5p

Most jön az igazi vérengzés az árupiacon? Az olaj ma is elképesztő zuhanást produkál, csak most már a távolabbi határidőkre is. A többi árupiaci termék közül sok követi, zuhan a palládium, a réz, esik rendesen az ezüst, a platina. Sok rossz vállalati jelentés érkezik, a részvényindexek csúnya esésre váltottak. Gyengül a forint.

Megint csúnya világ van a tőzsdéken, a nap elején elért mínuszok csak nőttön nőnek. Az európai tőzsdeindexek záráskor, észak-amerikai társaik este hat órakor egyaránt 3-4 százalékos mínuszban vannak. A nemzetközi sajtó szerint ez elsősorban a gyorsjelentés-dömpingnek köszönhető. A cégek nagy része vagy a korábbitól nagyon elmaradó eredményeket közöl vagy jelentősen lefelé módosítja prognózisait. Jelentett például az IBM vagy az SAP, de mindkét papír hat százalék feletti mínuszban van.

Itthon a BUX index helyzete sem különb, a 4,1 százalékos esés az európai átlagot is meghaladja. Az OTP 5,7, a Mol 5,3, a Richter 2,6, az Opus 7,6 százalékkal zuhant. Egyedül a Magyar Telekom emelkedett a nagyok közül, 1,8 százalékkal. A forint is gyengül, 354 az euró, 1,5 forinttal ment feljebb.

További és frissebb árfolyamok

Ma is összeomlik az olaj

A nap egyik fő témája ma is az olaj, amely tegnap egészen példátlan módon mínusz 37 dollárig süllyedt, legalábbis a májusi határidő. Ennek számos oka van, a nyilvánvaló túltermelési válságon, tárolási problémákon túl a túl sok spekulatív határidős vételi pozíció kényszerű lezárása is. (Lásd: Megvan a bűnös – az olajturisták nyomták mínuszba az árat.) Ma sem sokkal jobb a helyzet: A májusi WTI ugyan visszamászott plusz négy dollárra, most azonban a június omlott össze. Az ára 39 százalékkal zuhant 12,50-re.

Olajfúró torony (Pixabay)
Olajfúró torony (Pixabay)

Ennek nyomán a világ legnagyobb olajalapját, az USO-t – amely egyébként ma 21 százalékot zuhan – várhatóan le is fogják zárni az új belépők elől. Az olajrészvények, olajmultik viszont eddig egészen jól megúszták, csak 1-3 százalékos mínuszban vannak az ezeket vásároló ETF-ek. Talán mert az amerikai kormányzat fogadkozik, hogy nem hagyja az ágazatot a padlóra kerülni, a munkahelyeket elveszni.

Anomália is, fundamentális is

Az alacsony áraknak nyilvánvaló fundamentális okai vannak, azonban a tegnapi eset inkább technikai anomáliának tekinthető – írta a KBC Equitas.

Emlékeztetnek rá, hogy a WTI fizikai leszállítási helye “Oklahoma államban van, a szárazföld közepén, távol a tengerektől és így a világpiactól. Az oklahomai Cushing tárolókapacitása viszont meglehetősen korlátos, 92 millió hordó olajat képes tárolni, amely bő egyheti amerikai termelés.”

Így már alig van hova tenni az olajat, a tározók és a vezetékek is heteken belül megtelhetnek, a tankerhajókban tárolni az olajat pedig nagyon drága.

Miért esik az arany?

Számos kereskedő kezében maradt vételi kontraktus egy nappal az utolsó kereskedési lehetőség előtt – írja az Erste Befektetési Zrt.

Ezek a kereskedők negatív áron is hajlandóak voltak inkább lezárni a korábbi vásárlási pozíciókat, mivel fizikailag nem tudnak eleget tenni a leszállítási kötelességnek. Az Erste is arról ír, hogy gyakorlatilag telítődtek az USA nyersolaj-tárolói, még a vezetékrendszer is tele van olajjal. Jelenleg bőven meghaladja a kínálat az olaj iránti keresletet, tehát a vételi oldalon alig volt érdeklődés.

Az olaj esése “negatív az aranyra nézve, mivel kisebb lesz az infláció, másrészt a drámai olajipari események növelik a kockázatkerülő eszközök iránti keresletet” – írta az Erste. Az aranyra ható fundamentumok viszont szerintük továbbra is pozitívak. A reálkamatok negatív szinten vannak, a jegybankok hatalmas likviditást öntenek a piacokra.

Az arany (GOLD), az aranybánya-részvények egyik indexe (HUI), valamint a GDX és a GDX Junior aranybánya-ETF-ek, változás dollárban, egy évre. (Tradingview.com)
Az arany (GOLD), az aranybánya-részvények egyik indexe (HUI), valamint a GDX és a GDX Junior aranybánya-ETF-ek, változás dollárban, egy évre. (Tradingview.com)

Az olajár-esés átterjedni látszik más árupiaci termékekre is. Az arany  csak egy százalékkal esik, az ezüst, a réz néggyel, a platina öttel. A palládium valósággal összeomlott, 12 százalékos mínuszban van.

Mi lesz veled, Mol?

Ami a Molt illeti, az Erste azt írja róla, célárfolyamát 2640 forintra csökkentette. Ám az ajánlást a több mint 30 százalékos emelkedési potenciál miatt vételre módosította. Az ok, hogy

a finomítói üzletág a csökkenő kereslet ellenére, de a magas finomítói árrésnek és a szélesebb Ural-Bernt differenciának köszönhetően továbbra is jól muzsikálhat, ugyanakkor a kitermelés jelenleg veszteséges, mivel a kitermelési költség 30 dollár körül van, amit a társaság 25 dollár alá kíván lehozni.

A KBC Equitas is hasonlóan vélekedik.

“A vállalatra az olajárzuhanás, valamint a koronajárvány gazdasági következményei miatti keresletoldali visszaesés is negatívan hat” – írták.

A jelenlegi árfolyamhoz képest hosszabb távon azonban bőven látnak potenciált a felértékelődésre.

Az év befektetése?

Az arany az utóbbi egy évben mintegy 32, az idén 11,5 százalékot emelkedett. A 2020-as év legjobb befektetése mégsem az arany volt. Az idén év elejétől 35,6 százalékos emelkedéssel az urán volt a legjobban dráguló nyersanyag – derül ki a Stooq.com adataiból. Az Investing.com szerint ennek oka, hogy a bányabezárások miatt az utóbbi időben a globális kitermelési kapacitások mintegy harmada eltűnt. (Sőt, egy másik forrás szerint talán a fele is.)

Bár az energia-felhasználás a koronavírus-járvány miatt visszaesett, az atomerőművek leállítása és újraindítása nem olyan egyszerű, mint más erőműveké. Ezért az atomerőművek nyersanyag-felhasználása viszonylag stabil maradt. Azt azonban tudni kell, hogy az urán az utóbbi évtized egyik legutáltabb, legrosszabb befektetése volt. Lényegében a fukushimai atomerőmű-katasztrófa óta lefelé szálló trendben van az uránbánya-részvények ára, amit csak rövidebb felpattanások tarkítottak eddig. (Uránt pedig az átlagos befektető nem vásárolhat, csak bányarészvényeket.)

Az urán határidős ára (sárgával) és az URA uránbánya-részvény ETF (zölddel), változás dollárban, egy évre (Tradingview.com)
Az urán határidős ára (sárgával) és az URA uránbánya-részvény ETF (zölddel), változás dollárban, egy évre (Tradingview.com)

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG