1p
Nyáron is fennmaradhat az ideges hangulat a világ pénz- és tőkepiacain egy friss elemzés szerint - főleg az amerikai gazdaságélénkítő program kivezetése és a kínai gazdaság körüli bizonytalanság adhat irányt a piacoknak. A magyar részvények olcsók, de az újabb költségvetési csomag eltántoríthatja a befektetőket - hova kerülhet át a pénz a bankbetétekből?

A Fed lökte a mélybe a kötvényalapokat

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének legutóbbi szavai szerint már az idén csökkenthetik a havi 85 milliárdos eszközvásárlási program mértékét, illetve jövőre akár be is fejezhetik azt - mindez komoly korrekciót okozott szinte az összes kockázatos befektetési eszköz piacán az elmúlt hetekben. Az amerikai hosszú lejáratú kötvények hozamai több mint 100 bázispontot emelkedtek alig két hónap alatt, ami jelentős átárazódást indított el a fejlődő kötvénypiacokon is.

Ennek hatására a fejlett és fejlődő piaci kötvényalapok minden idők egyik legjelentősebb tőkekiáramlását szenvedték el, melynek hatására sok piac olyan szintet ért el, ami akár attraktív belépési pontot jelenthet az Aegon Alapkezelő értékelése szerint. Pálfi György, az alapkezelő részvényportfolió-menedzsere szerint ezek a folyamatok a feltörekvő kötvénypiacokon, így a magyaron is jelentős korrekciót okoztak.

Lehet vásárolgatni - de csak óvatosan

Pálfi György

Pálfi György szerint ebben a környezetben a csökkenő likviditásra legérzékenyebb kötvénypiaci eszközökből kevesebbet, míg a pénzpiaci eszközökből többet érdemes tartani portfóliónkban. Egyes - főként fejlődő - részvénypiacok mind pozícionáltságban, mind pedig árazásban kedvező szintre estek vissza. Ha a fejlődő piacok átlagát nézzük a fejlett piacok árazásához képest, a fejlődő piaci diszkont 2008 vége óta nem látott szintekre tágult. A részvénypiacok esetében azonban érdemes nem ellőni az összes puskaport azonnal, hiszen a jelenlegi ideges tőkepiaci környezetben még akár további korrekció is lehetséges - véli a szakember.

Az Aegon Alapkezelő szerint a fejlődő piacok közül a nyersanyagoktól komolyabban függő gazdaságok, így Kína és Oroszország esetében jelenleg rendkívül pesszimisták a befektetők, így bármilyen Kínával kapcsolatos pozitív változás komoly felértékelődést indíthat el. A kínai növekedés lassulásának fordulása, a bankközi likviditási problémák csökkenése, valamint ezzel összhangban a kínai gazdaságpolitikában bekövetkező fordulat könnyen pozitív irányba fordíthatja a teljes fejlődő piaci befektetői hangulatot.

Vonzónak tűnhet a magyar piac - az újabb adóemelések viszont taszítják a befeketetőket

Pálfi György szerint a magyar részvénypiac attraktívnak tűnik a jelenlegi árszinteken, azonban a június közepén bejelentett költségvetési intézkedéscsomag ismét megerősítette a hazai részvénypiaci diszkont jogosságát. Az alig egy hónapja még szinte lehetetlennek tartott újabb adóemelések azt mutatják, hogy a költségvetési politikában továbbra sem várhatóak lényegi változások, ami továbbra is távol tarthatja a befektetőket az eddig is többnyire mellőzött magyar részvényektől.

A csökkenő kamatok az abszolút hozamú alapok felé terelnek?

Tuli Péter

Mindeközben az MNB tovább, 4,25%-ra csökkentette az alapkamatot, ami az Aegon Alapkezelő szerint az év végéig 4 százalékra csökkenhet. Mindez a betéti kamatok további zuhanását vetíti előre, így a lakosság egyre gyorsabb ütemben fordulhat más befektetési formák, elsősorban a befektetési alapok felé.

Tuli Péter, az Aegon Alapkezelő vezető munkatársa ezzel kapcsolatban kiemelte: az elmúlt hónapok számai azt mutatják, hogy a lakosság többnyire a múltbeli hozamadatok alapján hoz befektetési döntéseket, így nem véletlen hogy a kötvényalapok kiugró népszerűségnek örvendenek a legfrissebb adatok szerint.A következő időszakban további komoly növekedést az infláció feletti teljesítményre törekvő abszolút hozamú alapok mutathatnak fel, melyek a lakosság számára kínált prémium hozamú állampapíroknak továbbra is komoly konkurenciát teremtenek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG