Mi adtuk a formálódó EKB első elnökét – most búcsúzunk tőle, de az euró velünk marad

Lámfalussy élete első 20 évét töltötte itthon, majd 1949-ben Belgiumba települt, ott végezett közgazdasági egyetemen. Utána komoly karriert futott be, 1976-1993-ig a Nemzetközi Fizetések Bankjánál dolgozott Bázelben, 1985-től vezérigazgatóként. A bank a gyakorlatban egyfajta európai bankfelügyeleti szerv. Ezután lett 1994-től az euró bevezetés gyakorlati megvalósítását intéző EKB elődszervezet elnöke.

Az euró ötlete

A híres magyar származású közgazdász-bankár halála okán felidézzük, hogy is jött létre az európai közös fizetőeszköz, hogy üzemelt a gyakorlatban, és mi a jövője.

A kontinens valutáinak összehangolására már korábban is voltak kísérletek, de komolyan nem kerülhetett szóba a kérdés, amíg egy erős gazdasági közösség létre nem jött. Ez volt az Európai Unió elődje, az Európai Gazdasági Közösség. Azért jött létre, mert a szabad európai államok az 50-es évektől rájöttek, hogy gyarmataikat fokozatosan elveszítve gazdaságilag egyre inkább egymásra vannak utalva.

A gazdasági együttműködés bevált, és már a 60-as években felmerült egy közös valuta ötlete, de 1968-tól repedezni kezdett a 2. világháború óta fennálló, Bretton Woods-i valutarendszer, elsősorban Amerika túlköltekezése miatt. 1971-ben Amerika feladta a dollár aranyfedezetét, majd 1973-ban végleg megszűnt a Bretton Woods-i rendszer. Innentől a valuták szabadon lebeghettek, a dollár végre leértékelődhetett.

Alighogy túljutottak a piacok ezen a változáson, jött az 1973-as első olajválság, ami inflációs sokkot okozott a fejlett világban. Ekkor kisebb baja is nagyobb volt az EGK tagországoknak, minthogy a közös valutával foglalkozzanak. 1979-ben jött a második olajsokk, de az már hamarabb lecsengett, a nyugati gazdaságok már könnyebben alkalmazkodtak, majd 1982-től megindult a 2000-ig tartó gazdasági és tőzsdei fellendülés.

A megvalósulás

Ez már lehetővé tette, hogy újra terítékre kerüljön a közös valuta, miközben a gazdasági integráció egyébként is gyorsan mélyült a tagállamok között. 1989-ben a Jacques Delors vezette Európai Bizottság kezdett neki a közös valuta kidolgozásának, és ennek volt tagja Lámfalussy. A munka gyorsan haladt, 1992-re elkészültek és aláírták a híres Maastrichti szerződést, ami a közös valuta bevezetését szabályozza.

A szerződést a tagországoknak jóvá kellett hagyniuk: Dánia elutasította, Nagy-Britannia viszont eleve ódzkodott tőle, pláne, hogy a font 1992 szeptemberében összeomlott a német márkával szemben, így ki is alakult, mely tagok maradnak távol a valutauniótól. A következő gyakorlati lépés 1994 elején jött: létrehozták az Európai Monetáris Intézetet, Lámfalussy elnökletével. Sokáig elmélkedtek, mi legyen a közös valuta neve, aztán nagy nehezen az euró elnevezés mellett döntöttek 1995 decemberében, és az 1999-es bevezetési időpontot is meghatározták.

Innen jöttek a gyakorlati lépések: stabilitási és növekedési paktum, ERM-2 rendszer a valutaárfolyamok stabilizálására, végül az első körben résztvevő országok meghatározása. 1998-ban a Monetáris Intézet átalakult az Európai Központi Bankká (ekkor már nem Lámfalussy volt az elnök), majd 1999. január 1-én indulhatott a valutaunió, egyelőre számlapénzként.

Az éles próba és a jövő

2002-ben aztán jöttek a bankjegyek is. A rendszer remekül működött, még a 2008-as válságot is jól vette, de utána jelentkeztek azok a gondok, melyeket a tervezők elmulasztottak megoldani. A közös pénzügyminisztérium, azaz a fiskális politika összehangolásának elmaradása megbosszulta magát: a költekező országok bajba kerültek.

Végül sikerült megoldani a problémát, most már sokkal nagyobb fegyelmet tart az Eurogroup, a zóna pénzügyminisztereinek tanácsa, amely egyfajta gazdasági kormányzati szerepet tölt be az eurózónában, miközben az EKB függetlensége megmaradt. A rendszer jól is működik, egyedül a görögökkel nem bírnak, akik képtelenek együttműködni. Ha ez fennmarad, az országnak óhatatlanul távoznia kell az övezetből, de ez ma már nem lenne akkora tragédia. Ugyan a tervezők nem készültek fel arra, hogy a zónából távozni is lehet, de egy szuverén országok alkotta valutaövezet csak úgy működhet, ha mindenki betartja a szabályokat, a renitens pedig távozik.

Az első 15 év alapján megkockáztathatjuk a feltevést, hogy az euró sok évtizeddel, vagy akár évszázaddal élheti túl most távozott atyját.