6p

Esnek az európai tőzsdeindexek, de a német és a magyar index még tartja magát. Ismét hatalmas mennyiségű gyorsjelentés jött, a magyar brókercégek enyhén negatív meglepetésnek tartják a Magyar Telekom számait. Határozottan gyengül a forint, tart az arany és az ezüst menetelése. A TikTok Európában is meg akarja vetni a lábát. Az oltás nagy felfordulást okozhat a tőkepiacokon.

Csütörtökön az európai részvénypiaci hangulat borongós. Miközben a jó ipari adatok segítik a német részvényeket, a többi tőzsde esik. A Bank of England nem változtatott a monetáris kondíciókon, viszont eléggé pesszimista képet festett a gazdaságról. A német index 0,2 százalékos pluszban van, Párizsban 0,4, Londonban 1,3 százalék a vezető index esése. Az amerikai határidős indexek gyakorlatilag nem változnak.

A lengyel index 0,4 százalékkal esik, a BUX viszont ugyanannyival emelkedik. A tegnap nagyot ugró Mol ma 0,7 százalékkal süllyed, a Richter stagnál, az OTP pedig egy százalékkal drágul, 10 320 forintra. Gyorsjelentése után a Magyar Telekom egy százalékkal megy fel. Az Opus és a CIG Pannónia két százalék körüli süllyedést mutat.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A tegnapi nagy gyengülés után ma a dollár minimális mértékben emelkedik. A forint erőteljesen gyengül, két forinttal feljebb van az euró, 346,30. Folytatja emelkedését az arany, a határidős ára 2049 dollár. Az ezüst újabb három százalékkal ugrik 27,7 dollárra. Az olaj a tegnapi emelkedés után ma egy százalék körüli süllyedést mutat. Ismét megindult a Bitcoin, 11 700 dollár környékén jár. A második legfontosabb kriptodeviza, az ether (ethereum) este volt 406 dollár fölött is, most 396.

Május óta nem volt ennyi fertőzött itthon

Közben romlik a vírushelyzet itthon is és Európa számos országában is. Magyarországon, ahogy a grafikonon látható, május 23-a óta nem látott számú új fertőzést fedeztek fel. (A legfrissebb hazai adatokról itt írtunk, a nemzetközi körkép pedig itt olvasható.) Az USA-ban viszont némileg csökkent a naponta diagnosztizált esetek száma a korábbi 60 ezer fölötti értékekről 50 ezer alá.

Júniusban már erősödött az ipar, de tavalyhoz képest még mindig gyengélkedik – derül ki a friss hazai statisztikából.

 

 

Amerika jobban vírusmentesít?

Anthony Fauci, az amerikai kormány járványügyi szakértője szerint nem lesz szükség az Egyesült Államokban új lezárásra, második karanténra a betegség leküzdése során. Meg tudjuk ezt oldani sokkal jobban is, anélkül, hogy mindent leállítanánk – mondta egy egyetemi rendezvényen. Az amerikaiaknak azonban maszkot kellene hordaniuk, távolságot tartaniuk, bezárni a bárokat. Valamint mosni a kezüket és a szabadtéri tevékenységeket kéne előnyben részesíteniük, hogy megállítsák a vírust – jelentette ki.

A Magyar Telekom egy majálison (archív kép)
A Magyar Telekom egy majálison (archív kép)

Gyengécske Telekom több optikai hálózattal

A magyar Telekom tegnap tőzsdezárás után közzétett negyedéves gyorsjelentése 21 százalékkal csökkenő, 10,5 milliárdos nettó eredményt mutatott.

Nem lett erős a Telekom második negyedéves beszámolója, a várakozásokat több helyen is elvétette a cég, és az előrejelzés kapcsán is voltak negatív változások – írta a KBC Equitas. Ezzel együtt a koronajárvány által sújtott második negyedév után érdemben nem módosultak lefelé a kilátások, az EBITDA kapcsán pedig továbbra is növekedést vár idén a vállalat. A nyári időszakban nem mindig szokták heves piaci reakciók kísérni a Telekom jelentését, így inkább semleges reakcióra számítunk a másnapi kereskedés során.

Az Erste Befektetési Zrt. reggeli kommentárja a beruházásokra koncentrál.

Bár a társaság továbbra is nagyjából változatlan árbevétellel és 1-2 százalékkal növekvő EBITDA-val kalkulál, felgyorsítja azonban beruházásait. Eredetileg a tavalyi közel 90 milliárdos beruházási összeget tervezték tartani, most viszont úgy döntöttek, hogy a széles sávú optikai hálózat gyorsabb fejlesztése érdekében 10 százalékkal megnövelik a beruházási volument. Ez segíthet új ügyfeleket szerezni a cégnek, de a készpénzáramlásra nézve negatív. A várt költséghatékonyság működött, viszont az 5G tender miatt megugrott az amortizáció, így az adózott eredmény némileg elmaradt a konszenzustól és az Erste várakozásától is.

Minden soron csökkenés volt éves alapon – emelte ki az Equilor Befektetési Zrt.

Az elemzői várakozásokhoz képest felemás az eredmény. A vezetőség csökkentette az idei évre adott szabad pénzáram várakozását és növelte a tőkeberuházás várakozását, míg a 2021-es várakozásokat minimálisan változtatta. Elemzői konferenciahívás csütörtökön három órakor lesz. Itt téma lehet a növekvő verseny a magyar piacon, az esetleges hosszú távú osztalékpolitika, valamint a koronavírus hatásainak részletesebb ismertetése..

Meglepetés a német iparból

A német Gazdasági Minisztérium szerint júniusban a német ipar megrendelés-állománya 27,9 százalékkal emelkedett, az elemzők csak 10,1 százalékkal számoltak. A májusi emelkedés 10,4 százalék volt, az áprilisi zuhanás pedig 26,1. Ezzel az ipari megrendelések a 2019 utolsó negyedévi érték 90,7 százalékát érték el júniusban. Inkább a külföldi megrendelések estek vissza, minta belföldiek.

Eközben nagyon vegyes gyorsjelentések jöttek, a német Rheinmetall ipari konszern például veszteséges lett. Úgy látszik, a válság a hadiipart sem kíméli. A Beiersdorf kozmetikai konszern operatív eredménye negyedére esett, a forgalom 10,7 százalékkal süllyedt. A Siemens és a Lufthansa, valamint az Adidas emelkedésének köszönhetően azonban a német DAX index felszínen tudott maradni.

Az oltóanyag felforgatna mindent?

Az Equilor gyűjtése szerint jelentett ma a Siemens, a Lufthansa , az Adidas, a Munich Re, a Henkel, a Merck.

A Goldman Sachs Group szerint egy esetleges jól működő oltóanyag valóságos sokkot okozhatna a tőkepiacon. Ekkor ugyanis a befektetők jelentős része az eddig biztonságos menedéknek tekintett kötvényekből és a technológiai részvényekből az úgynevezett ciklikus részvényekbe áramlana át. Megváltozna a piac véleménye a ciklikus részvények mellett a végtelen mennyiségű monetáris könnyítésről és a negatív reálkamatokról is. Ez sokkal meredekebb hozamgörbét okozna. Felmennének a bankok részvényei is, és megrendülne a technológiai részvények vezető pozíciója – írta a Bloomberg.com.

Európába jön a TikTok?

A tiktok Európában is megvetni a lábát a Bloomberg szerint. A rövid videókon alapuló közösségimédia-alkalmazás, amely körül most nagy huzavona van az USA és Kína között, európai adatközpontot hozna létre 420 millió eurós beruházással. Ez 2020 elejére az európai felhasználók adatait tárolni, valószínűleg Írországban. Az amerikai hatóságok és a kínaiak között jelenleg arról folyik a vita, hogy biztosítható a felhasználók adatainak védelme és a tárolás az usában. A brit média hét elején arról is beszámolt, hogy a tiktok mérlegeli székhelyének áthelyezését Kínából Londonba.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG