1p
Az autóipari cégek közül egyre több rekordértékesítési számokat publikál, mely elsősorban a kínai gazdaság fellendülésével magyarázható az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint. A legjobban a prémium szegmens képviselői (BMW, Mercedes, Audi, Porsche) teljesítenek, melyek közül a legtöbb nem csak az autóvásárlók, hanem a magyar befektetők számára is elérhető. Az Equilor szakértői szerint a legjobb hozammal a BMW, a Ford és a Toyota részvényei kecsegtetnek, így ezen cégek részvényeit vételre ajánlják.

Kínának köszönhetik

Bár összességében az autóipari cégek egyre jobb értékesítési adatokról és eredményről számolnak be, az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint a felfutás csak a szektor vállalatainak egy részére jellemző és az előttünk álló évben pedig még jobban szétnyílhat az olló az egyes szereplők teljesítménye között. A folyamat mögött az áll, hogy az Amerikában és Ázsiában domináns gyártók nem tudják kompenzálni az európai piacon elszenvedett óriási bevételkieséseiket.

Az európai perifériás országok értékesítési számai a válság miatt nem tartoznak az élmezőnybe, de a visszaesés mértéke még így is óriási: Olaszországban tavaly majdnem 20%-kal esett vissza az eladott gépjárművek száma, amire 1979 óta nem volt példa; míg Franciaországban és Spanyolországban is hasonló tendenciákkal találkozhattunk. Előbbi esetében 13%-os, míg utóbbi kapcsán 14%-os visszaesés mutatkozott év/év alapon. Az európai viszonylatban abszolút elsőnek számító német piac is szenved: februárban 11%-ot meghaladó zsugorodás volt éves alapon. A kormányzati megszorítások idén minden bizonnyal továbbra is visszafogják a lakossági fogyasztást, aminek hatására további 2-5%-os csökkenést könyvelhet el a szektor Európában.

Az európai autógyártók közül a BMW és a Volkswagen mégis menetel előre, ami mögött elsősorban az amerikai és ázsiai közép- és felsőosztály vásárlásai állnak. A tengerentúlon a válság előtti szintekre ugrottak az eladások 2012-ben (14,5 millió gépjármű) a javuló makrogazdasági környezetnek és a megnövekedett hitelkínálatnak köszönhetően. Kínában is komoly segítséget jelent az iparágnak a kormányzati gazdaságpolitika, amely a növekedés beindítása mellett tört lándzsát, elsősorban a hitelezés felfuttatásának fegyverével.

Az Equilor Befektetési Zrt. három autóipari cég, a BMW, a Ford és a Toyota részvényeit ajánlja vételre. Az elmúlt évben kitűnő formában lévő BMW az európai értékesítési statisztikák szerint kisebb (-2,5%) visszaesést szenvedett el februárban, de még így is leköröz sok más, gyengébb pénzügyi pozíciójú versenytársat. Ráadásul ezek a cégek (Renault, Fiat, Peugeot) a kereslet erőteljes visszaesése következtében jelentős többletkapacitással küzdenek, ami a későbbiekben az újautó árak csökkenéséhez vagy újabb elbocsátásokhoz vezethet. 2013-ban tovább növelheti bevételeit a BMW, de valószínűleg már csak lassabb ütemben, mint ahogy tette azt a tavalyi évben. A BMW előrejelzése szerint a cég kínai értékesítései idén 8,5%-kal hagyhatják maguk mögött a tavalyi számokat, miközben a piaci trendek változnak, hiszen egyre jobban előtérbe kerülnek a hibrid és az elektromos hajtással felszerelt modellek. Mindezek mellett az Equilor vételre ajánlja a BMW részvényeit, 74 eurós célárfolyammal.



A Toyota 2012-ben globális szinten 9,75 millió darab járművet értékesített, ami 460 ezerrel több a General Motors statisztikájánál. Az Equilor által vételre ajánlott japán autógyártó (célárfolyam: 118 dollár) számai azért is kiugróak, mert a 2011-es fukushimai katasztrófa után a cég komoly problémákkal küzdött a beszállítói oldalon. A megnövekedett értékesítési mennyiség mellett a gyengülő japán jen is növeli a cég versenyképességét a külföldi piacokon, így a folyó negyedévben tovább javulhat a vállalat pénzügyi helyzete.

A tengerentúli piacon a Ford részvényeit javasolják vételre az Equilor szakemberei (Célárfolyam: 14,3 dolláros lokális csúcs áttörése esetén, 16 dollárig is emelkedhet). A tengerentúli vállalat részvényeire a javuló pénzügyi mutatók mellett azért esett az Equilor választása, mert a társaság a fájdalmas létszámleépítéseket és költségcsökkentő intézkedéseket tavaly végrehajtotta, melynek kedvező hatásai már az idei évben jelentkezhetnek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG