5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az európai hangulatot a laza EKB és egyes jó gyorsjelentések alapozták meg. A BUX viszont kissé süllyed, a forint gyengül. Több éves csúcson az amerikai gázár, kilőtt a kávé és a fűrészáru ára. Újabb kriptodeviza-cégek jönnek a hagyományos tőzsdére.

Még inkább a lazaság irányába tolódott el a tegnapi ülés után az EKB kommunikációja, ami az euró gyengülésével járhat, de a részvénypiacoknak is jó. A kedvező hangulat ma is kitart az európai tőzsdéken, és az amerikai határidős indexek is pluszban vannak, nem messze történelmi csúcsaiktól. A múlt heti és hét eleji ijedelem a piacokon már a múlté. Bár a delta-variáns kockázatairól továbbra is sok szó esik.

A német DAX index 0,6, a francia és a brit párja 0,8 százalékkal emelkedik ma. A hangulatot jó gyorsjelentések is javítják, jól szerepelt például a francia elektronikai Thales, a svéd építőipari Skanska és a brit Vodafone.

Itthon a BUX index viszont 0,2 százalékkal esik. Miközben az OTP 15 880 forinton stagnál, a Richter és a Mol fél százalék körüli mínuszban van. A lengyel WIG is alulteljesítő némileg, 0,3 százalékos emelkedése elmarad az európai átlagtól.

Árfolyam

A forint a tegnapi erősödés után ismét gyengül, 1,5 forinttal erősödik az euró, 358,80-ra. Az olaj és a nemesfémek ára alig változik. Hőhullám drágítja tovább az amerikai gázt, amely több éves csúcsokon van, és tegnap átlépte a négy dollárt is. Ma pár centtel ez alatt forog.

Remekelt a Snap

Erős negyedévet zárt a Snap, a multimédiás üzenetküldő alkalmazást fejlesztő vállalat árbevétel- és eredménysoron is felülteljesítette az elemzői várakozásokat – írta az Equilor Befektetési Zrt. Nem is kicsit, az elemzők ugyanis egy centes részvényenkénti veszteséget vártak, a Snapchat-anyavállalat azonban részvényeként tíz cent profittal zárt.

Az aktív felhasználók száma közel öt százalékkal nőtt. A zárás utáni kereskedésben 17,7 százalékot emelkedett a részvény.

Dübörög a Twitter, csalódás az Intel

Várakozásokon felüli eredményről számolt be a Twitter is, így öt százalékkal erősödik a tőzsdén kívül, de volt plusz tíz százalékban is. A KBC Equitas szerint:

A legfontosabb sorokon felülmúlta a várakozásokat a Twitter, és a menedzsment prognózisa is kifejezetten optimista volt. Emellett a felhasználószám emelkedése is hozta a várakozásokat. Csalódást keltett az Intel gyorsjelentése, főleg a menedzsment előrejelzése volt negatív. A harmadik negyedévre csak a várt alatti, 18,2 milliárd dolláros bevételt becsülnek, ami mutatja, hogy a versenytársakkal továbbra sem bírják a tempót tartani.

Jaj nekünk, megint tőzsdére megy egy kriptodeviza-cég

A bitcoin májusi történelmi mélypontja pontosan akkor volt, amikor a Coinbase amerikai kriptodeviza-tőzsde a Nasdaq tőzsdére ment. Sokan összefüggést látnak a kibocsátás lezárulása és a hype vége, a bitcoin-lejtmenet kezdete között.

A héten újabb kriptotőzsde hajtott végre részvénykibocsátást, az FTX nevű, amely a kockázatos derivatívákban is élen jár. A rossz, félelem által uralt kriptodeviza-piaci hangulat, alacsonyabb kriptó-árak ellenére a kibocsátást sikerként értékelik, hiszen 900 millió dollár tőkét vontak be, és 18 milliárdra értékeli a céget a tranzakció.

A SPAC-ba oltott bitcoinbányász esete

A Nasdaq tőzsdére készül egy bitcoin-bányász vállalkozás, a Core Scientific is, a társaság értéke 4,3 milliárd dollár lehet – írja a Business Insider. A módszer a SPAC (különleges, tevékenységet eddig nem végző befektetési társaság) alkalmazása, amit sok kritika ér mostanában.

A bitcoin (32 500 dollár) és a többi vezető kriptodeviza ma 2-3 százalékos pluszban van.

Mi áll a fa, a kávé 11 százalékos ugrása mögött?

Csütörtökön csaknem 11 százalékkal ugrott a kávé árfolyama az amerikai árutőzsdén (arabica típus, KC kóddal), valamint az amerikai fűrészáru is (LB) nagyjából ennyit drágult. Mi lehet ennek az oka?

Az amerikai fűrészáru és a kávé árfolyama (Tradingview.com)
Az amerikai fűrészáru és a kávé árfolyama (Tradingview.com)

A fa nagy mínuszból, éves mélypontja közeléből, 500 dollárról ugrott 647 dollárra napon belül, vélhetően főként annak hatására, hogy az USA-ban is, Kanadában is erdőtüzek tizedelik a kitermelhető faállományt.

A kávéd ellensége a fagy

Ezen kívül a kamatokhoz is lehet köze a jelenségnek, hiszen több hónapos mélypontja közelében van az amerikai állampapír-hozam. Az alacsony kamat pedig az USA-ban jót tesz az építkezési kedvnek, és a lakáspiac a faárak fő hajtóereje.

A kávé 2014 óta, vagyis hét éve nem ugrott ekkorát napon belül a Marketwatch szerint. A két legfontosabb termelő, Brazília és Vietnám egyaránt különböző problémákkal küzd, a kávé ára már régóta emelkedik. A közvetlen kiváltó ok azonban az lehet, hogy a dél-amerikai országban szokatlanul erős fagyok köszöntöttek be.

Kávészemek (Pixabay.com)
Kávészemek (Pixabay.com)

Túl sokan spekulálnak hitelből?

Jelenleg az egyik legnagyobb strukturális kockázatot a hitelből történő részvényvásárlás, vagyis a tőkeáttételes pozíciók nagy mennyisége jelenti az Alapblog szerint. Ha saját tőkéből vásárolnak a kisbefektetők, akkor sokkal jobban tűrik az ármozgásokat. Ha viszont hitelből vásárolnak részvényt, akkor rosszul, mert

egy kisebb negatív árfolyammozgás is a pozíciójuk likvidálását eredményezheti. Ha túl sok ilyen pozíció épül ki a tőzsdéken, akkor a piac sérülékennyé válik és egy kis árfolyamesésre is pánikkal reagálhatnak a befektetők, egymás után zárva pozícióikat, ezzel egyre mélyebbre lökve az árfolyamokat.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42100 41800 42190 +0,72% 42070 42090 1 202 851 600 HUF 2026-11-02 09:58:25
MOL 4990 4986 5020 -0,20% 4988 4990 120 921 719 HUF 2026-11-02 10:00:44
MTELEKOM 2830 2790 2838 +1,07% 2826 2830 336 855 988 HUF 2026-11-02 10:00:31
RICHTER 12940 12730 13080 -0,08% 12940 12970 195 719 100 HUF 2026-11-02 10:00:00
OPUS 196 196 201 +0,10% 196 196 3 888 994 HUF 2026-11-02 09:53:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG