5p
Úgy tűnik a piaci folyamatok alapján, hogy komoly lehetőség van az üzemanyagárak csökkenésére a héten. A Reuters adatközlése alapján a július 25 - július 29-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 3,2 százalékkal lett olcsóbb, a gázolaj ára 6,4 százalékkal csökkent. Mit hoz ez a benzinkutakon?

A heti átlagos piaci ár- és árfolyam-változások alapján augusztus 1-jén, hétfőn a benzin ára várhatóan 2-3 forinttal, a dízel ára 4-6 forinttal csökkenhet, figyelembe véve a július 29-i árcsökkentést.

A Brent spot kőolaj ára a héten 40-44 dollár között ingadozott, heti átlagban közel 3 dollárral, 6,5 százalékkal csökkent az ár. A spot olajár a hét folyamán minden nap csökkent – írja a GKI Energiakutató szokásos előrejelzésében.

Nagyon beindult Irán

Az árcsökkenés egyértelműen a magas készletszinteknek tulajdonítható, a piaci hangulatot befolyásolta, hogy a tőzsdei olajvállalatok eléggé rossz második féléves jelentéseket adtak közre. Az OPEC júniusi olajkitermelése és exportja újabb csúcsot döntött, Irán sokkal hamarabb visszatér a szankciók előtti mennyiségekhez, mint ahogy az elemzők vélték.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek.

A piacszerzés sikeres, mivel az iráni árakat a szaúdi irányadó árhoz viszonyítva kedvezménnyel határozzák meg. Az USA-ban a kőolaj és benzinkészletek emelkedtek, a közepes finomítású termékek készletszintje csökkent. Európában csökkent a feldolgozott termékek készletszintje.

Először Ázsiában, majd az Egyesült Államokban, most Európában is, elsősorban a nem komplex finomítók mérsékelték termelésüket, s egyes finomítók már a téli minőségű benzin gyártására álltak át.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 2,8 dollárral, közel 6 százalékkal csökkent ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajtőzsdei befektetések mennyisége (a csütörtöki statisztika szerint) nagyot csökkent, a rövidebb lejáratra vonatkozó ajánlatok mennyisége növekedett.

Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten közel fél dollárral csökkent, mivel a Brent ár erőteljesebben csökkent. Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten 3 darabbal nőtt, az elemzők szerint lehetséges, hogy rövid távon megáll a fúrások számának emelkedése. Európában a benzinexport lehetőségei beszűkültek, az Egyesült Államok felé nem, Dél-Amerika felé kisebb mennyiséget szállítanak. Nigéria ismét vásárolni tud, nyersolajat ad benzinért cserébe, de csak korlátozott mennyiségben képesek kőolajat értékesíteni.

Nincs meglepés az európai piacon

Az európai benzinpiacokon az árak a kőolaj mozgását követték, mindennap árcsökkenés jelentkezett. Az egyes piacokon az árak 2,9-3,8% között csökkentek, a legkevésbé az NWE piacon. A gázolaj ára még jelentősebben, 6-6,5 százalékkal csökkent, péntek kivételével minden nap esett az ár.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva a július 25 - július 29-e közötti időszakban 3,2 százalékkal csökkent, az észak-nyugat-európai piacon 2,9 százalékos volt az áresés, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 3,8 százalékkal csöükkentek az árak. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 6,4 százalékkal mérséklődött, az észak-európai piacokon 6,0-6,1-kal csökkentek az árak a megelőző hét átlagához képest.

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 4,1 százalékos csökkenést mutatnak az árak, az NWE  piacon 3,9 százalékos, az ARA piacon 4,9 százalékos volt az árcsökkenés.

A gázolajnál, a mediterrán piacon a forintban számított heti csökkenés 7,3 százalékos volt, az észak-európai piacokon 6,9-7,0 százalékkal csökkentek az árak forintban mérve.

Mennyi az annyi?

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében 4-6 forint közötti árcsökkenést jeleztek, a gázolaj esetében 7-9 forintos árcsökkenés jelentkezett. Hétfőn, augusztus 1-jén, a piaci változásokat figyelembe véve 2-3 forint közötti benzin és 4-6 forint közötti gázolaj árcsökkentést várunk,  figyelembe véve a július 29-i 2 forintos benzin és 3 forintos gázolaj árcsökkentés hatását.

A fenti változtatásokkal a benzin és a gázolaj ára 326 forint/liter körüli szinten változhat. Az elmúlt egy év során a benzin ára 14, a gázolaj ára 8 százalékkal csökkent.

Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 25 százalékkal több benzint és 17 százalékkal több gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45300 45010 46150 -1,16% 0 0 15 879 257 030 HUF 2026-09-24 17:09:44
MOL 5250 5125 5250 +1,06% 0 0 3 619 343 275 HUF 2026-09-24 17:13:43
MTELEKOM 2544 2530 2552 +0,08% 0 0 1 051 100 370 HUF 2026-09-24 17:07:31
RICHTER 12650 12530 12680 -0,16% 0 0 997 246 200 HUF 2026-09-24 17:06:23
OPUS 280 280 294 -4,11% 0 0 33 782 249 HUF 2026-09-24 17:13:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG