4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Jelentett a Twitter: jók a számok, csak ahhoz nem eléggé, hogy a cég nyerőt is termeljen. Péntekre tervezik a görög tőzsde nyitását, de elég felemás lesz, mivel pont a görögök nem kereskedhetnek majd szabadon. Amerika felpattant, Európa emelkedik, itthon is előkerült 1-2 vevő.

Jelentett a Twitter

Közzétette negyedéves számait a Twitter, azaz pontos fordításban Csicsergő. Az árbevétele 61 százalékkal 502 millió dollárra emelkedett, a felhasználók száma 8 millióval 316 millióra növekedett. Egyszeri költségek nélkül ugyan lett 7 cent nyereség részvényenként, de összességében 137 millió dollár veszteséget hozott a cég.

Eddig még nem is volt nyereséges a felhasználói által rövid üzeneteket, vagy inkább kinyilatkoztatásokat, „csicsergéseket” közzétevő közösségi oldal, ami viszont már baj. Ebből így nem látszik, hogy lehetne egy újabb Facebook. Ilyen sok év után már illene nyereséget termelni, ráadásul a papír árfolyamába, a cég piaci kapitalizációjába elég méretes jövőbeni profit van beárazva. Úgy, tűnik, a piac is méltatlankodik: kisebb csapkodás után a papír 32,4 dolláron, 11 százalékos mínuszban zárt a hivatalos kereskedés utáni piacon.

Amerika egyébként tegnap szépet pattant, ami öt nap szakadatlan esés után már időszerű is volt. Ráadásul az S&P 500 index a 200 napos mozgóátlagról pattant, olyan szépen, hogy azt a technikai elemzési tanfolyamokon mintapéldaként lehet mutatni.

S&P 500, egy hónap. Tankönyvi felpattanás a 200 napos mozgóátlagról, melyet a piros vonal jelöl

Bukott a Baidu

Nagyot zakózott a Nasdaqon forgó "kínai Google", a Baidu. Eredménye csak kissé lett rosszabb a várakozásoknál, árfolyama mégis 15 százalékot zuhant, lehet, hogy főleg azért, mert mostanában minden cégre rájár a rúd, ami kínai. A Baidu volt az egyik legnagyobb sikertörténet a 2008-as válság óta: árfolyama a tavaly év végi csúcsig 20-szorosára emelkedett.

Nyit a görög tőzsde

Az EKB jóváhagyta, hogy megnyisson a görög tőzsde több mint egy hónapos szünet után. Ez a modernkori tőzsdetörténelemben rekordhosszúságú időszak, de hát a fejlett országokban ilyen komoly tőkekorlátozások sem szoktak történni. Márpedig a tőzsde a szabad tőkegyűjtés és tőkeáramlás temploma, így logikus, hogy korlátozások mellett nem tud megfelelően működni.

A tervek szerint a görög polgárok nem is tudnak majd szabadon kereskedni: az eddigi információk szerint például csak értékpapírszámláikon lévő pénzük erejéig vásárolhatnak részvényeket, bankszámlájukról oda nem utalhatnak. Külföldről viszont utalhatnak oda, és készpénzt is befizethetnek a számlájára. Gyanítható, hogy nem sokan fognak élni ezzel a lehetőséggel.

Hála viszont a globalizációnak, ha elég körültekintő volt a görög polgár, akkor a Sziriza kormány sok kárt okozó regnálása alatt fogta a pénzét, külföldre vitte, és most bármilyen kereskedési platformon adhat és vehet.

A görög piac viszont kockázatos terep lesz: nem lehet tudni, mikor kell újra bezárni a tőzsdét, simán megy-e majd a mentőprogram, vagy megint megreked valahol. Így vélelmezhető, hogy csak a rendkívül kockázatkedvelő alapok fognak a vételi oldalra állni, és nyilván az említett kockázatok miatt méretes diszkontot fognak kérni az eladóktól. A külföldi piacokon forgó görög papírok mindenesetre jókorát zuhantak időközben, így feltehetően nagy mínuszban nyithat ki majd a börze.

Friss árfolyamok >>>

Az európai piacok pluszban nyitottak, jót tett a tegnapi amerikai felpattanás. A párizsi CAC-40 így fél százalék emelkedéssel ismét 5 ezer pont fölé került, a DAX is fél százalékkal van feljebb. A BUX is pluszban nyitott: az OTP fél, a Mol és a Richter negyed százalékot erősödött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44380 44060 44700 -0,60% 0 0 21 855 662 590 HUF 2026-09-02 17:07:24
MOL 4990 4978 5110 -1,87% 0 0 5 732 682 952 HUF 2026-09-02 17:05:16
MTELEKOM 2562 2544 2580 -0,62% 0 0 1 108 927 392 HUF 2026-09-02 17:05:17
RICHTER 12800 12750 13120 -2,36% 0 0 4 813 141 720 HUF 2026-09-02 17:08:18
OPUS 305 305 324 -4,68% 0 0 25 659 001 HUF 2026-09-02 17:08:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt egy jó hír estére: ennyi forintot kell fizetni egy euróért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:14
Erősödött kissé a magyar fizetőeszköz szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Beszippantotta a nemzetközi börzehangulat a BÉT-et is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1849,84 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 146 772,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan indult a reggel az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:58
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt a napot se sírja vissza a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Részvénye van? Egyelőre minden nagy papír gondban van a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 12:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drága a földgáz, az energia? Talán nem kéne agyonadóztatni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 2. 11:38
Három és fél éve nem voltak ilyen magas szinten a földgázárak Európában, miközben a tárolókból sok tartalék hiányzik. Nem volt ugyanis olcsó gáz nyáron, amiből be szoktak vásárolni, így sokan téli gázválságtól tartanak. Az állami felvásárlás azonban csak még inkább felhajtaná az árakat. Megoldás lehetne, ha az adóterheket csökkentenék Németországban.
Részvény / Deviza / Áru Nem kedvez a nemzetközi hangulat a budapesti tőzsdének sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 09:54
A keddi záróértékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:53
Az euró jegyzése 1,1577 dollárra csökkent az előző esti 1,1591 dollárról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 06:22
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG