2p
Egyelőre nem érzik a tőzsdén a brókerbotrányok hatásait, ez néhány más, pozitív fejleménynek is köszönhető. A forgalom remélhetőleg nem csökken tovább.
Katona Zsolt vezérigazgató a Tőzsde korábbi rendezvényén. MTI Fotó: Marjai János

Katona Zsolt, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója szerint egyelőre nem érzékelhetők a brókerbotrányok közép- és hosszú távú hatásai, illetve azok negatív következményeit ellensúlyozza néhány kedvező fejlemény. A BÉT szerdai éves rendes közgyűlésén a pozitív fejlemények között említette, hogy emelkednek a részvényárak, javult a likviditás és Magyarország mindhárom nagy hitelminősítőnél már csak egy szinttel van a befektetésre ajánlott kategória alatt.

A bizalmat kell helyreállítani

A vezérigazgató elmondta: a botrányok rányomják bélyegüket mind a tőzsde, mind pedig a magyar tőkepiac helyzetére. A Hungária Értékpapír Zrt.-re, a Quaestorra, és a Buda-Cashre utalva ugyanakkor hozzátette: ha ez a három cég kiesik a BÉT tagjai közül, azt a BÉT nem érzi meg, mivel a Buda-Cash-t leszámítva nem voltak jelentős tényezők a forgalmat illetően. Sokkal nagyobb veszélyt jelenthetnek a befektetői bizalomra a cégek pénzügyi nehézségei, a botrányok, ezért a befektetői bizalom mielőbbi helyreállításán kell dolgozni - jelezte Katona Zsolt.

Az eredmény és a forgalom csökkent, jött Norbi - ez történt 2014-ben

A Budapesti Értéktőzsde Zrt. adózott eredménye 2014-ben 520 millió forintra csökkent az előző évi 565 millió forintról, a társaság tavalyi eredmény után részvényenként 95 forintos osztalékot fizet június 4-től.

A napi átlagos részvényforgalom 2014-ben közel 20 százalékkal, 7,8 milliárd forintra csökkent. Ennek elsődleges oka az volt, hogy a megromlott orosz-ukrán viszony miatt a befektetők kevésbé részesítették előnyben a régiót, ami a BÉT forgalmára is rányomta a bélyegét. Ez a 2003-2004-es forgalomnak felel meg, de az idei, jelentősen emelkedő forgalmi adatok alapján már úgy tűnik, hogy 2014-ben elérték a visszaesés alját Katona Zsolt szerint.

Az azonnali részvénypiacon a forgalom 58 százalékát az OTP adta, majd a Richter következett 19 százalékkal. A Mol a forgalom 13, a Magyar Telekom 7 százalékát, az FHB pedig 1 százalékát adta.

2014-ben az Update részvényeket vezették be a tőzsdére, miközben három kivezetés volt (Optisoft, TCB, Pannonflax), valamint 13 tőkeemelés történt 10 milliárd forint értékben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41290 39150 41290 +5,87% 0 0 43 902 360 170 HUF 2026-04-10 17:14:59
MOL 4056 3970 4056 +1,20% 0 0 3 112 200 030 HUF 2026-04-10 17:12:24
MTELEKOM 2338 2224 2340 +4,84% 0 0 4 636 587 582 HUF 2026-04-10 17:14:05
RICHTER 12800 12420 12830 +3,23% 0 0 3 854 927 500 HUF 2026-04-10 17:10:17
OPUS 430 415 499 0,00% 0 0 1 251 310 108 HUF 2026-04-10 17:05:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így várja a forint a vasárnapi választást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:45
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Óriási forgalom és emelkedés a tőzsde választások előtti utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:38
Rég nem látott kereskedési hullám volt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A blue chipek is nagyot erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru A Mol 241 milliárd forint osztalékot fizet, nagyot kaszálnak a részvényesek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:15
Jelentős osztalékkifizetésről döntött a Mol Nyrt. éves közgyűlése: a részvényesek összesen 241 milliárd forint kifizetését hagyták jóvá. A társaság emellett elfogadta a 2025-ös pénzügyi beszámolót, és újraválasztotta az igazgatóság két tagját is.
Részvény / Deviza / Áru Mi április 12-re, a globális piacok Pakisztánra figyelnek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:24
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az olaj ára sem követett egyértelmű irányt a pénteki nyitásban, a hetet azonban jelentős veszteséggel fejezi be. Az arany ára kissé emelkedett, nagyjából két százalékos heti nyereségre számíthat.
Részvény / Deviza / Áru A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG