2p
A távol-keleti és az európai tőzsdék után az amerikaiak is jó nagy eséssel kezdték ezt az évet, a reggeli 6,9 százalékos kínai zuhanás valamivel kisebb mértékben ugyan, de végiggyűrűzött az egész világon. A magyar eszközök viszont még egészen jól állták a sarat.

 

Még nyáron, az akkori csúnya részvényár-esések idején vezettek be többféle adminisztratív intézkedést Kínában, de csak ma léptett hatályba az, hogy öt százalékos esés esetén 15 percre, majd ha tovább tart az esés, egész napra is felfüggeszthetik a részvények kereskedését. Az első napon alkalmazni is kellett is ezt a szabályt, és dél után nem sokkal lefújták a tőzsdenap további részét.

 

Ekkor a China Security Index 300 (CSI 300) mínusz 6,9 százalék körüli esésben volt. A hongkongi Hang Seng vagy a japán Nikkei 225 is 2,7, illetve 3,1 százalékot esett.

Európára is átragadt a rosszkedv, sőt nap közben még fokozódni is tudott. A DAX index például a nap eleji 10 400 pontról 10 280 pontra esett, ami 4,3 százalék mínusz. A francia mutató 3,3, a brit 2,4 százalékkal esett, és a kereskedés kezdete után pár órával a főbb amerikai mutatók is 2,5-3,0 százalékon álltak, persze mínuszban.

További árfolyamok>>>>>>>

Budapesten jobb volt a helyzet, a BUX mélypontján is csak 1,6 százalék körüli gödörben volt, a nap végére pedig 1,2 százalékra jött fel. A Mol 1,4 százalékkal 14 050 forintra, a Richter 1,8 százalékkal 5400-ra, az OTP egy százalékkal 5939 forintra esett. A Magyar Telekom végül egy forinttal 406-ra süllyedt, de legalább a nap elején volt pluszban is.

A forint jól tartotta magát, legalábbis az év végi alacsony szinthez képest. Az euró 1,3 forinttal 314,80-ra süllyedt, bár az ünnepek előtt inkább 313-314 forint volt. A dollár sokat erősödött nap közben, az 1,0940-es délelőtti csúcsról 1,07920-ra az euróhoz képest. Forintban ez 291,70-et jelentett.

Váratlanul alacsony, a 2009-es krízisév óta nem látott szintre süllyedt a német infláció. Ennek ugyan főleg az energiaárak csökkenése volt az oka, ám így sem nagyon jó kel a konjunktúra és a jegybank által kitűzött árstabilitás szempontjából.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42650 42650 43400 -0,02% 42620 42650 9 172 419 530 HUF 2026-11-05 15:46:52
MOL 4970 4954 5090 -2,55% 4974 4980 3 869 317 078 HUF 2026-11-05 15:46:23
MTELEKOM 2870 2870 2938 -1,71% 2870 2874 873 442 092 HUF 2026-11-05 15:46:02
RICHTER 12940 12850 13000 +0,31% 12940 12950 613 496 760 HUF 2026-11-05 15:44:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG