4p
A szétszórtan, különböző cégekben lévő Mészáros-érdekeltségek is bekerülnek a nagy tőzsdei holding, az Opus szárnyai alá, ami logikus is az eddigiek alapján. Az Opus saját tőkéje 75 milliárd fölé nőhet, a tőzsdei kapitalizáció azonban már eddig is jóval magasabb volt. A részvény árazását a jelenlegi lépések visszaigazolják.

Reggel felfüggesztették az Opus kereskedését, mondván, lényeges bejelentés fog jönni. Ez meg is érkezett a kora délutáni órákban, lényege, hogy 6 különböző társaság üzletrészei kerülnek az Opus birtokába. A közlemény szerin az Opus a várhatóan június végéig lezáruló folyamat eredményeként üzletrészek apportjával közvetlen és közvetett módon tulajdont szerez Mészáros Lőrinc, valamint a Status Energy Magántőkealap érdekeltségében lévő vállalatokban. A tranzakciók eredményeként az Opus saját tőkéje 75 milliárd forint fölé is nőhet.

A tranzakciók

A hat tranzakcióra eltérő időben kerül sor, viszont június 30-ig a tervek szerint lezárulnak az ügyletek. Az igazgatóság határozata szerint a Mészáros-csoport nem tőzsdei termelő- és ipari vállalatai kerülnek piaci feltételekkel az Opus Global Nyrt. érdekeltségébe. Az új vagyonelemekkel bővülő Opus olyan ipari holdingvállalattá alakul, amelynek a profilja jól tükrözi a magyar gazdaság húzóágazatait. Az Opus az egyes üzletrészek ellenértékét azonos feltételekkel, új részvények zártkörű forgalomba hozatalával egyenlíti majd ki. Az ilyen módon végrehajtott alaptőke emelések árfolyama 611 forint.

A 6 társaság: Mészáros és Mészáros Ipari és Kereskedelmi Kft. 51 százalékos üzletrésze, R-Kord Építőipari Kft. 51 százalékos üzletrésze, Visonta Projekt Kft. 51 százalékos üzletrésze, Kall Ingredients Kft. további 24 százalékos üzletrésze, Mátrai Erőmű Zrt. 20 százalékos üzletrésze; Geosol Kft. 51 százalékos üzletrésze.

Mire a cél?

Mi lehet a jelentősége ennek az ügyletsorozatnak? A válasz talán leginkább a közleménynek abban a sorában lelhető, amely úgy hangzik, hogy az Opus olyan ipari holdingvállalattá alakul, amelynek a profilja jól tükrözi a magyar gazdaság húzóágazatait. Ez lehet a lényeg: a többi hasonló tőzsdei céggel (Konzum, Appeninn) együtt az Opus is valamiféle kvázi nemzeti tulajdont testesít meg. Nem Mészáros Lőrincé, nem is más magánszemélyeké vagy egyetlen cégé, hanem bonyolult tulajdonosi struktúra és a tőzsdei jelenlét révén olyan konglomerátum, amely így viszonylag stabil: nem vásárolhatja fel senki. Olyasmi, mint a Mol, a Richter vagy akár az OTP, legalábbis ebben a tekintetben.

Helyükre kerülnek

Kérdés ezek után, hogy mennyit érnek ezek a tőzsdei társaságok? Úgy tűnik, hogy kiépülésük lezajlik, lassan beléjük kerül minden olyan tulajdonrész, amit oda is szántak. Természetesen ettől még lehetnek akvizíciók, bővülések, de vélhetően már nem olyan tempóban, mint eddig. Így maguk a cégek is egyre jobban értékelhetővé válnak, ugyanúgy, ahogy más tőzsdei társaságok, a szokásos fundamentális mutatók, mint árbevétel, nyereség, saját tőke, cash-flow stb. alapján. E tekintetben a cégek jelenlegi ára már nagyjából tükrözheti ezt az értéket, így egyrészt nincs szó lufiról, ahogy ezt sokan korábban gondolták, másrészt nincs már olyan parabolikus árfolyamnövekedés lehetőség sem, mint amit tavaly láthattunk.

A cégek lassan kiépülnek, helyükre kerülnek, valószínűleg a tőzsde stabil elemei lesznek. A mai árfolyamreakció (óriási forgalom, de 15 százalék, azaz alatti emelkedés) is azt mutatja, hogy a mostani ügyletsorozat már nem egy érték többszörözés, hanem az eddigi, az árfolyamba is beépült tervek megvalósítása. Az Opus korábbi, a tőzsde adatai szerint még 7-8 milliárdos saját tőkéje most 75 milliárd fölé nő, viszont a mostani tőzsdei kapitalizációja a jelenlegi 325 millió részvénnyel és közel 700 forintos árfolyammal számolva 200 milliárd fölötti, vagyis az új saját tőke nagyjából háromszorosa.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG