8p
A kínai beruházási boom kifulladása még nem jelenti azt, hogy az ország háttérbe szorulna. A jövőben egyre inkább a fogyasztás, majd pedig az innováció, a jól képzett munkaerő viheti előre az országot. A feltörekvő piaci kötvények a kockázatok ellenére is jó befektetést jelenthetnek, különösen ahol a reálkamat magas. Magyarország nem tartozik ide, de még kiemelt célpont a Fidelity térképén.

Raymond Ma hongkongi portfólió-menedzser a Fidelity International konferenciáján Kína idei teljesítményét nagyon jónak tartotta. Ennek egyik oka a kínai kormány reformjaiban rejlik, amelyek a kínálati oldalt érintik, a kapacitásokat csökkentették. Kína korábban rengeteg pénzt fektetett beruházásokba, túlkapacitások alakultak ki, a kapacitások kihasználtsága csak 70 százalékos volt. A cél most a 85 százalék elérése.

Az utóbbi években az egyes tartományok nagy beruházásokat végeztek, hogy saját teljesítményüket, gazdasági erejüket, tekintélyüket növeljék, nagyobbnak láttassák. Ezt pedig nem hajlandók leépíteni, a központi kormány ez irányú utasításait elszabotálták. Ezért nemrég a kormányzat katonaságot küldött ki a környezet védelmében a nem megfelelő termelés, a környezetszennyező beruházások megfigyelésére, a felesleges kapacitások leépítésére. Ahol nem megfelelő termelést találnak, egyszerűen elvágják az áramforrásokat – mondta Ma.

Inflációs árfolyamnyereség

Ennek eredményeképp csökkent a termelés és a kisebb kínálat miatt nőttek az árak, hat százalékra ugrott az infláció. Az áremelkedés miatt növekedett a cégek árbevétele is, ami a tőzsdei cégek egy részvényre jutó nyereségét is emelte. Kínában tehát nem a kereslet növekedése, hanem a kínálat csökkenése miatt nőttek az árak.

Több magyar eszköz, mint lengyel

A Fidelity International 7000 alkalmazottal 25 országban van jelen, 400 profi vagyonkezelővel dolgozik. Közép-Kelet-Európában mintegy 1,4 milliárd dollárt kezel, ennek közel harmada, több mint 450 millió dollár magyar eszköz – derült ki Adam Lessing régióigazgató elmondásából. Ez utóbbi valamivel több, mint Lengyelország részesedése. Al-Hilal István értékesítési igazgatóhelyettes szerint 14 alapjuk érhető el forintban denominálva is, egy részüknél a devizakockázatot is fedezték.

Egy másik nagy reform az volt, hogy a nagy iparvállalatoknál a kulcsvezetők egy részét már könnyebben el lehet bocsátani, mint korábban. Érdekeltségi rendszerükön is javítottak. Pénzügyi reformot is végrehajtottak. A Kommunista Párt októberben esedékes kongresszusa nagyon fontos a következő öt év szempontjából, ami azt döntheti el, hogyan fog a hatalom megoszlani, és a politika mennyire fog belefolyni a gazdaságba.

Nem menekül a tőke

Egy harmadik ok, amiért idén a kínai piac nagyon jól teljesít, tulajdonképpen jelentős részben szerencse. A jüan (renminbi) további leértékelődésére vonatkozó várakozások mérséklődtek. Eközben a tőkekiáramlás lassult, a piacok bizalma Kínával szemben nőtt.

A kínai növekedést egyre inkább a fogyasztás húzza, ahogy az emberek jövedelme is nő. Sok részpiacon tapasztalható két számjegyű bővülés, a belföldi repülőutaktól kezdve a biztosítási ágazat növekedéséig. Más országoknál például azt tapasztalták, hogy ha az egy főre jutó GDP tízezer dollár fölé nő, rohamosan növekszik a biztosítók díjbevétele. Jelenleg a kínai GDP nagyon erősen közelít ehhez a szinthez.

Már nem olcsó másolatokat gyárt

A kínai oktatásban vagy az internet-penetrációban is meredek bővülés tapasztalható. Szédítő ütemben nő a mobilinternet és az e-kereskedelem is. A legfontosabbnak a szakértő azonban azt tartja, hogy Kína már nem csak a fejlettebb országok termékeinek másolásából él.

Tavaly év végén 50 százalék felett a mobilinternet-penetráció,
700 millió közelében a felhasználók száma (Fidelity)

Amikor ugyanis 2000-ben a világkereskedelmi szervezethez csatlakozott, olcsó volt az országban minden, legfőképpen a munkaerő költsége vagy a környezetvédelemmel kapcsolatos ráfordítások. Akkoriban ezért áramlott oda óriási mennyiségű tőke és volt két számjegyű a növekedés.

Kína, a jól képzett agyak országa

Mivel már egyre növekednek a gyártási költségek az országban, drágább a munkaerő és többet költenek környezetvédelemre, nem tudják tartani ezt a szintet. A növekedés jövőbeli mozgatórugója Raymond Ma szerint a képzett munkaerő lehet. Régebben 26 millió fiatalból tízmillió ment egyetemre, 16 millió pedig a termelésbe, sokszor a multikhoz dolgozni.

Raymond Ma (Fidelity)

Ma 16 millióból nyolc egyetemre megy, nyolc a gyárakba, az arányok megváltoztak. A munkaerő egyre jobban keres, fizikai munkásokból pedig a gépesítés ellenére is hiány van. (Az értelmiségiek kezdő fizetése ugyanakkor alacsony.) A sokmilliós képzett értelmiség képességeinek kihasználása lehet a következő hajtóerő, ami már meg is mutatkozik abban, hogy a kutatás-fejlesztési kiadások Kínában rohamosan emelkednek.

Az autó csak egy nagy mobiltelefon

Raymond Ma szerint nemcsak a mobiltelefon-ipar, hanem a „big data” (nagy adathalmazok feldolgozása), a robotok, a felhő-technológia (interneten történő adattárolás), a mesterséges intelligencia is mind-mind hatalmas lehetőséget jelentenek a kínai cégeknek. A kínaiak az energiatakarékos elektromos autók terén is jól állnak.

A jövő autója lényegében egy nagy mobiltelefon lesz” – mondta egy vállalatvezető, és ha így lesz, akkor Kínának különösen jó esélyei vannak vezető gyártóvá válni. A big data terén pedig a hatalmas népesség miatt kialakuló óriási adatbázisok segítségével lehet sikereket elérni, ekkora adathalmaza csak az amerikaiaknak van.

Kockázatok és mellékhatások

Kínában az elemző öt fő kockázatot különböztet meg. A reformok, gazdaságélénkítési programok leállhatnak, vagy azok végrehajtása megakadhat. A nem teljesítő hitelek állománya is megugorhat, hitelválság alakulhat ki. Inflációs nyomás jelentkezhet. Volatilissá válhat a jüan (megnőhet az árfolyam ingadozása). Végül a tőkekiáramlás is újra megerősödhet.

Oli Shakir-Khalil, a feltörekvő piaci kötvények termékspecialistája szerint a feltörekvő piacok fix kamatozású kötvények hozam szempontjából még mindig attraktívak, de elég sok kockázat tornyosul a láthatáron. A Fidelity International 65 országban 50 devizában figyeli a a kötvénypiaci folyamatokat.

Sok kedvező körülmény

Nagyon nehéz jelenleg fix kamatozású papírokkal hozamokkal elérni, bár a feltörekvő iaci kötvények teljesítménye az év eddig eltelt részében vonzó volt. A feltörekvő piacokat sok minden segítette, a gazdasági növekedés kedvező volt, Kína volt a fejlődés motorja. A központi bankok politikája támogató volt. A nyersanyagpiacok, ha nem is feltétlenül emelkedtek, legalább stabilizálódtak az utóbbi időben. A dollár gyengülése is a feltörekvőknek kedvezett. (Sokan dollárban adósodtak el.)

Legalább ott van reálkamat

A feltörekvő piacok növekedésének lendülete stabil, de a felhők egyike az égen, hogy ezen országok hiteleinek minősítése visszaesett. A kockázatok egyike a Fed kamatemelési sorozatában rejlik, ami növeli a dollárhitelek terheit. Ezzel párhuzamosan a feltörekvő országok költségvetési hiányai nőttek, viszont a devizatartalékok szintje is csúcson van.

Évtizedes csúcson a fejlett és a fejlődő (EM) reálhozamok különbsége (Fidelity)

A reálkamatok igen magasak a feltörekvő piacokon, miközben az infláció csökkenő pályán van. Ezért a Fidelity szerint érdemes magas hozamokkal hosszú durációjú (átlagos hátralevő futamidejű) kötvényeket vásárolni. Különösen dél-amerikai országokban, mint Brazília, Peru.

Galamblelkű MNB

Ami Magyarországot illeti, a „központi bank nagyon galamblelkű”, azaz a kamatcsökkentést, könnyítést támogatja – derült ki az előadásból. (Szeptember 19-én hoztak utoljára könnyítő, a kamatokat lefelé nyomó intézkedéseket – a szerk.) Az infláció ugyanakkor emelkedett, a munkanélküliség alacsony, a bérek meredeken emelkednek. A Fidelity a hozamesés ellenére továbbra is kiemelt célpontként kezeli a magyar kötvénypiacot.

Az USA-ban a Fed mérlegének kezdődő leépítése várhatóan ingadozásokat okoz majd a kötvénypiacokon. Egy másik kockázat Kínából indulhat ki, ha ott is leáll a hitelek bővülése és szigorítási ciklusba kezdenek.

Ezek a vonzó célpontok

A helyi devizákban való befektetés a szakember szerint vonzó lehetőség, de egyben óvatosságra is int a Kínából kiinduló veszélyek, mint a növekedés leállása miatt. A Fidelity térképén fontos kötvénypiaci célpontokként a helyi devizában nézve Kolumbia, Brazília, Peru, Tajvan, Dél-Korea, Oroszország és Magyarország, Indonézia és Thaiföld szerepelnek. Kemény valutában pedig még további országok is, mint Törökország, Ukrajna, Mexikó, Kazahsztán, Egyiptom, Argentína, Elefántcsontpart, Dél-Afrika, Fülöp-szigetek, Azerbajdzsán.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45860 45550 45960 +0,75% 45860 45870 3 212 361 900 HUF 2026-06-30 14:32:14
MOL 3684 3660 3708 +0,22% 3682 3684 766 074 254 HUF 2026-06-30 14:37:33
MTELEKOM 2626 2604 2666 -0,76% 2628 2632 664 070 300 HUF 2026-06-30 14:33:12
RICHTER 12250 12050 12250 +1,49% 12240 12250 456 910 210 HUF 2026-06-30 14:37:11
OPUS 360 352 362 +0,56% 359 360 12 979 848 HUF 2026-06-30 14:31:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG