9p

Tavaly minden korábbinál több kriptovaluta szűnt meg, főleg a vérzivataros utolsó negyedévben. Emellett még ezerszámra vannak olyanok is, amelyek léteznek ugyan, de nem sok köszönet van bennük, a nullához konvergál az értékük. Hogyan lehet vajon az esésen is pénzt keresni?

Minden korábbinál sokkal több, 11,6 millió kriptovaluta (kriptóérme, token) szűnt meg 2025-ben. Eközben 2024-ben csak 1,4 millió, 2023-ban kevesebb mint negyedmillió, 2022-ben pedig még annyi sem – derül ki a CoinGecko kriptovaluta-információs weboldal felméréséből. Ezen belül is a negyedik negyedév volt a legborzasztóbb időszak.

Három hónap alatt 7,7 millió érme tűnt el a süllyesztőben, persze nem függetlenül az október tizedikei (csak 10/10-ként emlegetett), történelmi léptékű bedőlési láncreakciótól, kiütődési halálspiráltól (liquidation cascade). Ekkor óriási mennyiségű származékos kriptovaluta-pozíciót szüntettek meg, zártak be kényszerűen egyetlen nap alatt, amelyek értékét 19 milliárd dollárra becsülik. Ez volt a legnagyobb ilyen származékos, tőkeáttétel-csökkentő kihalási esemény a kriptovaluták történetében.

Megszűnt kriptovaluták száma a Coingecko.com szerint. Forrás: Coingecko, Yahoo Finance.
Megszűnt kriptovaluták száma a Coingecko.com szerint. Forrás: Coingecko, Yahoo Finance.

Pénzügyi játékszerek milliószámra

Ez annyira megrázta az egész kriptovaluta-piacot, hogy ezután milliószámra fordítottak hátat a ezeknek az eszközöknek a befektetők. Ám azt tudni kell, hogy ennek a sok millió kriptovalutának a nagy része eleve nem volt komoly.

Ugyanis 2024-2025 egyik nagy újítása volt, hogy szinte pár kattintással, pár perc alatt, néhány centért létre lehetett hozni kriptovalutákat –, amint azt korábban be is mutattuk –, amivel éltek is a befektetők. Rengeteg szerencsevadász tömegével hozta létre a különböző, hangzatos nevű mémérméket. Ezek semmire sem jók, csak érdekes logóval ellátott, blikkfangos nevű játékszerek, abban a reményben, hogy valamelyiket majd felkapja a kriptós közösségi média, és az alkotó meggazdagodik rajta. Ami persze a többségnek nem sikerült.

Nulla felé tartó érmék, 1/2. Forrás: DEX Screener, Tradingview
Nulla felé tartó érmék, 1/2. Forrás: DEX Screener, Tradingview

Donald Trump is meglovagolta

Tehát nem csak a megszűnt kriptovaluták száma tetőzött 2025-ben, hanem a létrehozottaké is, 2025 elején például egy hatalmas mémérme-mánia bontakozott ki a Solana blokkláncon. Ennek a hullámnak a terméke volt Donald Trump és Melania Trump mémérméje is, amelyek milliárd dolláros nagyságrendű pénzt húztak ki a gyanútlanul bevásárló befektetők zsebéből. Egyben ezek vetettek véget egy időre a mémérme-őrületnek is.

A szakértők úgy becsülik, hogy a 2025-ben létrejött iszonyatos mennyiségű érme nagy része eleve azzal a céllal jött létre, hogy majd meg is szűnjön, összeomoljon, csak előbb a létrehozói valamennyi pénzt kihúzzanak a gyanútlan vásárlók zsebéből.

Nulla felé tartó érmék, 2/2. Forrás: DEX Screener, Tradingview
Nulla felé tartó érmék, 2/2. Forrás: DEX Screener, Tradingview

A túlélés itt nem siker

Más források sok éves adatok alapján azt állítják, hogy a létrejövő kriptovaluták ötven-hatvan százaléka szűnik meg létrehozása után pár éven belül. De ezeket a számokat fenntartásokkal kell kezelni, mert ebbe a körbe csak azok a kriptovaluták tartoznak, amelyeknek az árjegyzése megszűnik, forgalma leáll. Ugyanakkor nagyon sok elhagyott érme van, amelyek elvileg léteznek a blokkláncok adatbázisaiban, és nagyon ritkán esetleg valami üzlet is születik rájuk valamivel nulla fölötti árakkal, de valójában nem érnek semmit.

Megint más érmék ugyan még fel tudnak mutatni valamilyen csekély forgalmat, de még jó piaci hangulatban, bikapiacon is képesek folyamatosan esni. Vagy ha emelkednek is, lényegesen kisebb mértékben, mint például a bitcoin, vagyis súlyosan alulteljesítik a piacot. Ezeket sem tekinthetjük sikertörténetnek, csak nagyon keveseknek sikerül a felemelkedés a feledés homályából.

Így amikor pár hónappal ezelőtt azt írtuk, hogy a kriptovaluták kilencvenkilenc százaléka is halálra lehet ítélve, akkor valamennyire talán túloztunk, de valószínűleg nem sokat tévedtünk. Lehet, hogy nem kilencvenkilenc, hanem kilencvenhét vagy kilencvenöt. De valóban rengeteg a gagyi kriptovaluta, amelyekhez hozzányúlni rendkívül veszélyes és felesleges.

Bika, medve, egy az út

Október eleje óta tehát medvepiac van a kriptóknál, ami abból is látszik, hogy ha a CoinMarketCap oldalon ránézünk a névsorra, idén az első ötszáz legnagyobb kapitalizációjú kriptovalutából csak mintegy száz emelkedett, harmincöt stagnált, a többi, a hetvenhárom százalékuk pedig esett. Persze a medvepiacok már csak ilyenek, de tavaly, a bikapiacon is se szeri, se száma nem volt azoknak az érméknek, amelyek az emelkedő trend ellenére estek.

De ha már a kriptovaluták többségénél ennyire trendszerű és általános az esés, nem lehetne ebből profitálni? Elvileg lehetne shortolni a kisebb kriptókat, és ezzel szép nyereséget termelni. (A shortolás azt jelenti, hogy a befektetési eszköz esésére játszanak, általában kockázatos származékos üzletekkel.) Vannak is olyan befektetők, akik ezt a stratégiát alkalmazzák, könnyűnek azonban semmiképpen sem nevezhető ez a módszer, számos probléma merül fel.

Pont a leggagyibb nem adható el

Először is a leggagyibb kriptókat, így az érmék zömét nem is lehet shortolni. A shortolók egyik paradicsomában, a Variational határidős tőzsdén (perpetuals, perps) mintegy 450-re re tehető a forgó érmék száma. A piacvezető Hyperliquid-nél, valamint CEX-eken (Binance, Bybit, OKX, Kraken stb.) egyenként 200-300 lehet az érmék száma, de jelentős átfedésekkel egymás között.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Így összesen valahová 500 és 1000 közé becsülhetjük a shortolható érmék számát, ami messze nem fedi le a teljes piacot, bár azért éppen elég szép mennyiség.

Óriási ugrások fordulnak elő

Számtalanszor előfordul, hogy egy egyébként nem túl sikeres, de még létező kriptovaluta-projekt valami újdonsággal áll elő, a fejlesztői bejelentenek valami előrelépést, amit áttörésként próbálnak eladni. Máskor esetleg a kriptóvilág központjául szolgáló X-en (a korábbi Twitteren), vagy valamelyik nagyobb Discord-csoportban jelennek meg olyan elemzések, amelyek azt állítják, hogy ez vagy az az érme ígéretes, túl alacsonyra süllyedt az árfolyama, miközben szép jövő előtt áll. Megint máskor megjelenik egy nagyobb vevő, ami felhajtja az árat, mire mások azt hiszik, hogy eljött a feltámadás napja, és szintén beszállnak.

Az ARIA (Aria.ai) árfolyama. Forrás: Variational, Tradingview
Az ARIA (Aria.ai) árfolyama. Forrás: Variational, Tradingview

Így szinte a semmiből képes vételi mánia, „hype” kibontakozni. Az alacsony likviditás, az érme kis mérete, csekély kapitalizációja (összesített piaci értéke) miatt viszonylag kis változások is tudnak nagy ugrásokat okozni az árfolyamban. Ez pedig azt eredményezi, hogy a shortosok elvéreznek, az eladási pozíciók nagy része kiütődik, a stop loss (veszteségcsökkentő) megbízások életbe lépnek.

Aki pedig nem használ ilyen megbízásokat, az a kényszerlikvidálás során elveszítheti a teljes befektetett pénzét. Míg a tőkeáttétel nélküli long pozíciók korlátozottan veszélyesek – nulla alá ugyanis nem mehet a pozíció értéke, a veszteség maximuma a vételár – , addig a shortoknál a bukás elvileg végtelen nagyságú lehet.

Gyakoriak a manipulációk

Nem ritka az sem, hogy hasonló ugrásokat az egyébként sokak által shortolt kisebb, könnyen megmozdítható kriptovaluták árfolyamában szándékosan idéznek elő. Vagyis manipulálják az adott árfolyamot annak érdekében, hogy a shortosok stop loss megbízásai életbe lépjenek, illetve az új sztorikat kereső spekulánsok is belevegyenek.

Így kialakulhat egy erőteljes, ámde alapvetően fals, manipuláción alapuló mánia, amelynek során azután a piacra önthetik a korábban olcsón megszerzett érméiket. Nem egyszer ezt maguk az alapítók követik el.

A STO (StakeStone) árfolyama. Alig két nap alatt 17-szeresére ment fel. Forrás: Variational, Tradingview
A STO (StakeStone) árfolyama. Alig két nap alatt 17-szeresére ment fel. Forrás: Variational, Tradingview

Mindez a normál tőkepiacon (is) bűncselekmény, a törvények a legtöbb országban tiltják a piaci manipulációt. A kriptovaluták világában azonban, ahol sokan csupán egy internetes nicknév mögé rejtőzve is képesek működni, szoftvereket fejleszteni, viszonylag kevés személyt fogtak perbe vagy ítéltek el eddig hasonlók miatt. (A fenti képen látható StakeStone-nak egyébként a Trump-féle kriptós érdekeltségekkel is van partneri szerződése…)

Jöhet még kutyára altseason

Gond lehet, hogy az úgynevezett alternatív kriptovaluták (altcoinok), amibe szinte minden beletartozik a bitcoinon és a stabilérméken kívül, hajlamosak sok hónapos trendek mentén mozogni. Az altcoinok emelkedő időszakait, bikapiacait úgy hívják angolul, hogy altseason. Most már legalább egy éve nincs ilyen, medvepiac van, valószínűleg jórészt a kisbefektetők távolmaradásának köszönhetően.

De nincs kizárva, hogy valamikor a jövőben következik még fellendülés a kisebb, sokadrangú kriptoérmék világában, vagy elindul egy új mémérmemánia. Ez a feleslegesnek és értéktelennek tartott kriptovaluták shortolóira nagy bajt hozhat. Elképzelhető, hogy a legtöbb ilyen pozíciójuk kiütődik. Még akkor is, ha később az árfolyamok ismét lefelé indulnak el, nagy veszteségek érhetik őket.

Elszállhatnak a finanszírozási költségek

További problémát jelenthetnek az úgynevezett finanszírozási költségek (funding rates), amelyek a blokkláncon folyó származékos kereskedés, az úgynevezett lejárat nélküli határidős kontraktusok (perpetuals vagy perps) világában használatosak. Túl sok részlet említése nélkül a lényeg az, hogy normál esetben van egy kamatszerű, szerényen pozitív, évi tíz százalék körüli költség. Ha egy érménél a vételi és eladási oldal nagyjából egyensúlyban van, akkor ezt a long pozíciók tulajdonosai fizetik a short pozíciók tulajdonosainak.

Ha azonban ez az egyensúly felborul, és nagyon sok lesz például a longos, akkor ez a kamatköltség több tíz százalékos vagy több száz százalékos, kirívó esetekben több ezer százalékos is lehet. Ez erősen ösztönzi a befektetőket arra, hogy belépjenek a short oldalon, és így kiegyenlítődjön a piac. Fordított esetben pedig, ha túl sok a shortos, ez a kamattartalom negatív lesz. Ekkor a shortosok fognak fizetni a long pozíciókban ülő befektetőknek, ami újabb longosok megjelenését (vagy a short pozíciók leépülését) ösztönzi.

Észbontó kamatköltségek (funding rates) az agyonshortolt érméknél. Sokszor romba döntik a spekulációt. Forrás: Variational
Észbontó kamatköltségek (funding rates) az agyonshortolt érméknél. Sokszor romba döntik a spekulációt. Forrás: Variational

Fenntarthatatlan pozíciók

Tehát ha valamelyik érmét sokan shortolják, akkor a shortosok fognak fizetni, így hosszú távon nem éri meg ilyen pozíciókat tartogatni. Néha heteken vagy hónapokon keresztül is maradhat magas ez a kamattartalom, ami fenntarthatatlanná teszi az ilyen típusú spekulációt.

A kriptovaluták shortolása, bár lehet nagyon kifizetődő, ha jól csinálják, egy folyamatos odafigyelést és mély ismereteket igénylő tudomány. Ezért az átlagemberek többnyire nem is foglalkoznak vele, inkább a rutinos, a kriptókkal vagy a származékos piacokkal régóta foglalkozó spekulánsok terepe.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 08:13
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG