3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Tegnap az MNB újra csökkentett, már csak másfél százalék a kamat, lassan elfogy, sokat persze már nem lehet vágni rajta. A görögök ideje is fogy, szűk egy hetük maradt megállapodni. A tőzsdék a kétnapos rali után megpihentek, beárazták a nyári nyugalmat. Itthon a Mol kapott szárnyra, a forint is erős.

Görögországnak szűk hete, pontosabban a maival együtt 5 hétköznapja és egy hétvégéje van arra, hogy megállapodjon hitelezőivel a megállapodást mindenki jóváhagyja, utalják neki a pénzt és ő még gyorsan át is tudja utalni az IMF-nek. Sűrű menetrend, az utolsó pillanatig húzták, de végül látták, hogy Európa nem enged, mert nem engedhet, így most gyorsan kell minden részletkérdésben megállapodni, ráadásul úgy, hogy a hitelezők garanciát látnak a megvalósításra. Ezért gyorsan törvénybe is kell foglalni az új csomagot, és elfogadtatni a görög parlamenttel.

Ez biztos okoz majd még egy kis izgalmat, hiszen ha a miniszterelnök be is látja, hogy nincs más út mint a megegyezés, szélsőséges parttársai még elgáncsolhatják a dolgot a parlamentben. Ráadásul az eurózónás kormányfőknek is igent kell mondani, a németek talán a saját parlamentjüket is megkérdik jóváhagyás véget, bár valószínűleg a tárgyalásokon az európai feltételek győznek, így nemigen lesz akadálya a parlamenti jóváhagyásnak.

Friss árfolyamok >>>

A piacok mindenesetre két nap alatt beárazták a megegyezést, a két legnagyobb eurózónás index, a DAX és a CAC-40 bő 6 százalékot emelkedtek, ma úgy tűnik, pihenőt tartanak. Amerika is békésen csúcsközelben álldogál, senki nem nyugtalankodik amiatt, hogy idén akár már két kamatemelés is lehet. Kétségkívül két negyed százalékpontos emelés után még igen alacsony lesz a kamatszint, majd ha a szokványosabbnak tekinthető 2-3 százalékra, vagy fölé emelkedik, akkor már érezni fogják a piacok a korlátlan pénz apadását.

Nálunk a kamat, alaposan lemaradva a világtól, épp most kezd szinte teljesen elfogyni. Már csak másfél százalék, ami a mi esetünkben lényegében a közgazdasági 0-nak felel meg, tekintve, hogy egy kis valutáról van szó. Ráadásul még ez sem feltétlenül az alja, az MNB nyitva hagyta a további csökkentés lehetőségét. Sokat persze már nem lehet vágni rajta, negatív kamatunk azért csak nem lesz, mint Svájcnak.

A forint jól reagált: már a kamatdöntés előtt 310 alatt járt az euró, ma pedig stabilan 309 környékén van. Ennek az is oka lehet, hogy az elmúlt két hónapban sok külföldi alap adott el magyar állampapírt, de lassan kitáraztak, fogy az eladó, megszűnik a forintra nehezedő nyomás.

A BÉT viszonylag eseménytelen, egyedül a Mol közel 1 százalékos emelkedésre említésre méltó. A két áramszolgáltató, az Elmű és az Émász stabilizálódtak 21 és 22 ezer forint között, a piac úgy tűnik majdnem biztosnak tekinti állami felvásárlásukat és kivezetésüket.

Sanghaj Kompozit Index, 3 hónap

Megállt a kínai börzék múlt heti zuhanása, sőt egy kis korrekció is zajlott. Sanghaj fő indexe ma 2 és fél százalékot emelkedett 4690 pontig. A tető 5000 fölött volt, itt még mindig nem tudjuk, kifulladt-e az emelkedő trend, vagy csak egy kis pihenőt tartanak a vevők.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
Részvény / Deviza / Áru Felpezsdítette a befektetők vérét a Starbucks
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:26
Ez még úgy is igaz, hogy közben csökkentek a kávézólánc bevételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG