3p
A forint árfolyama régen nem volt ennyire erős, de nem mondanánk, hogy extrém erős vagy gyenge lenne, a többi térségbeli deviza árfolyamai között minden előfordul. Tíz év alatt 11 százalékkal gyengült az euróhoz képest a forint, a złoty nyolc százalékkal. A cseh korona és a horvát kuna meglepően erős, a szerb dínár és a román lej azonban sokkal gyengébb lett.
(Fotó: Eidenpenz József)

Ma már a 307 forintot ostromolja az euró, amire február óta nem volt példa. Ez egyben azt is jelenti, hogy a forint korábbi, sok éves, lassan gyengülő trendje továbbra is megtörni látszik. Az idén sem sikerült a fizetőeszközünknek áttörni a korábbi csúcsokon, valahol 318 forint környékén mindig elbukik az euró drágulása. (A svájcifrank-válság idején volt egy rövid időre magasabb az árfolyam 2015 elején.)

Ha a hosszú távú trendet figyeljük, azt látjuk, hogy körülbelül 2013 végéig, ha nagy kilengésekkel is, de alapvetően gyengülő pályán mozgott a forint, azaz drágult az euró (piros vonal). Attól kezdve viszont a kilengések is csillapodtak, és egy szűk sávba állt be valahol nagyjából 305-315 közé az árfolyam. Ha pedig végignézünk térségünk többi devizáján, hasonlót láthatunk a zlotynál is (narancs színű vonal), sok éve sávban ingadozik a lej árfolyama is (sötétzöld), erős szinten stagnál a horvát kuna és a cseh korona. Egyedül a szerb dínár van változatlanul gyengülő pályán.

A jelenség, a stagnáló, sávozó árfolyam tehát általánosnak tűnik az egész térségben. Így vélhetően akkor jön nagyobb elmozdulás bármelyik irányba, ha a nemzetközi pénzvilág megítélése nagyot változik a kelet-közép-európai országokkal szemben. Vagy alapvetően megváltozik a globális kockázati étvágy, esetleg a nemzetközi kamatszint. Úgy tűnik, hogy a Magyar Nemzeti Bank intézkedései, kamatvágásai és más eszközei, vagy a lengyel politika erős jobbra tolódása is csak mérsékelten voltak képesek befolyásolni az árfolyamot.

A kamatfelár tekintetében sincsenek már nagy különbségek. Bár az alapkamatok különbözőek, a hosszabb, tíz éves kötvények közül a magyar 2,9, a lengyel 2,8, a román 3,0 százalékos hozamot fizet jelenleg. (Az Investing.com és a Stooq.com adatai szerint.) A cseh hozam a nagy kivétel, inkább nulla közelében van, a német kötvényekhez közelít, a deviza mégis erős, olyannyira, hogy rögzítették is már az euróhoz (a svájci frank korábbi küszöbéhez hasonlóan).

(A bolgár leva fixen az euróhoz van kötve. Az orosz és az ukrán devizát nem vettük bele az összehasonlításba, teljesen más kategóriába tartoznak. Ahogy a török líra is a jóval magasabb inflációs és kamatkörnyezet miatt.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG