optimista volt: úgy gondolta, hogy a privatizáció első szakasza, és így a jegyek felhasználása 3 év alatt lezajlik, ezért a kamatozás csak 1994 végéig tartott. Így immáron 20 éve egy ezer forintos jegy névértéke 1742 forint (a 20 év átlagos kamatszintjét figyelembe véve reálértéken ma alig ér valamit).
Ingyen ebéd a tőzsdén
Az első jegyek ténylegesen 1991 utolsó napjaiban jelentek meg, a felhasználási lehetőségek nagyjából fél évvel később kezdődtek. Miután a kibocsátás üteme nagyobb volt, mint a felhasználhatóságé, az árfolyam jóval a név-, sőt a címletérték alatt tartózkodott, az első időben 700 forint körül. 1992 végén aztán a papír a tőzsdére is bekerült, innentől kezdve átláthatóbb volt az árfolyam alakulás. Ekkor jöttek az elhíresült részvénycserék is, amik ingyen ebédként vonultak be a magyar tőkepiac történetébe.
Valahogy maradt a piacon egy csomag
A tervezett 3 év alatt nem sikerült a kibocsátott mennyiséget felhasználni, sőt a soron következő kormányváltás után a jegyekkel eleinte semmit nem lehetett kezdeni, az árfolyam 200 forint alá esett. A Bokros csomag után aztán újra felpörgött a privatizáció, és szinte burjánzottak a felhasználási lehetőségek. Innentől 10 év alatt sikerült a jegyek nagy részét bevonni, az utolsó lehetőség a Mol részvények 2006-os kibocsátása volt. Az árfolyam ekkor 1500 forintig is felszaladt. Az állam úgy gondolta, aki bújt, aki nem, ő teljesítette a kötelezettségét.
Csakhogy maradt a piacon kis adag jegy. Akadtak, akik nem cserélték papírjaikat Molra, pedig a feltételek igen kedvezőek voltak. Részben idős emberek, akik nem követték a lehetőségeket, örökösök, akik csak később találták meg a papírokat, és olyanok is voltak, akik ügyük elhúzódása miatt később kapták csak meg kárpótlási jegyeiket. Emellett van rengeteg jegy (kb. 12 milliárd forintnyi) amit nem vettek fel, vélhetően azért, mert nem él már a jogosult. Az örökösök, ha eddig nem bukkantak fel, vélhetően már nem is nagyon fognak, így ezek a jegyek valószínűleg már sosem kerülnek a piacra.
Tehetne egy gesztust az állam
8 év telt el a Mol csere óta, és a piacon lévő kis mennyiségű jeggyel azóta sem lehet mit kezdeni. Ha megbízhatók az értesülések, a tőzsdén mindössze 200 milliónyi forog, kinyomtatott formában pedig legfeljebb 1 milliárdnyi lehet. A mennyiség tehát nem nagy, ha bármilyen felhasználhatóságot biztosítana az állam, nem kerülne neki sokba. Akár adhatna a nála levő Mol részvényekből (részesedése csak észrevehetetlen mértékben csökkenne a cégben), de urambocsá még azt is megtehetné, hogy kifizeti névértéken a meglévő papírok tulajdonosait. Elég soká vártak, megérdemelnék. Az állam oldaláról pedig egy gesztus lenne (a felhasználást biztosítani egyébként törvényi kötelezettsége is), ugyanakkor az 1-2 milliárd forintot, amit erre maximálisan szánni kéne, észre sem venné a büdzsé.
Tbilisziben heves tiltakozás tört ki a törvényjavaslat miatt, amely előírná, hogy a szervezeteket, amelyeknek anyagi eszközei több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi befolyásoló ügynökökként regisztráltassák. 
