7p

Lesz dolga Matolcsy Györgyéknek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi ülésén, mivel a hazai fizetőeszköz szabadesését a múlt csütörtöki rendkívül kamatemelés sem állította meg, hétfő délelőtt már a 404-es szint fölé került, újabb negatív rekordot felállítva ezzel. Az OTP viszont szárnyal, miként a Mol kivételével a többi hazai blue chip is. Az arany drágulással, az olajfajták viszont vegyesen reagáltak az Oroszországgal szembeni újabb szankciók lehetőségére. A kriptoeszközök ugyanakkor szinte kivétel nélkül erősödnek. 

Remekül zárták az elmúlt hetet az amerikai tőzsdék, az S&P 500-as index 500 3,06, a Dow Jones 2,68, a Nasdaq Composite 3,34 százalékot emelkedett. 

A kiváló hangulat a hétvégén sem illant el, így a ma reggel elsőként kinyitott ázsiai börzék is kivétel nélkül erősödtek, a hongkongi börzebarométer 2,35, a tokiói 1,43, míg a sanghaji 0,88 százalékkal izmosodott.

Mindezek után aligha meglepő, hogy Európa is jó erőben van. A vezető részvényindexek közül a frankfurti DAX 1,21, a londoni FTSE 0,77, míg a párizsi CAC40 0,26 százalékkal került feljebb a kereskedés első óráiban.

Árfolyam

Budapest is tartja a lépést a nagyokkal, a BUX-index 0,8 százalékot szedett magára. Az értékét leginkább befolyásoló blue chipek közül a Richter 2,41, az OTP Bank 1,36, a Magyar Telekom stagnált, csupán a 0,41 százalékot veszített Mol lógott ki a sorból.

„A hangulatot az a remény támogatja, hogy a nyersanyagárak szakadása elhozhatja a fordulatot az inflációban, így nem kell annyira agresszívan szigorítani a monetáris politikát, és talán elkerülhető a recesszió” – adott egy lehetséges magyarázatot a pozitív fejleményekre a Magyar Bankholding a ma reggeli elemzésében.

A dollár kissé gyengült az euróval szemben, a forint viszont hatalmasat. A 400-as szintet átlépve gyorsan 404 fölé került az árfolyama, ami – talán írni sem kell – új történelmi mélypont. Most a vigyázó szemek az MNB monetáris tanácsára szegeződnek, amely testület kedden tartja a szokásos havi (alap)kamatdöntő ülését (akkor válik ismertté a GDP-re és az inflációra vonatkozó friss prognózisa is, amelyek a majd teljes egészében csütörtökön közzéteendő Inflációs jelentésben szerepelnek).

„Félő, hogy a jegybank nem fogja tudni megnyugtatni a piacokat kedden, amely történelmi szintekre lökheti a jegyzést” – írta az Equilor Befektetési Zrt. ma reggeli hírlevelében, még azelőtt, hogy a forint zuhanórepülésbe kezdett volna. A brókercég hozzátette: „Ezeken a szinteken már nincs technikai ellenállás, hiszen a mindenkori csúcsok közelében vagyunk, valamint szélső esetben akár az esés is begyorsulhat egy, a piaci szereplők által negatívan értelmezett üzenet miatt. A régióban ráadásul nekünk a legalacsonyabb az alapkamatunk, miután a cseh és lengyel jegybank is jelentős emeléseket hajtott végre az utóbbi hetekben, ezt természetesen részben ellensúlyozza, hogy az irányadó egyhetes tender még mindig itt magasabb. A várt 50 bázispontosnál alacsonyabb emelés negatív spirálba lökheti a forintot, hiába kommunikálta korábban a jegybank, hogy lassított ütemmel halad tovább, ezt érdemes lehet felülvizsgálni.”

E témát is körüljártuk a legutóbbi Klasszis Klubban Surányi György volt jegybankelnökkel, egyetemi tanárral, közgazdásszal:

Ráadásul a magyar gazdaság kilátásai sem acélosak. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy júniusban tovább esett a GKI konjuktúraindexe. Annak mértéke 3 ponttal csökkent, míg a fogyasztói alindex 10 ponttal esett, miután a munkanélküliségtől, valamint a magas inflációtól való félelem tovább nőtt az elmúlt időben. Összességében továbbra is pesszimista mind a lakosság, mind a vállalati szféra a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.

Mit lépnek Matolcsy Györgyék az újabb történelmi forintmélypontra? Fotó: MTI
Mit lépnek Matolcsy Györgyék az újabb történelmi forintmélypontra? Fotó: MTI

A G7-országok csúcstalálkozójukon az Oroszország elleni további szankciókra adhatják az áldásukat. Az orosz aranyimport betiltása mellett az orosz olajra árplafont határozhatnak meg. Emellett ismét előtérbe került az iráni atomalku, így az iráni olajjal pótolnák a kiesett orosz olaj mennyiségét – írta a KBC Equitas a ma reggeli elemzésében.

A potenciális tiltás hírére a napok óta lejtmenetben lévő arany magához tért, ma délelőtt fél százalékponttal, 1840 dollár közelébe erősödött. Az ezüst még ennél is jobban, csaknem 1,7 százalékkal került feljebb, s 21,5 dollárért cserélt gazdát.

Az olajárak viszont eséssel reagáltak a G7-től érkező hírekre. Az észak-amerikai könnyűolaj, a WTI , 0,3 százalékkal gyengült, 107,2 dollárra, míg az északi-tengeri Brent 0,1 százalékkal, 113 dollárra.

A kriptoeszközöknek a péntekihez hasonlóan ma is jó napjuk van, közülük a legjobban ezúttal a Bitcoin erősödött, 0,85 százalékos árfolyamemelkedéssel 21 440 dollárig jutott.

Kedvezőtlen hírek Kínából

A világgazdasági kilátásokat alapvetően befolyásolja, mi történik a kínai gazdasággal. E témával az Erste Bank részletesen foglalkozott. Elemzésében egyebek mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a kínai ipari cégek nyeresége májusában éves összehasonlításban 6,5 százalékkal csökkent. Ez már a második egymást követő esés, még ha annak mértéke áprilisban magasabb is volt, 8,5 százalék. Ugyanakkor júniusban már javulást mutatott a kínai gazdaság a Covid-korlátozások fokozatos enyhítése miatt, bár a fellendülés továbbra is visszafogott.

Kína nehezen fogja teljesíteni az 5,5 százalékos GDP növekedési célját az idén, mondta Wang Yiming, a jegybank monetáris tanácsának tagja. Peking fontolóra veheti, hogy a gazdaságot speciális kötvények bevezetésével próbálja fellendíteni. A kínai járványellenes államkötvények olyan egyedi finanszírozási eszközök, amelyek nem számítanak bele az ország költségvetési hiányába.

Kína Indonéziával, Malajziával, Hongkonggal, Szingapúrral és Chilével közösen jüan-tartalékalapot hoz létre, hogy a piaci volatilitás időszakaiban likviditást biztosítson a részt vevő országok gazdaságának. Amikor likviditásra van szükségük, a résztvevő központi bankok nemcsak a hozzájárulásuk mértékéig vehetik igénybe, hanem további finanszírozáshoz is hozzáférhetnek. A megállapodás Peking legújabb lépése a kínai valuta nemzetközivé tételének előmozdítására, alternatívaként az amerikai dollár által uralt globális pénzügyi rendszer számára – írja az Erste.

Több fontos esemény is lesz a héten külföldön. Európából érkeznek a júniusi inflációs számok, az elemzők mind Németországban, mind az eurózónában az infláció gyorsulását prognosztizálják, így az euróövezet júniusi inflációja akár 8,4 százalék körül alakulhat. Az Egyesült Államokból, valamint Kínából is érkeznek beszerzési menedzser-indexek.

Hétindító piaci körképünket végül zárjuk két, tőzsdei cégeket érintő érdekes hírrel. 

A Citi szerint a jelenlegi piaci értékeltséget és növekedési potenciált figyelembe érdemes Microsoftba fektetni, a világ legnagyobb szoftvervállalatának részvényei 3,41 százalékos pluszban zárták a pénteki kereskedést.

Az elektromos autók vezető amerikai gyártói, a Tesla, a Ford és a GM is áremelést jelentettek be, arra hivatkozva, hogy jelentősen drágultak az alapanyagköltségeik és a magas benzinárak miatt a kereslet is megugrott, melyet a termelés nem tud teljesen lefedni. Pedig már májusban is 22 százalékkal került többe egy átlagos elektromos autó, mint egy évvel korábban, míg a hagyományos hajtáslánccal felszerelt társaiknál 14 százalékos volt az áremelkedés.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG