4p

Az amerikai részvénypiac már utolérte a járvány előtti önmagát, a Nasdaq technológiai tőzsde új történelmi csúcsokat állít fel. Az S&P 500 pedig e hét elején már utolérte a tavaly év végi szintet. Európa most is némileg lemaradásban van, de mi a helyzet a BUX index-el és kelet-közép-európai társaival? Ennek számoltunk most utána. A régió nem igazán a befektetők kedvence.

Ennek a hétnek az egyik híre volt, hogy hétfőn az S&P 500 amerikai részvényindex elérte a tavaly év végi értékét. Vagyis, mintha nem is lenne válság, visszatért a korábbi, békebelinek mondható szintre. Valamivel korábban ez már megtörtént a Nasdaq 100 és Nasdaq Composite indexekkel is, sőt, azok már a február közepi rekordjukat is túlszárnyalták. A technológiai részvények a Nasdaq-on új és új történelmi csúcsokat állítanak fel.

De mi a helyzet Európában és Magyarországon? Itt még nem érték el a tőzsdeindexek a februári csúcsokat, bár itt is hatalmas az emelkedés a március 23-án feljegyzett mélypontokról. A BUX index a december 30-i értékéhez képest kedd délutánig 18 százalékkal esett, valamivel jobban, mint a WIG 20 lengyel tőzsdeindex 16 százalékos süllyedése.

Tartják magukat a németek és a japánok

A magyar és a lengyel fizetőeszköz egyaránt veszített értékéből az idén, ezért ha az indexeket átszámoljuk euróra, akkor már 21,3 a BUX idei esése. Ugyanez a lengyel indexnél 19,7 százalék. A lengyelhez nagyon hasonló mértékben, 15,6 százalékkal esett a cseh PX 50 index is cseh koronában. Bár a három tőzsde közül a budapesti esett a leginkább, nem túl nagy a különbség. E részvényindexek alapján összességében a régió általános alulteljesítéséről beszélhetünk.

Egyes tőzsdeindexek idei teljesítménye euróban és helyi devizában (forrás: Tradingview, BÉT, MNB)
Egyes tőzsdeindexek idei teljesítménye euróban és helyi devizában (forrás: Tradingview, BÉT, MNB)

A német DAX ugyanis már csak öt százalékkal marad el a tavaly év végi értékétől. Japánban sem sokkal maradt el a tőzsdeindex az év eleji szinttől kedd délután. A francia piac vezető mutatója, a CAC 40 viszont inkább Kelet-Európához hasonlít, közel 16 százalékkal van lejjebb euróban. Ehhez persze hozzájárulhatott, hogy Franciaországot jóval súlyosabban érintette a koronavírus-járvány, mint például Németországot. A londoni FTSE 100 is több mint 20 százalékkal esett euróban.

Hiányzó ágazatok Pesten

A brazil Bovespa látszólag térségünkhöz hasonló, 19 százalékos esést szenvedett el az idén. De ez csak helyi devizában igaz, a brazil reál nagymértékű leértékelődése miatt euróra átszámolva már 34 százalékos a zuhanása a korábbi mélypontokhoz képest. (A mélyponton egyébként ez az index mínusz 50 százalék körül járt.)

Persze jól tudjuk, hogy a Budapesti Értéktőzsde indexének van pár kis hibája. Leginkább az, hogy lényegében három részvény mozgatja, az OTP, a Mol és a Richter. A többi papír súlya eléggé minimális. Ez egyben azt is jelenti, hogy bizonyos ágazatok teljesen hiányoznak a mutatóból.

Bankok, energia átlag alatt

Például az idén a Stoxx 600 Banks európai pénzintézeti szektorindex elveszítette értékének több mint 28 százalékát. Az európai bankoknak egyáltalán nem tett jót a válság, átlag alatt teljesítettek. Az OTP az idén nem egészen 25 százalékkal süllyedt, valamivel jobban teljesített az európai átlagnál. Az olajszektor sem tartozik éppen a nyertesek közé az idén. Az óriási áprilisi olajár-esés sok nemzetközi olajvállalatot a csőd szélére sodort vagy például hatalmas leépítésekre, kutak lezárására kényszerített.

Felülről lefelé, euróra átszámolva: A Nasdaq 100, a Nikkei 225, az S&P 500, a DAX, a CAC 40, az FTSE 100, a WIG 20 és a Bovespa idei teljesítménye. (Tradingview.com)
Felülről lefelé, euróra átszámolva: A Nasdaq 100, a Nikkei 225, az S&P 500, a DAX, a CAC 40, az FTSE 100, a WIG 20 és a Bovespa idei teljesítménye. (Tradingview.com)

A Mol idei 32 százalékos esése ennek fényében már nem feltétlenül tragikus. A Richter pedig nyolc százalékkal még emelkedni is tudott az idén, stabilizálva némileg a BUX indexet is. Hiányoznak viszont a magyar piacról az erős technológiai társaságok, amelyek az amerikai részvénypiacon húzóerőt képviselnek az idén. A német indexben legalább kis hányadban előfordulnak.

Tőzsdeindexek változása 2020-ban      
(2020. június 9-ig)      
Index Deviza Változás Ország
Nasdaq 100 USD 12,2% USA
Nasdaq 100 (EUR) EUR 10,8% USA
S&P 500 USD -1,1% USA
Nikkei 225 JPY -2,4% Japán
S&P 500 (EUR) EUR -2,5% USA
Nikkei 225 (EUR) EUR -2,5% Japán
DAX EUR -4,7% Németo.
PX 50 CZK -15,6% Cseho.
CAC 40 EUR -15,8% Franciao.
WIG 20 PLN -15,9% Lengyelo.
A BUX forintban HUF -18,0% Magyaro.
Bovespa BRL -18,7% Brazília
WIG 20 (EUR) EUR -19,7% Lengyelo.
A BUX dollárban USD -20,9% Magyaro.
A BUX euróban EUR -21,3% Magyaro.
Bovespa (EUR) EUR -34,1% Brazília

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG