3p
Erős hétkezdet után napról napra hanyatlott a Budapesti Értéktőzsde teljesítménye az elmúlt héten, összességében azonban így is enyhén emelkedett az index.

A BUX pénteken 19 255,65 ponton zárt, 153,93 ponttal, 0,81 százalékkal magasabban az előző heti záró értékénél.

A részvénypiac forgalma erősödött, 47,1 milliárd forint volt a héten, míg az előző héten 37,67 milliárd forint értékben születtek üzletek. A vezető részvények közül a hét nyertese a Richter volt, de kisebb mértékben erősödött az OTP és a Mol is, míg a Telekomnak csökkent az árfolyama.

150 éves sztori

Szombaton volt 150 éves a Budapesti Értéktőzsde, amely 1864. január 18-án kezdte meg működését. Az intézmény a századfordulóra a gazdasági élet megkerülhetetlen intézményévé, számos itt kereskedett termék esetében pedig Európa meghatározó piacává vált. A II. világháború utáni 40 éves szünet után a 1990-ben induló Budapesti Értéktőzsde a rendszerváltás emblematikus intézménye lett. Tőzsde-történelem, képekkel >>

 

Erős kezdés után visszaesés

Erősen kezdte az elmúlt hetet a magyar tőzsde, a külföldi piacokat felülteljesítve 1,7 százalékkal emelkedett a BUX hétfőn, a napi forgalom pedig megközelítette a 12 milliárd forintot. A jó hangulat kedden is folytatódott, bár a piac ekkor már veszített lendületéből, szerdán pedig a BÉT, jócskán elmaradva a külföldi tőzsdék emelkedésétől, enyhe csökkenéssel zárt. Csütörtökön csak a Mol drágulása mentette meg a tőzsdeindexet a csökkenéstől, a többi vezető papír ugyanis gyengült vagy stagnált, pénteken pedig, ugyancsak elmaradva a nemzetközi trendtől, 1 százalékos mínuszban zárt a BUX.

Így mentek a bluechipek

A Richter piacán a szakértők szerint továbbra is vannak intézményi érdeklődők, az OTP erősödése viszont megtorpant az ellenállási szintet jelentő 4500 forint előtt. A Magyar Telekom egyelőre nem tudta kihasználni az év eleji kedvező hangulatot.

A Mol csütörtökön arra a hírre drágult, hogy a horvát kormány és a Mol-menedzsment közötti tárgyalásokon a jelek szerint nincs szó kenyértörésről, amitől sokan tartottak. A tárgyalási fordulóról megjelent információkat a piaci szereplők biztatónak értékelték a jövőre nézve.

A hétvégén azonban kiderült: a Mol-INA közötti tárgyalások harmadik fordulója sem hozott kielégítő megoldást, ezért a horvát fél ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához fordul. A Mol már november végén nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen. Részletek >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG