A háború kitörése előtti 360 helyett ma 400 körül van az EURHUF árfolyam. Mi magyarázza a 40 forintos leértékelődést?
A háború hatása 10 forintos leértékelődés az euróval szemben, további 10 forintos leértékelődés pedig az EU-val való vitához köthető, 20 forintot pedig a hazai sérülékenység és a gazdaságpolitika minőségével kapcsolatos problémahalmaz okoz.
Amikor elkezdődött az idei év, akkor még csak kevés felhőt láttunk a gazdasági kilátásaink egén. Az aktuális európai covid-hullám ugyan még messze nem csengett le, de a lakosság nagyobb része már túlvolt az oltásokon, és azt gondolhattuk, hogy a világjárvány legnehezebb időszakán túl vagyunk. A poszt-covid inflációs probléma ugyan egyre többeket foglalkoztatott, de a jegybankok narratívája, még arról szólt, hogy csak átmeneti jelenségről van szó. És a forint árfolyama megnyugodni látszott, az év eleji 370-es után jöttek a 360 alatti szintek (EURHUF). De a háború megváltoztatott mindent, és mára sötét felhők gyülekeznek mindenfelé. Európa az energia-bizonytalanság rémével kell, hogy foglalkozzon, az élelmiszerválság a küszöbön van és hamarosan dörömbölni kezd, az infláció 40 éves rekordokat dönt az USA-ban és Nyugat-Európában és félő, hogy a probléma évekig velünk marad, egy euró pedig 400 forintot ér. Ez a cikk arra tesz kísérletet, hogy szétszálazza azt, hogy az idei forintleértékelődésben mely okok és milyen mértékben játszottak szerepet. Előre elárulom: az eredménynek nem nagyon fogunk örülni – és ez elég nagy baj.
Összehasonlítási alap
Amikor a forint árfolyampályáját vizsgáljuk, akkor azt érdemes nem kizárólag önmagában nézni, hanem a régiós társakkal együtt elemezni. Egyrészt azért, mert a meghatározó külső hatások (pl. világjárvány, háború, a nagy jegybankok monetáris politikája stb.) jellemzően hasonlóképpen érintik a környező gazdaságokat is mint a miénket, másrészt azért, mert a globális pénzügyi kereskedésben jellemzően egy kalap alá veszik a régiót, rendszerint egy devizakereskedőhöz vagy a cégen belül egy csapathoz tartoznak a régió devizái. Hozzá kell fűzni ehhez azt is, hogy vannak releváns és kisebb jelentőségű devizák. A régiónkban csak a lengyel zlotyi, a cseh korona és a magyar forint esetében beszélhetünk érdemi kereskedési volumenről. Szlovéniában, Szlovákiában és a Baltikumban már rég eurót használnak, Horvátországban fél év múlva kerül sor annak a bevezetésére. A szerb és a román devizapiac meglehetősen kicsi, kevéssé fejlett, hiányzik a devizaspekulációban használatos instrumentumok szélesebb tárháza – vagyis az ottani devizamozgások nem nyújtanak megfelelő viszonyítási alapot az összehasonlító elemzéshez. Messzebb pedig nem érdemes menni: az orosz, ukrán, fehérorosz devizák egy teljesen külön univerzumban mozognak (a háború miatt pedig különösen), mint ahogyan – más okok miatt – a török líra, vagy például a dél-afrikai rand is.
Tehát, amikor azt vizsgáljuk, hogy a forint árfolyamát milyen mértékben mozgatják a külső tényezők, akkor jó eligazodási pontot nyújt a cseh korona és a lengyel zlotyi árfolyamával való összevetés. Ami az együttmozgáson túlmenően történik a forint árfolyamával az pedig alapvetően belső okokra vezethető vissza. Természetesen nem színtiszta matematikai műveletről van itt szó, hiszen különféle egyedi sajátosságok vannak ebben a képletben cseh és lengyel oldalról is (bár ezeket is azonosíthatók és számbavehetők).
Mit mutatnak az árfolyamgörbék? Egyrészt azt, hogy a háború kitörése hatalmas pánikot okozott és komoly leértékelődést a régió devizáiban: a háború előtti szintekhez képest március első hetének végére a cseh korona 6 százalékot, a lengyel zlotyi 9 százalék, a forint pedig 11 százalékot gyengült. Azonban a kezdeti pánikot követően mindegyik esetben konszolidálódott a piac, visszaerősödtek a devizák. Ez a forint esetében is így volt, hiszen április legelején néhány napig már a 370 szint alatt volt az euró. Ennek részben az volt az oka, hogy akkor a hírek még a béketárgyalásokról szóltak, amelyek alapján nem tűnt teljesen irreálisnak egy közeli tűzszünet tető alá hozásának a lehetősége, másrészt az árfolyamgyengülés miatt kamatemelésbe kezdtek a régiós jegybankok. Aztán április végén megint elromlott a hangulat, a béketárgyalások nem hoztak eredményt, az oroszok pedig stratégiát váltottak, és a déli, valamint a keleti frontvonalra helyezték át a háborút, amivel világossá vált, hogy a háború elhúzódásával kell számolni.
Európai behatások
Időközben azonban a forint pályája látványosan letért a régiós devizák mozgásától. Április elején, alig néhány nappal a választásokat követően az Európai Bizottság elindította a jogállamisági mechanizmust Magyarországgal szemben, egyben pedig befagyasztotta az uniós alapok jelentős részének az átutalását, és továbbra sem került aláírás és pecsét, sem az újonnan induló hétéves EU költségvetés ügyében a kétoldalú megállapodásra, sem pedig az Újjáépítési alap Magyarországra vonatkozó fejezetének az elfogadására. Az elmúlt években hozzávetőlegesen 5 milliárd euró volt a pozitív egyenlege Magyarországnak az EU-val szemben, ez idén egyelőre hiányzik (és ebbe az országnak járó Újjáépítési pénzek nincsenek is még beleszámolva). Ezt pedig a forint árfolyama is jól tükrözte, hiszen a háború előtti árfolyamhoz képest április végén a forint 6 százalékkal, míg a lengyel zlotyi csak 3 százalékkal, a cseh korona pedig 1 százalékkal volt gyengébb. Ha a jogállamisági ügy nem árnyékolta volna be a kereskedést, akkor valószínűleg mi is 370 körüli, nem pedig 380-as euró árfolyamot láttunk volna április vége felé. Tehát a háború hatása 10 forintos leértékelődés az euróval szemben - ennyi és nem több – további 10 forintos leértékelődés pedig az EU-val való vitához köthető.
Azonban a forint vesszőfutása április vége után tovább folytatódott, miközben mind a korona, mind a zlotyi stabilizálódni tudott és ma éppen ott van az árfolyamuk az euróval szemben, mint két hónappal ezelőtt volt. Számokba öntve az a következőképpen néz ki: további 20 forinttal lett drágább az euró, és június végén 400 körül van, ami 5 százalékos további leértékelődést jelent, miközben egy euróért ma is ugyanúgy 4,7 zlotyit és 24,7 koronát kell adni.
Melyek a tényezők, amelyek a forint leértékelődéséért felelősek az elmúlt két hónapban? Szerintem két csoportba lehet sorolni őket, úgymint: 1) a magyar gazdaság sérülékenysége; 2) a magyar gazdaságpolitika minősége. Nézzük egyenként: először vegyük a sérülékenységet. Nincs új a nap alatt: itt bizony egy több évtizedes örökségről van szó, melyet sajnos nem sikerült ledolgozni az elmúlt években sem, és amelynek kapcsán alapvetően a magas államadósságról van szó. 2021 végén a GDP arányában Magyarország államadóssága 78,2 százalék volt, Lengyelországé 53,8 százalék , Csehországé 41,9 százalék . Sajnos a mi államadósságmutatónk a fejlettségi szintünkhöz és a megfizetendő kamatfelárhoz képest kiemelkedően magas – ráadásul a mutatónk 2021 nem jobb, mint 2009-ben, vagy akár 1990-ben volt. A sérülékenységünkhöz ráadásul hozzáadódik a magas energiafüggőségünk – elsősorban az orosz importtól. Ebben sem történt javulás az elmúlt évtizedekben. A magyar energiafüggőségi ráta (az import aránya a teljes felhasználáson belül) 70 százalék körüli, szemben a cseh és lengyel 40 százalék körüli mutatókkal. Ez pedig most nem jön jól…
Hiányok és célok
A másik probléma a magyar gazdaságpolitika minőségével kapcsolatos. Anélkül, hogy mélyebben belemenve elvesznénk ennek a kérdésnek az útvesztőiben, talán itt most csak azt szükséges tisztázni, hogy 1. a költségvetési politika ambíció a hiánycsökkentés tekintetében viszonylag szerények, illetve 2. a monetáris politikában a kettős kamatszisztéma nehezen értelmezhető. Miről van szó? Nos, az államháztartási hiánycél 2022-ben 4,9 százalék (a GDP arányában) a 2020-as 7,8 százalék és a 2021-es 6,8 százalékos hiányt követően. 2020-2021 válságévek voltak világszerte, a coviddal szembeni védekezés évei – nem megbocsáthatatlan a túlköltekezés. De 2022-ben el kellene kezdődnie a költségvetési hiány drasztikus lefaragásának, különösen egy olyan magas adósságrátával rendelkező ország esetében, mint Magyarország.
Ezt figyelembe véve nem tűnik túl ambíciózusnak az idei 4,9 százalékos hiánycél. Ráadásul a májusban bejelentett költségvetési konszolidációs intézkedések (extraprofitadó + kiadáscsökkentés) nem a hiány további csökkentését célozzák, hanem azt, hogy a kormány politikai céljai (pl. a rezsicsökkentés fenntartása) és az eredeti hiánycél egyszerre legyen elérhető. Kívülről nézve ez kevésnek tűnik… A másik – mértékét tekintve kisebb - probléma a kamatpolitikával van. Jelenleg ugyanis Magyarországon a jegybanki alapkamat (a júniusi kamatdöntés előtt 5,9 százalék) és az irányadó kamat (ami az 1-hetes jegybanki betéti kamat, aktuálisan 7,25 százalék) különválik.
Nem feltétlenül csak az a gond, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem reagál időben és megfelelően a gazdasági környezetben bekövetkező változásokra, hiszen éve eleje óta az alapkamatot 2,4 százalékról 5,9 százalékra, az irányadó kamatot pedig 4 százalékról 7,25 százalékra emelte (vagyis 350, illetve 325 bázisponttal). Eközben a csehek idén 3,75 százalékról 7 százalékra, a lengyelek 2,25 százalékról 6 százalékra emelték az alapkamatot (325 illetve 375 bázispontos szigorítás). De a kettős kamatrendszer fenntartása szükségtelen értelmezési bonyodalmakat okoz, ráadásul a hazai kamatemelések eddigi mértéke nem tükrözi teljesen a magyar gazdaság sérülékenysége miatt elvárt magasabb kockázati felárat.
A forint árfolyamának a kérdésére lefordítva a fentieket, hozzávetőlegesen úgy néz ki, hogy a jelenlegi 400-as euró árfolyamból 10 forintot magyaráz a háború, 10 forintot az EU-val fennálló vitánk, 20 forintot pedig a hazai sérülékenység és a gazdaságpolitika minőségével kapcsolatos problémahalmaz. A rossz hír pedig az, hogy egyelőre egyetlen tényezőben sem várható pozitív fordulat. Ha pedig marad 400 körül az árfolyam, az a fogyasztói árakban is vissza fog köszönni hamarosan…
Sürgősen az amerikaiakat követné. 
