5p

Hat fontos tudnivaló arról, mi mozgatja most a piacokat. A stabilizáció jelei mutatkoznak az európai járványfronton, a kínai gyárak visszatérnek a munkához, az USA pedig további gazdaság-ösztönző lépéseket fontolgat. Stabilizálódott az olajár, miután elnöki szinten foglalkoztak vele. Felülteljesítő ma a BUX-index, bejelentést tett a Richter.

Tegnap zárásig meg tudták tartani, sőt kissé növelni is tudták az amerikai tőzsdeindexek pluszaikat, így három százalék feletti emelkedéssel végeztek. Tegnap főleg a készülő koronavírus-oltások, gyógyszerek, gyorstesztek terén elért előrelépések, bejelentések derítették jobb kedvre a befektetőket. 

Ma reggel Ázsiában is jobbára a pluszok dominálnak, csak Japánban esik az index, ahol azonban korábban nagy emelkedés zajlott. Az európai tőzsdék és az amerikai határidős indexek szintén optimizmusról árulkodnak, 1-3 százalékos pluszban járnak. A BUX index ezúttal felülteljesítő, az öt százalékot is elérte az emelkedése az első egy óra után. 

Bika New Yorkban, a tőzsdei emelkedés szimbóluma (Pixabay.com)
Bika New Yorkban, a tőzsdei emelkedés szimbóluma (Pixabay.com)

A Mol 7,6 százalékos ugrással vezeti a mezőnyt, de az OTP is négy, a Richter öt, a Telekom kettő százalék körüli nyereséget ért el. Néhány kisebb papír két számjegyű százalékos emelkedést mutat (Delta, 4ig). A forint stabil, míg tegnap este 359 felett is volt az euró, ma kissé ez alatt, 358,90 körül jegyzik. A dollár erősödik, 1,10 alá süllyedt az euró/dollár.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

 

1. Kifullad végre a vírus Európában?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint vannak jelei az európai koronavírus-járvány stabilizálódásának. A leginkább sújtott Olaszországban majdnem két hét alatt a legkevesebb új eset fordul elő. Bár figyelmeztettek, hogy a karantén továbbra is fontos, és a dél-olasz területeket puskaporos hordónak nevezik. 

Angela Merkel német kancellár újabb vírustesztje is negatív volt. Az Egyesült Királyságban viszont Boris Johnson pozitív tesztjével küzd egyre nagyobb nyomás alatt, hogy felgyorsítsa a lakosság és az egészségügyi dolgozók tesztelését. Az euróövezet pénzügyi vezetői a járvány miatt kialakuló magasabb adósságszint problémájának kezelésén dolgoznak, hogy elkerüljék az övezet felbomlását – írja a Bloomberg.

(Lásd még: Zuhan a járványgörbe az olaszoknál, lassul a vírus a spanyoloknál is.)

2. Még több Trump-stimulus?

Donald Trump amerikai elnök szerint országa kiterjesztheti az Európára és az Egyesült Királyságra már bevezetett utazási tilalmat más országokra is. Folyamatos erőfeszítéseket teszek a vírus terjedésének megállítására, a New York-i halálesetek száma igen magas. 

Az Egyesült Államokban a kiskereskedők továbbra is szabadságon tartják a dolgozóikat, még a múlt héten aláírt kétezer milliárd dolláros ösztönző csomag után is – írja a Bloomberg hírlevele. A Fehér Ház így most egy esetleges negyedik gazdaságösztönző csomagot tervez, többek között olyan területek támogatására, mint a jelzálogkölcsönök és az utazási ágazat.

3. A kínaiak visszamentek dolgozni

A kínai gyáripar tevékenysége márciusban erőteljes fellendülést mutatott, jelezve, hogy a gazdaság visszatér a normál működéséhez. A kínai beszerzési menedzserindex (PMI) a várt 45 helyett 50-re ugrott a februári, 36 pont körüli gödörből. Ez is a vártnál gyorsabb élénkülésre mutat. 

4. Megállították az olaj zuhanását az elnökök

Tizennyolc éves mélypontokról fordult vissza az olaj, miután az amerikai és orosz vezetők, Donald Trump és Vlagyimir Putyin megegyeztek, hogy országaik tárgyalásokat folytatnak az árak stabilizálása érdekében. Trump kijelentette, hogy nem szívesen látná az amerikai olajszektort összeomlani, miután az oroszok és a szaúdiak őrült árháborút kezdtek. Amerikai energiacégek sürgetik a texasi vezetést, hogy hívjanak össze egy rendkívüli értekezletet egy esetleges kitermelés-visszafogás megtárgyalására – írta ma a KBC Equitas.

Az említett kínai adatok is nagyban segítettek ma az olajáraknak, bár a sajtó továbbra is a nyersolaj legrosszabb negyedévéről beszél a történelem során. Az olaj a tegnapi és pénteki zuhanás után, amikor a WTI ismét benézett 20 dollár alá, mára stabilizálódott. A WTI öt százalékkal mintegy 21 dollárra, a Brent két százalékkal 27-re emelkedett. 

A kereskedők tartályhajókat bérelnek, hogy azokban tárolják az eladhatatlan felesleget. De ha végképp megtelnek a tárolók, helyenként elvileg akár negatív olajár is kialakulhat a Concorde Értékpapír blogja szerint. Hacsak a kitermelő nagyhatalmak, Szaúd-Arábia és Oroszország meg nem egyeznek egymással.

5. Richter-bejelentés jött

A Richter Gedeon és a Myovant Sciences kizárólagos megállapodást kötött a méhmióma és az endometriózis kezelését célzó Relugolix kombinációs tabletta bizonyos, USA-n kívüli piacokon történő értékesítésével kapcsolatban 

– közölte a magyar cég a BÉT honlapján.

6. Sok adat érkezik ma

Rengeteg európai adat érkezik ma, az euróövezet inflációs számai, az Egyesült Királyság GDP-je és kiskereskedelmi adatai. A brit élelmiszerboltok betekintést nyújtanak abba, hogy a pánikvásárlások milyen mértékben eredményeztek magasabb bevételeket az élelmiszerkereskedőknél – írta a Bloomberg.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40620 40250 41390 -1,41% 40600 40620 14 597 574 050 HUF 2026-11-06 13:35:25
MOL 4872 4812 4980 -2,21% 4860 4872 2 325 695 172 HUF 2026-11-06 13:32:38
MTELEKOM 2932 2822 2936 +2,16% 2932 2934 1 141 265 784 HUF 2026-11-06 13:35:47
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 12860 12880 1 009 872 460 HUF 2026-11-06 13:21:32
OPUS 205 200 208 +2,49% 205 206 51 803 580 HUF 2026-11-06 13:35:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG