6p
Még mehet tovább a részvénypiaci száguldás, de nagyon könnyen lehet, hogy az idén már megfordul a trend. A forint tovább sávozhat, de egy kicsit felfelé módosította az Equilor a sáv tetejét. A magyar részvényekbe inkább a mostaninál alacsonyabb áron szállnának be. Lehet, hogy robotikára, automatizálásra szakosodott részvényeket kell venni?

Az évkezdet jó, az IMF is viszonylag magas gazdasági növekedést jósol globálisan. A részvénypiacok ralijának azonban vélhetően az utolsó szakaszához értünk, a trend már az idén megfordulhat – mondta el Kiss Mónika vezető elemző az Equilor sajtóreggelijén.

Az amerikai részvénypiac értékeltsége magas, de az USA adóreformja, amerikai cégek hazavitt nyereségével kapcsolatos várakozások tartják még fenn az emelkedést. Korábban ugyanis a hasonló nyereség-repatriálásokból származó pénz 60-90 százalékát is osztalékfizetésre, sajátrézvény-vásárlásra és más, árfolyam-növelő lépésekre fordították. Így átmenetileg további árfolyam-emelkedésekre is van még kilátás.

A gőzgép feltalálása óta nem volt olyan horderejű újítás, amelynek akkora hatása lett volna, mint most a digitalizációnak, automatizálásnak – mondta Kiss Mónika. Az Equilor a mesterséges intelligencia terén két ETF-et talált befektetésre érdemesnek, a ROBO és a BOTZ nevűeket. De figyelemre méltónak tartják az elektronikus kereskedelem fuvarozási sztoriját is, például az XPO ETF-en keresztül.

Ha Trump mégis beindul

Érdekes sztorinak tartják a Spotify tőzsdei bevezetését, de az amerikai infrastruktúra-programot is. Az amerikai infrastruktúra egy része, mint a közutak, gátak, ivóvízhálózat, kritikus állapotban van az USA-ban, 2000 milliárd dollárra lenne szükség a felújításához. Ha ez megindul, az elhúzhatja a részvénypiaci ralit.

Most senki sem számít arra, hogy ilyen óriási összeget sikerülne előteremteni, ezért nincs lefelé mutató kockázat. Az infrastruktúra-program elmaradása nem igazán nyomja le a részvénypiaci árfolyamokat.

Olaj a csúcson

Kockázatként értékelte Kiss Mónika az olaj árát, amely három éves csúcson van. Az OPEC korlátozása eredménnyel járt, de az igazi győztes az USA kitermelői szektora. Az Equilor a jelenleginél is magasabb olajárakat vár, de ha ismét 50 dollár alá csökkenne az árfolyam, akkor az – az infláció csökkenésén keresztül – a monetáris politika megváltoztatására késztetheti a jegybankokat.

A közelgő olasz választások is kockázatot jelenthetnek, szokás szerint patthelyzettel végződhet a szavazás, miközben megerősödhetnek az eurószkeptikusok. De az eurózónából való kilépés így sincs napirenden, ezért a tőkepiacok szempontjából a veszélyek nem tűnnek kimagaslónak.

Putyintól Trumpig

Vlagyimir Putyint várhatóan simán újraválasztják, de az EU és az USA szankciói is sújtják az országot. Az USA-ban és az EU-ban is tovább dolgoznak a szankciókon, a cél az orosz politikai befolyás visszaszorítása. Ezért Oroszországot mindenképpen a nagyobb kockázati tényezők között tartják számon.

Donald Trump népszerűsége nagyon gyorsan rekord alacsonyra süllyedt a megválasztása után, van rá esély, hogy megbukik az idén. Ám az USA-nak az Equilor szerint egy elcsendesített elnök jobb lenne, mint egy lemondatott.

Mennyi lesz a forint?

Amerikában az EKB kommunikációja tavasszal változhat, de kamatemelés csak 2019-ben várható. Az USA-ban három kamatemelés is valószínű. Kérdés, hogy Powell kinevezése után a Fed élén lesz-e paradigmaváltás, mivel az inflációs célt nem sikerült elérni.

A forintnál az idén sem várnak jelentősebb elmozdulást, az idei euró/forint előrejelzésüket 312-ről 315– forintra emelik, a jövő évit 318-ra várják. Sávos kereskedés várható 303 és 315 forint között. Változás, hogy a folyó fizetési mérleg azonban egyre kevesebb támogatást nyújt a forintnak (kevesebb deviza áramlik be az országba – a szerk.). Az euró/dollár maradhat 1,22 körül az idén, jövőre pedig 1,24 körül.

Jól húz a gazdaság

A hazai gazdaság képe nem változott sokat 2017 eleje óta, tart a GDP fellendülése, az EU-támogatások keltette beruházási boom. Jó a hangulat a gazdaságban, a BMI rekord magasan van. Ha az Equilornál a GDP-előrejelzéseket módosítják, akkor várhatóan inkább felfelé húznák a következő két évre.

Később azonban nagy kérdés, hogy az EU hogyan változtatja meg 2021-től a támogatási szabályokat Magyarország számára. A magyarországi választások hatása viszont minimális lehet.

Itt vannak a magyar célárak

A 2018-as év nagy kérdése, hogy az MNB újabb intézkedéseket fog-e bevezetni, vagy sem. A hozamok a jegybanki intézkedések hatására az állampapír-piacon várhatóan extra alacsonyan maradnak. Újabb felminősítés is elképzelhető, ám ez már nem igazán számít, kevés piaci hatása lenne. A választások után várhatóak ilyen felminősítések.

Az Equilor most a BUX-nál izgalmasabbnak tartja a lengyel WIG20 indexet. A magyar részvényeknél inkább a jelenleginél valamivel alacsonyabb szinten, korrekció esetén javasolnak belépést. A Richternél ez 6700 forint, a Telekomnál 460, a Molnál 2650, az OTP-nél pedig 9500.

A fundamentális célárak általában ennél jóval magasabbak, az OTP-nél 11 300, a Richternél 7046, a Molnál 3237, a Telekomnál már csak 463 forint. (A mobil– és rendszerintegrációs bevételek eróziója miatt.)

A kriptomániának nincs vége

Szántó András távozó lakosságiüzletág-vezető szerint a kriptodevizákkal kapcsolatos mániának még nincs vége, bár lehetetlen megmondani, hogy meddig fog tartani és milyen árak lesznek. A blockchain-technológiában alapvetően bíznak, azt azonban szintén nem lehet megjósolni, melyik kriptodeviza lesz hosszú távon is működképes.

“Csak bukósisakban szabad ezzel foglalkozni” – mondta. Az Equilornál várhatóan egy hónap múlva lehet majd kapni kriptodeviza-ETF-et.

Itt az idő, Románia

Erősek voltak a piacok, emelkedtek az árfolyamok tavaly, de lényeges mértékben nem nőtt meg a részvényforgalom a régiónkban – mondta el Szécsényi Bálint, az Equilor vezérigazgatója. A brókercég azonban megőrizte helyét a versenytársai mezőnyében Pesten, Prágában és Varsóban, és tőzsdetagságot szereztek Bukarestben is. Szerinte Romániában megérett a helyzet arra, hogy ott is megjelenjenek.

A brókerszektor még mindig kimagasló adókat fizet, részben a korábbi brókercég-csődök miatt megemelt terhek következtében, ami ráadásul tíz éves időszakra szól. Ez nem teszi vonzóvá a magyar piacot a befektetési szolgáltatók számára, akik inkább kivonulnak innét, ahogy tavaly is, újak pedig nem érkeznek. Ez azonban felértékelheti a már meglevő hazai szereplők tevékenységét.

Káros a Mifid 2?

A Mifid 2 adminisztrációs szempontból részben visszalépés, nagy terheket jelent a brókercégeknek, bár lehet, hogy növeli a befektetők biztonságát – mondta Szécsényi. A túlzott adminisztráció azonban likviditás-csökkenéshez, forgalomcsökkenéshez vezethet, ami a befektetőknek végső soron kárt okoz. Az Equilor mindenesetre felkészült rá.

A 2008-as válság óta eltelt időszak szürreális volt, olyan árfolyamokat éltünk meg több piacon, ami korábban elképzelhetetlen lett volna – mondta a vezérigazgató. Sok területen már eufória van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45710 46640 -0,15% 45950 45960 4 982 764 140 HUF 2026-07-24 16:22:10
MOL 4466 4416 4470 +0,40% 4464 4466 2 225 708 530 HUF 2026-07-24 16:22:26
MTELEKOM 2640 2610 2674 +0,99% 2636 2640 450 275 300 HUF 2026-07-24 16:18:42
RICHTER 11650 11630 11820 0,00% 11640 11650 930 811 980 HUF 2026-07-24 16:19:44
OPUS 367 358 367 +2,23% 363 367 11 349 376 HUF 2026-07-24 16:10:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
Részvény / Deviza / Áru Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:24
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A dráguló olaj mentette meg a Mol napját
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 589,38 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel 144 176,03 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG