5p
Kilátásba helyeztek egy védőoltást és egy gyógyszert a kínaiak, emiatt a tőzsdék szép emelkedéssel kezdték a mai napot. Jövögetnek a gyorsjelentések is, ezek között azonban csalódást keltő és jobb hírek is akadnak. Itthon a Richter holnap jelent, de a Mol húzza a BUX-ot. Öt fontos hír a mai tőzsdenaphoz.

A koronavírus ugyan tovább terjed, ám a piacok bíznak abban, hogy megállítható. Ezt támasztja alá egy kínai sajtójelentés a vírus kezelésében, oltóanyag előállításában elért eredményekről.

Így a tőzsdék hangulata jó, a Stoxx 600 európai index 1,1 százalékkal emelkedik, hasonló képet mutat a kínai Shanghai Composite. Közel egy százalékkal ugranak az amerikai határidős indexek is, ami jó kezdést vetít előre. Az olaj drágulását is ezzel magyarázzák.

Itthon a BUX index 0,7 százalékos pluszban van, kissé elmaradva európai társaitól. A Mol egy százalék feletti emelkedése húzza, de a Richter és az OTP is pluszban van. A forint nyugodtnak látszik, az euró nem távolodott el ma nagyon a 336-os árszinttől.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

1. Meglepetés Iowában?

Pete Buttigieg vezet a demokraták iowai előválasztásán a – műszaki hibák miatt – kézi szavazatszámlálás 71 százalékos feldolgozottságú részeredményei szerint. Bernie Sanders szorosan a nyomában másodikként. A fiatal jelölt befutása meglepetés lenne. De alighanem jó a piacoknak, mert politikája mérsékeltebb, közelebb áll a centrumhoz, mint az ellenfelek által sokszor kommunizmussal vádolt Bernie Sanders vagy Elisabeth Warren. Donald Trump évértékelő beszéde a várnak megfelelő volt, különösebb meglepetést nem tartalmazott. Főleg önmaga dicséretével volt tele.

2. Megemelték a Richter-célárat

Megemeltük Richter célárunkat - írta az Erste reggeli kommentárja. Az USA-ban tovább gyorsulhatott a Vraylar értékesítése, így emelték annak bevételeire vonatkozó várakozásukat. Az erősödő rubel és a gyengülő forint is pozitívan befolyásolhatta az exportot és a nyereséget.

“A 2019-es adózott eredményvárakozásunkat 5,4%-kal, a 2020-ast pedig 8,0%-kal emeltük meg. Ezen változtatásokkal összhangban 12 hónapos, intézményi célárunkat a korábbi 6735 forintról 7275 forintra emeltük, a részvényeket változatlanul felhalmozásra ajánljuk” – írták. A célár több mint tíz százalékos felértékelődési potenciált mutat a tőzsdei árhoz képest. A Richter gyorsjelentése péntek hajnalban várható.

3. Felülteljesített a Disney

Tart a gyorsjelentési szezon, kiábrándító számok érkeztek a Siemenstől. Nagy eséssel kezdheti a napot a Ford, amelynek “gyorsjelentése aggasztóra sikerült”. Jó volt a BNP Paribas és az Infineon jelentése. Felülteljesítette viszont a várakozásokat a Disney az Equilor hírlevele szerint.

“A vállalat a negyedév során 1,53 dolláros egy részvényre jutó igazított eredményt ért el szemben a 1,46 dolláros előrejelzéssel.” A tavaly novemberben indult streaming-szolgáltatása pedig egyértelműen viszi a prímet növekedés tekintetében. Ugyanakkor a cég bezárta shanghaji, illetve hongkongi vidámparkját, ami előreláthatólag 175 millió dolláros árbevétel csökkenést fog eredményezni.

A Bloomberg a Siemens és az ABB mai jelentését is említi. Szerintük ma még jön a Novo Nordisk A/S, a GlaxoSmithKline Plc, és a Vodafone Group Plc jelentése is.

4. Tesla: Itt már Musk is shortolna?

Az utóbbi hetek egyik legnagyobb befektetési sztorija a Tesla, amely robbanásszerű emelkedést produkált az utóbbi időben. Vannak napok, hogy 10-20 százalékkal is emelkedik. Az árfolyam az ősz eleji 250-300 dollárról január végére duplázott, 500 dollár fölé, a cég értéke (tőzsdei kapitalizációja) decemberben átlépte a Ford és a General Motors együttes értékét. Majd tegnap már 887 dolláron zárt (+13 százalék), de 969 dollár volt a maximuma. Az utolsó tíz percben napon belül esett egy nagyot.

A vélemények szokás szerint teljesen megoszlanak róla. Van, aki szerint ezen az eszement áron már Elon Musk, a cég vezére is shortolna. A shortosoknak nem kéne feladniuk, és duplázniuk kéne pozícióikat. Más arra figyelmeztet, hogy a technikai indikátorok szerint jobban túlvett a részvény, mint a bitcoin volt a 2017 végi őrületben.

Megint mások szerint azonban több ezer dolláros ár is indokolt, mert a cég két utóbbi gyorsjelentése alapján teljesen szintet lépett a termelésben, profitabilitásban. A nagyja pedig majd csak ezután fog jönni, lásd kínai gyár, németországi telephely, önvezető autók, big data. (Most egy új, texasi “gigafactory” került elő Musk tweetjében.) A Tesla akár kvázi-monopolhelyzetbe is kerülhet az elektromos autók piacán. (Részletesebb magyar nyelvű összefoglalónk itt.)

5. Csökkent a bitcoin dominanciája

A “bitcoin-dominancia”, a bitcoin súlya az összes kriptodevizán belül egy gyakran idézett mutató, mai értéke 64,6 százalék. Ez hat hónapos mélypont, az “altcoinok”, a többi kriptodeviza elkezdett jobban teljesíteni az utóbbi időben a nagy elődnél. Az emelkedést az XRP vezeti, de az ether, az eos és több más vezető kriptó is sokat emelkedett az utóbbi időben.

Több kriptodevizánál nagy fordulópontok közelednek. Ilyen például az Ethereum 2.0, az EOS-rendszerben a Voice.com elindulása vagy a bitcoin-feleződés. (A folyamatosan keletkező új bitcoinok mennyiségének csökkenése.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43180 42890 43400 +1,22% 43180 43190 5 918 154 220 HUF 2026-11-05 12:57:22
MOL 4968 4954 5090 -2,59% 4968 4978 2 755 612 566 HUF 2026-11-05 12:55:05
MTELEKOM 2912 2872 2938 -0,27% 2912 2916 719 839 524 HUF 2026-11-05 12:48:53
RICHTER 12960 12850 12980 +0,47% 12960 12970 257 770 110 HUF 2026-11-05 12:46:32
OPUS 212 208 214 -1,40% 209 212 11 792 839 HUF 2026-11-05 12:49:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG