3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Júliusban 50,5 százalékkal nőtt a részvények forgalma a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az előző hónaphoz képest, a 271,7 milliárd forintos havi forgalom az idei év legmagasabb értéke - közölte a BÉT csütörtökön. Tavalyhoz képest már nem annyira rózsás a kép.

Az előző hónapban 11,8 milliárd forintra emelkedett a részvények napi átlagforgalma a júniusi kilencmilliárdról. Ez mintegy negyedével magasabb az év elejétől mért 2013-as átlagforgalomnál, ami a BÉT legfrissebb adatai szerint 9,8 milliárd forint körül van.

Ebben persze szerepe volt az OTP részvények kiemelkedő adásvételének is. A bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor, illetve a befolyása alatt álló Bonitás 2002 Zrt. mintegy 2,35 millió darab OTP-részvénytől vált meg, az üzletek árfolyamértéke meghaladta a 10,5 milliárd forintot. Az OTP vezér értékesítései nyomán kialakult eladói hullám pedig tovább növelte a bankpapírok forgalmát.

Az OTP forgalma július 18-án 21, 19-én, a legnagyobb zuhanás idején 36, 22-én 12 milliárd forint volt, mindegyik jóval több a szokásos, mintegy napi 6-8 milliárdnál – derül ki a tőzsde honlapjáról letölthető adatokból.

A részvényszekció teljes forgalma - beleértve a kárpótlási és befektetési jegyeket, certifikátokat, vállalati kötvényeket és jelzálogleveleket is - 279,3 milliárd forint volt júliusban a júniusi 188 milliárd forint után. A BÉT közleménye szerint a hitelpapír-piacon is jelentős növekedés volt tapasztalható, a forgalom az előző havinak a duplájára, 87,6 milliárd forintra nőtt.

Az év első hét hónapjában a részvények forgalma 1384 milliárd forint volt, ami viszont 7,5 százalékkal alacsonyabb a 2012 azonos időszakinál. A BUX júliusban 471 ponttal, 2,48 százalékkal csökkent, a hónap végén 18 552,34 ponton állt.

Júliusban a brókercégek rangsorának első két helyén helycsere történt: az első helyre a Concorde Értékpapír Zrt. lépett, amely 15,2 százalékát adta a részvénypiaci forgalomnak, a második helyet pedig az Erste Befektetési Zrt. foglalta el, 13,5 százalékos piaci részesedéssel. Az Unicredit Bank Hungary Zrt. 11 százalékos hozzájárulásával változatlanul a harmadik helyen áll. Őket követi az Equilor Befektetési Zrt., a Wood and Company, valamint a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe.

A származékos piacon júliusban 1,3 millió darab kontraktus cserélt gazdát 219 milliárd forint értékben, ez árfolyamértéken 25,5 százalékkal, kontraktus számban pedig 26,1 százalékkal alacsonyabb a júniusi forgalomnál. Az előző év júliusához képest azonban 79,4 százalékos forgalombővülés volt tapasztalható.

A származékos szekcióban az egyedi részvényalapú határidős termékek piacán júliusban az Erste Befektetési Zrt. került a forgalmi rangsor élére. A határidős index kontraktusokban továbbra is a Random Capital Broker Zrt., a származékos deviza termékekben a Raiffeisen Bank Zrt., míg a gabona kontraktusokban IKR-Bróker Tőzsdeügynöki Kft. a legnagyobb piaci szereplő.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40000 39820 40690 -2,68% 39950 40000 9 593 505 500 HUF 2026-05-21 14:35:54
MOL 3950 3920 3994 -0,95% 3944 3950 998 327 418 HUF 2026-05-21 14:35:23
MTELEKOM 2648 2616 2670 +0,76% 2644 2648 2 055 639 040 HUF 2026-05-21 14:35:44
RICHTER 12410 12260 12450 +1,55% 12400 12420 707 347 520 HUF 2026-05-21 14:34:02
OPUS 318 307 324 +1,11% 316 318 73 811 886 HUF 2026-05-21 14:33:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Igen vegyes nap zajlik a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 1,05 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Itt a fordulat: a sokk után újra szerelembe esett a világ a csillogó tőzsdesztárral
Czwick Dávid | 2026. május 21. 11:52
Ijesztő hullámvasútra ültette a befektetőket a piac. A márciusi, sokkoló kiáramlás után áprilisban hatalmas fordulatot regisztráltak: megint mindent elárasztott ez a nemesfém, mágnesként vonzva a befektetői tőkét a tőzsdén kereskedett alapokba (ETF). Nagyon úgy tűnik, hogy a világ nem tud, de talán nem is akar szabadulni a csillogó tőzsdesztár vonzerejétől, és a pillanatnyi megingás után újult erővel vetették bele magukat a vásárlásba a kereskedők. A nemesfémek első számú kedvencének tőzsdei szereplését ráadásul egy friss geopolitikai fejlemény is támogathatja. Jönnek a részletek!
Részvény / Deviza / Áru A Richter-részvényesek örülhettek, az OTP-sek viszont szomorkodhattak csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 11:42
Összességében emelkedni tudott a BUX, de nem minden vezető papírnak van jó napja.
Részvény / Deviza / Áru Merre indultak a tőzsdék csütörtökön? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:56
Nincs éppen hurráhangulat.
Részvény / Deviza / Áru Kapaszkodót keres a forint, meddig drágul az eurő?
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 07:26
Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru A chipgyártók húzták meg az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 06:26
Jól zártak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Megmutatta a foga fehérjét a forint
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 18:49
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP tartott ki estig, erre készülnek a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 18:27
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 313,24 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel 131 460,20 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan indul a szerda Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 16:42
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Csak az OTP tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 3 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG