4p
A negyedik negyedév nem sikerült rosszul a Magyar Telekomnak - az éves eredmény után ugyan nem fizetnek osztalékot, de jövőre már kaphatnak 15 forintot a részvényesek. Az adósságállomány tovább nőtt.

Nem lett rossz az év vége

A Magyar Telekom Nyrt. 1,54 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2014. negyedik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 253 millió forinttal. A negyedéves profit elmarad az elemzők által várt 2,6 milliárd forinttól, a 15 milliárd fölötti működési eredmény viszont valamivel jobb a vártnál.

A gyorsjelentés szerint a cég bevétele 165,3 milliárd forintra mérséklődött az egy évvel korábbi 165,7 milliárd forintról a negyedik negyedévben. Az eredménykimutatás szerint a Telekom EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye a negyedik negyedévben 8 százalékkal, 41,9 milliárd forintra nőtt.

626 milliárdos éves árbevétel, növekvő EBITDA 2014-ben

A távközlési társaság éves árbevétele 2014-ben 626,4 milliárd forint volt, 1,7 százalékkal alacsonyabb a 2013. évinél, a társaság részvényeseire jutó nettó eredmény viszont 22 százalékkal nőtt, 28,6 milliárd forintot tett ki. Az éves EBITDA 1 százalékkal haladta meg az előző évit, 181,2 milliárd forint volt.

Jövőre újra lesz osztalék!

Ahogy az várható volt, a társaság nem fizet osztalékot a 2014-es eredmény után - az idei a második ilyen év a társaság történetében. Az azonban kellemes meglepetés, hogy a jelenlegi tervek szerint a 2015. évi eredménye után várhatóan részvényenként minimum 15 forint osztalékot fizet a Magyar Telekom.

Mi lesz idén?

A Telekom közölte azt is, hogy 2015-ben legfeljebb 3 százalékkal növekvő árbevételre és a tavalyinál legfeljebb 3 százalékkal kisebb EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít. Beruházásokra mintegy 105 milliárd forintot szán az idén a tavalyi 86,8 milliárd forintos költés után a spektrum akvizíciókra fordított összegek nélkül.

Mivel kerestek pénzt?

A társaság mobil bevételei tavaly 2,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, míg a vezetékes szolgáltatások árbevétele 3,7 százalékkal csökkent. A rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó árbevétel 7,6 százalékkal kisebb volt az előző évinél, és csökkent az energiaértékesítés bevétele is 10,3 százalékkal.

Nőtt az eladósodottság

A Telekom nettó adósságállománya a 2013. év végi 381,2 milliárd forintról 2014 végére 442,2 milliárd forintra nőtt, elsősorban a tavalyi hatósági tenderen elnyert frekvenciákra kifizetett licenszdíj és a jövőbeni éves frekvencia díjak jelenértékének aktiválása következtében. A nettó eladósodottsági ráta 45,7 százalékra nőtt 2014 végére az előző év végi 43,8 százalékról.

Bejöttek a tervek

A jelentés idézi Christopher Mattheisen vezérigazgatót, aki elmondta, hogy a teljes évre vonatkozóan a társaság teljesítette a bevételi és Capex célkitűzéseit, az EBITDA célt pedig némileg felül is teljesítette az 1 százalékos növekedéssel. A cégvezető a 2014-es év fontos eredményének tartja, hogy a Telekom piacvezető szolgáltatóvá vált a fizetős TV piacon és a mobil spektrum tenderen megszerzett frekvenciák megvásárlásával a 4G-nek köszönhetően megerősítette mobil technológiai versenyképességét.

A társaság 2015-ben minden szegmensben tovább kívánja erősíteni piaci pozícióját, amit a várakozásuk szerint elősegít a Telenor Magyarországgal kötött megállapodás a 800 MHz-es frekvenciatartományban a mobilfrekvenciák megosztásáról és a 4G hálózatok közös fejlesztéséről és üzemeltetéséről, valamint a GTS Hungary megvásárlása, ami a magyarországi vezetékes üzleti szegmensben javítja majd a vállalat pozícióit - fejtette ki a vezérigazgató.

Hozzátette, hogy 2015-ben a bevételek akár 3 százalékkal is nőhetnek. A magyarországi működésben nagyobb hatékonyságra számít a vállalat, ugyanakkor a nemzetközi piacon fokozódó nyomás és az anyavállalati létszámcsökkentési programhoz kapcsolódó mintegy 8 milliárd forint várható végkielégítési költség miatt csökkenhet az EBITDA akár 3 százalékkal is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG