3p
Kiváló nap volt a tőzsdén, a Mol húzta a legjobban a budapesti indexet. Az amerikai vállalatok sorra lepik meg az elemzőket, egyre inkább úgy tűnik, tényleg rendben van az amerikai gazdaság. Az olaj ma is gyengélkedett, a forintot elkerülték az izgalmak.

A Molt ma nagyon felbeszélték

Európában a vezető tőzsdeindexek közül a frankfurti DAX és a párizsi CAC40 is 1 százalékot meghaladó emelkedésben zárt, a londoni FTSE pedig megközelítette a 2 százalékot is. De kiváló nap volt ma a budapesti tőzsdén is, a bluechipek közül három is szépen emelkedett: a Mol 1,4, a Richter 1,6, a Mol pedig 2 százalékkal ér többet most, mint a tegnapi záráskor.

A Mol mai árfolyama - nézze meg, hogyan zárt a többi papír >>

Az olajtársaságnak jót tett, hogy az HSBC 2,5 százalékkal, 500 forinttal 20500 forintra emelte a társaság célárát. (Arról, hogy mire jók ezek a célárak, fel-, és leminősítések, segítenek, vagy inkább kárt okoznak, itt írtunk alapos elemzést >>) A Mol még a mai emelkedés után is csak valamivel 18 ezer forint fölött jár, eszerint még bőven van tér az emelkedésre - az HSBC legalábbis mindenképp így látja, miután elolvasták a társaság friss stratégiáját.

Amerika köszöni, jól van

Amerikában is szép pluszban indult a kereskedés, a bankrészvényeket a Goldman Sachs húzza magával: a befektetési bank ma tette közzé a vártnál sokkal jobb gyorsjelentését, így bő 2 százalékkal erősödik magyar idő szerint délután öt környékén. Az S&P 500 index a nyitás utáni órában bő fél százalékos nyereségben volt.

Az S&P 500-as index 37 tagja adta ki harmadik negyedéves gyorsjelentését, 78 százalékuk megverte az elemzői várakozásokat. Korábban úgy számoltak az elemzők, hogy a top 500 cég bevétele 0,7 százalékkal csökkenhetett az első 9 hónapban, most azonban már úgy számolnak, legfeljebb 0,1 százalékos lehetett a bevételcsökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.

A tőzsdei árakat segítették a makroadatok is: szeptemberben az infláció az elmúlt 5 hónap legnagyobb növekedését produkálta, ami a szakértők szerint a gazdasági helyzet javulására utal.

Az olaj ma is olcsóbb lett

Az olajárak ma ismét csökkentek, a nap közbeni halvány emelkedést egy csapásra mínuszba fordították délután. Ezúttal a dollár erősödése tett keresztbe az olajárnak, mindenesetre komolyabb mozgások az OPEC november 30-i üléséig csak akkor várhatóak, ha magával a találkozóval kapcsolatban lát napvilágot valamilyen biztosnak látszó értesülés. A nagy kérdés persze az, valóban befagyasztja illetve csökkenti-e a termelési kvótát a kartell - itt találgattuk az esélyeket >>

A forinttal sok izgalom ma nem történt, 306,50 és 307 forint között jegyezték az eurót, a dollár délutáni erősödése billentette ki ebből a sávból az árfolyamot egy pillanatra, hajszállal 307 forint fölé.

EUR/HUF - Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 601 498 930 HUF 2026-11-05 15:23:11
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 897 098 HUF 2026-11-05 15:23:16
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2876 827 273 646 HUF 2026-11-05 15:22:32
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG