4p

Hónapok óta téma volt, hogy részvénykibocsátásra készül az AutoWallis, a társaság csütörtökön hivatalosan is bejelentette ezt. Az elmúlt évek legnagyobb nyilvános forrásbevonásához kapcsolódó befektetési tájékoztatót hagyta jóvá a Magyar Nemzeti Bank, mely alapján az AutoWallis október 25-én elindíthatja nyilvános részvénykibocsátását.

Az utóbbi évek legnagyobb nyilvános részvénykibocsátására készül az AutoWallis, jelentette be a társaság elnöke, Müllner Zsolt. A tervezett kibocsátás 6-8 milliárd forint lesz, túljegyzés esetén akár magasabb összegű nyilvános részvényjegyzésre is lehetőség van. A Budapesti Értéktőzsde autós vállalatának terve, hogy árbevételét 2025-re a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd fölé növelje, EBITDA-ját több mint a hatszorosára, akár 15 milliárd fölé bővítse. A részvényjegyzésen az ársáv 107-122 forint, ami a jelenlegi piaci árhoz képest diszkontot tartalmaz, hiszen csütörtökön a társaság részvénye a bejelentés idején 128 forinton forgott.

A mostani mérföldkövet jelentő részvénykibocsátás egy 30 éves történetnek az egyik csúcspontja, mondta el Müllner Zsolt. A sokáig autókereskedő vállalat mára sokkal több lett, hiszen ezen túlmutatóan mobilitási szolgáltató. Az autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatási tevékenységével a közép-kelet-európai régió 14 országában jelenlévő AutoWallis a dinamikus fejlődést az organikus növekedés mellett újabb tranzakciók, akvizíciók útján tervezi megvalósítani. A vállalat mai bejelentése szerint a forrásbevonás elsődleges célja, hogy azzal részben finanszírozza a 2025-ig tervezett 16-38 milliárd forint értékű tranzakciókat, akvizíciókat, fejlesztéseket.

6-8 milliárd forint forrást vonhatnak be (Forrás: Wallis Motor)
6-8 milliárd forint forrást vonhatnak be (Forrás: Wallis Motor)

Az eseményen részt vett Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, aki elmondta, hogy ugyan az utóbbi időszakban több részvénykibocsátásra is sor került a tőzsdén forgó 120-nál is több vállalat körében, ám ezek többsége zártkörű volt. Unikális tehát az AutoWallis lépése abból a szempontból, hogy nyilvános részvénykibocsátás keretében lépjen a tőkepiacra. Végh Richárd kiemelte, hogy az AutoWallis lépésről-lépésre haladt a tőkepiacon, hiszen a megjelenés után rövid időn belül a prémiumkategóriába került a vállalat, majd a BUX indexbe is bekerült. Az AutoWallis a kötvényével is megjelent a piacon, majd most jött a nyilvános részvénykibocsátás.

A tájékoztatón kiderült, hogy a részvényjegyzés 2021. október 25. és november 9. között zajlik majd, amelyet OTP Bank bonyolít majd le. A társaság tervei szerint a kibocsátásból a lakossági értékesítés 1-1,5 milliárd, míg az intézményi 5-6,5 milliárd forint között alakulhat (túljegyzés esetén ennél akár 25 százalékkal is magasabb lehet a végső kibocsátási érték).

A vállalat vezérigazgatója, Ormosy Gábor elmondta, az AutoWallis a következő években három fő területen kíván növekedni: egyrészt szolgáltatási portfoliójának bővítését, másrészt meglévő kiskereskedelmi tevékenységének földrajzi kiterjesztését tervezi, harmadrészt pedig nagykereskedelmi tevékenységét akarja tovább erősíteni. Ez utóbbi esetben is erősíteni kívánja regionális konszolidátori szerepét, valamint a jelenlegi öt (Isuzu, Jaguar, Land Rover, SsangYong, Opel) mellé további nemzetközi autómárkákat tervez bevonni az AutoWallis Csoportba.

A meglévő kiskereskedelmi tevékenység (a Csoport jelenleg a BMW, a Dacia, az Isuzu, a Jaguar, a Kia, a Land Rover, a Maserati, a MINI, a Nissan, az Opel, a Peugeot, a Renault, a SsangYong, a Suzuki, a Toyota, a Saab alkatrészek és a Sixt rent-a-car márkákat képviseli, illetve értékesíti) organikus bővülése mellett a Csoport elsősorban többmárkás, több telephelyes, illetve stratégiai lokációban piaci meghatározó erővel bíró egyedi kiskereskedések és szervizpontok felvásárlását tervezi, továbbá a már meglévők mellett új országokban kíván megjelenni.

Mindezen célok elérése érdekében az AutoWallis olyan ingatlanberuházásokat tervez, melyek a fenntarthatósági szempontokat, valamint a társaság Zöld Finanszírozási Keretrendszerét figyelembe véve támogatják kereskedelmi tevékenységét. A szolgáltatások terén az AutoWallis többek között regionális flottakezelő tevékenység beindítását, a meglévő szinergiákra építő üzletfejlesztéseket (használtautó, finanszírozás, biztosítás-közvetítés, közös beszerzések), a digitális értékesítési csatornák és adatelemzési képességek fejlesztését, valamint a szervizszolgáltatások és a rövidtávú autóbérlés fejlesztését tervezi.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG