4p
Amerika a pulyakünnepet üli, de idén eseménydús a tőzsdei világ a legnagyobb piac nélkül is. Tegnap a német piacot tépték szét, a mi Richterünkről nem is beszélve, ma pedig az ázsiai piacok kaptak egy nagy pofont, miután a kínai hatóságok újra piszkálni kezdték a brókercégeket.

A legfőbb kínai index, a Sanghaj Kompozit ma 5,5 százalékot zuhant, a B-részvények 4 százalékkal kerültek lejjebb. Hongkong 2 százalékot esett, és néhány más ázsiai tőzsde is lejjebb került egy százalékkal annak hatására, hogy a kínai hatóságok két brókercégnél is vizsgálódni kezdtek szabálysértések miatt.

Sanghaj Kompozit, 1 év. Heves ingadozások

Ne úgy képzeljük, mintha a Buda-Casht vagy a Quaestort látogatták volna meg időben a felügyelet emberei, hanem úgy, hogy az árfolyam esések elkerülésére hozott, meglehetősen piacidegen szabályok betartását ellenőrizzék. Ennek során megnézik, nincsenek-e short pozíciók, vagy más olyan ügyletek, melyeket nyár óta, a piaci lufi kipukkadása óta tiltanak azért, hogy elkerüljék az árfolyamok esését.

Elemzők szerint a hatóságok szeretnék a spekulációt mérsékelni, és ha lehet, a tőkeáttételes ügyleteket is csökkenteni. Nos, ez utóbbi még ésszerű is lehet, mert a hitelre való részvényvásárlás a fő oka a túl nagyra fújt piaci lufiknak. A tőkeáttétes ügyletek volumene júniustól szeptemberig meredeken csökkent, érthetően ekkor estek a legnagyobbat az árfolyamok.

Szeptembertől viszont ezermilliárdról 1,2 ezermilliárdra nőtt a hitelek értéke, így az azóta bekövetkezett árfolyam emelkedés óhatatlanul egy újabb lufinak tűnik. Ez viszont arra utal, hogy a hitelre vásárlást nemhogy korlátozták, hanem még támogatták is, hogy így emelkedjenek az árak. így viszont nehéz lesz megszabadulni a nagy árfolyam ingadozásoktól.

A hatóságok azt mondják, olyan tőzsdét szeretnének, amely a gazdaságot támogatja, de mérsékelt rajta a spekuláció. Nos, ez hiú ábránd. A tőzsdének a spekuláció ad likviditást, anélkül kiszárad, és akkor nagyon nehéz befektetőket találni, akkor pedig semmi értelme az egésznek. Persze ésszerű eszközökkel lehet korlátozni az extrém helyzetek kialakulásának esélyeit, de a piacot az állam vágyainak megfelelő irányba taszigálni, nos ez képtelenség.

Amerikában zajlik a hálaadási hétvége, a tegnapi pulykaevés után ma a fekete pénteki bevásárlási őrület következik, a piacokkal nem sokat fognak foglalkozni. Fél napos nyitva tartás lesz, aminek tulajdonképpen nem is tudni, mi értelme. Békésebb években ilyenkor semmi nem történik, máskor 1-1 nagyobb szereplő arra használja a lecsökkent likviditást, hogy 1-2 részvény, vagy akár egész indexek értékét kissé odébb rángassa.

Európában viszont teljes értékű nap van, a piacok kisebb eséssel nyitottak. Ez lehet a kínai hatás, de az is elképzelhető, hogy a tegnapi heves emelkedés, melyet megint Mario Draghi európai jegybankelnök további pénzszórásra utaló jelzései fűtöttek, ma kisebb korrekciót kíván. A DAX 0,2 százalékkal van lejjebb, a párizsi CAC-40 0,35-tel.

Friss árfolyamok >>>

A BUX is esik 0,6 százalékot, ezúttal a Richter kísérletezik a korrekcióval a nagy vágta után, 0,8 százalékkal van lejjebb. Volt már ilyen próbálkozása, aztán napközben mégis széttépték, kétségkívül túlvett a papír. Ha véletlenül visszatesztelné az 5100 forint környéki kitörési szintet, jó vétel lehet. Ma a Mol és az OTP is gyengélkedik, fél és egy százalék közti mínuszban vannak.

A forint megpihent a 312-es eurónkénti szinten, a török líra viszont újra esett, érthetően. A lelőtt repülőért gazdasági szankciókkal reagálnak az oroszok, ez nem feltétlenül tesz jót a valutaárfolyamnak, ami most 3,12 az euróhoz képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42410 42410 43400 -0,59% 42410 42430 9 366 762 640 HUF 2026-11-05 15:51:02
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 882 619 012 HUF 2026-11-05 15:51:07
MTELEKOM 2876 2870 2938 -1,51% 2870 2872 874 204 682 HUF 2026-11-05 15:49:39
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 633 674 790 HUF 2026-11-05 15:49:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG