3p

Egyedi hírek mozgatták ma a magyar részvények árfolyamát, és persze a nap eseménye, az MNB kamatdöntő ülése és az azt követő sajtótájékoztató, ami a forintot is megrángatta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 46 490 ponton zárt kedden. A vezető részvények vegyesen teljesítettek: az OTP 0,27, a Mol pedig 0,86 százalékot veszített értékéből, míg a Magyar Telekom 0,59, a Richter pedig 0,61 százalékot erősödött.

Nézze meg, hogyan zártak részvényei >>

Mi mozgatta ma a befektetők kezét?

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: átlagos forgalom mellett hektikus napon van túl a magyar piac. A kereskedés hangulatát egyrészt az határozta meg, hogy az amerikai adósságplafon kérdésében még mindig nincs egyezség, mindez pedig globálisan nyugtalanítja a befektetőket, emiatt az amerikai és az európai kereskedésben is csökkenés látható - mondta. Hazai piacbefolyásoló esemény volt a jegybank keddi kamatmeghatározó ülése, amelyen irányadókamat-változtatás történt, ami hozott egy kis  piaci volatilitást. Irányt nem adott, viszont óvatosságra intette a befektetőket és gyors pozíció változtatás látszott minden eszközön, devizákon és részvényeken is - fejtette ki az elemző.  

Sághy Balázs kitért arra is, hogy sajtóhírek szerint az OTP Bank fontolgatja a romániai leányvállalatának értékesítését, mert nem tudott elég nagyra nőni, ezért az OTP vezetése keresi a kiszállási lehetőségeket a román piacról - fogalmazott az elemző. Enyhe negatív hírnek nevezte a Mol esetében a pakisztáni olajmezőn történt támadást, amely ugyan "egy kicsit nyugtalanító", de a termelést nem befolyásolta, Mol alkalmazottak nem sérültek meg.

Sághy Balázs úgy vélte, ezek az apróbb, de negatív hírek is befolyásolhatták a részvények árfolyamát. A Richter erősödése a szekértő szerint annak a bejelentésnek köszönhető, hogy a Richter értékesítheti Brazíliában a Grünenthal gyógyszergyártó nőgyógyászati készítményeit, erről a felek aláírták a megállapodást. 

Hullámvasúton járt a forint, Matolcsy György volt a gépkezelő

A forintot valóban alaposan meghullámvasutaztatta ma a jegybank: az alapkamat ugyan nem változott, az irányadó, egynapos betéti rátát azonban októberi bevezetése óta először csökkentették: 100 bázisponttal 18 százalékról 17 százalékra. A döntést követő sajtótájékoztatón Matolcsy György elnök úgy fogalmazott: megkezdődött a kamatkondíciók normalizálása. Miközben Matolcsy György és az MNB alelnöke, Virág Barnabás ismertették a döntés hátterét, a forint gyors tempóban erősödött, rövid idő alatt 3 egységgel csökkent az euró jegyzése a bankközi devizapiacon. Miután azonban véget ért a sajtótájékoztató, ugyanilyen gyorsasággal el is vesztette az erősödés nagy részét a magyar deviza.

Az euróárfolyam napi csúcsa 377 forint fölött volt a kora délutáni órákban, a napi mélypont pedig 374 forint alatt délután fél 4 tájban. Innen újra 376 forint fölé emelkedett a jegyzés. Később, 18:15-kor 375 forinton állt az euró jegyzése a Privátbankár Árfolyamkereső adatai alapján:

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG