3p
Ismét optimisták voltak és emelkedtek a tőzsdék, a BUX index is hozta formáját, kissé felülteljesítő volt. Emelkedett az olaj ára, a hétfőn vadul gyengülő forint is megszelídült kissé. A magyar hitelminősítés fog végre javulni, vagy esetleg a lengyel fog hozzá leromlani?

A BUX index az európai tőzsdéket felülteljesítve 1,0 százalékkal emelkedett kedden, bár ennek java része az utolsó percekben jött össze, kora délután pedig még a mínuszos tartományt is meg tudta érinteni az index. Ezúttal a Richter teljesített kiemelkedően, amelyről hétfőn jött jó hír, a papír 2,3 százalékkal 5596 forintra ment fel. Az OTP egy százalékkal 7130-ra, a Mol 0,5 százalékkal 16 595-re drágult, a Magyar Telekom (465) egy forinttal olcsóbb lett.

Az euró/forint a több napos, 3-4 forintot kitevő emelkedés után megpihent, a hétfő esti 316 forint körüli ár 314,70-re szelídült. A gyengülés magyarázata lehet az ipari termelés pénteken bejelentett csökkenése, vagy a lazuló költségvetési fegyelemmel kapcsolatos hírek, félelmek. A dollár ismét nagyot erősödött a jennel szemben (109,28-ra), az euróval szemben alig változott (1,1378).

Bár a német ipari termelésről szóló adat nem volt olyan fényes, mint egy nappal korábban az ország ipari megrendelésállománya, az európai tőzsdék emelkedéssel kezdtek és ezt meg is tartották a nap végéig. Az átlagos emelkedés 0,9 százalék volt (az EuroStoxx 600 index szerint), az emelkedést a bankok és az autógyárak, nomeg a nyersanyagcégek vezették.

Az olaj, talán a kanadai erdőtűz terjedésének a lassulása miatt ismét emelkedni kezdett, este a WTI 2,0, a Brent 3,5 százalékos pluszban volt, 44,30, illetve 45,10 dolláron. Az USA tőzsdéi egy százalék körüli pluszban járnak, amit főleg az olajár emelkedésével hoznak összefüggésbe.

"Egyelőre óvatosan az OTP-vel?" - ez a KBC Equitas technikai elemzésének címe. Az ötvennapos mozgóátlagról pattant hétfőn egy nagyot az OTP árfolyama, kicsit távolabbról azonban nem túl rózsás a kép, "a közeli ellenállások miatt egyelőre nem látunk jó hozam-kockázat arányú vételi lehetőséget" - írják. A tegnapi emelkedést szerintük nagyban segítették a bank sajátrészvény-vásárlásai, miközben a gyorsjelentés pénteki publikálása bizonytalansági tényező.

Az Equilor blogja a lengyel és a magyar adósminősítés között kereste az összefüggést. „Valóban nagy a diszkrepancia a magyar és lengyel minősítés között, most azonban úgy tűnik: a lengyel minősítés csúszhat le a magyarhoz és nem fordítva. Így nézzünk rá a forint és a zloty árfolyamára” - írják.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG