Tegyük fel, hogy valaki megjelenik, és azt állítja, hogy teljesen valószínűtlen összeg, több milliárd euró birtokába fog jutni. Első gondolatunk az, hogy ennyi pénz, de még ennek a tizede sem kerül csak úgy elő, ekkora összeg mindössze néhány 100 ember birtokában lehet, miután a Forbes szerint eleve csak valamivel több mint ezer ember birtokában van legalább egymilliárd dollár, ami még kevesebb is, mint egymilliárd euró.
Nem életszerű
Ilyen pénzt tehát, ha valaki eladományoz vagy halála esetén nem a gyerekeire, közeli hozzátartozóira hagy, mindenképpen hírverést kelt, sokan tudnak róla. Ha pedig külföldön élő személyre hagyja, különösen nagy érdeklődésre tart számot. Az tehát nem túl életszerű, hogy valaki ilyesmire hivatkozik, és ne nevezné meg, kinek az örököse, és hogy érte az a fantasztikus szerencse, hogy éppen ő az.
Ráadásul ekkora pénz országok közötti, sőt bankok közti mozgása sem egyszerű művelet. Egy ilyen utalást egyben nem is feltétlenül teljesít egy bank, legalábbis alaposan utánanéz, hogy miről van szó, nincs-e valamilyen pénzmosás vagy egyéb bűncselekmény, esetleg tévedés a dolog mögött. Valószínűleg nem is elég egy szokásos hagyatékátadó végzés. Erre persze mind hivatkozhat a tisztelt önjelölt örökös, amikor azt indokolja, hogy miért nincs még sehol a pénz.
Borítaná a piacot
Nézzük azonban tovább gyakorlati szempontból, mi lenne, ha mégiscsak megjelenne a pénz az FHB banknál, devizaszámlán, 4,3 milliárd euró. Ekkora össze egyben, egy ügyfélnél, kereskedelmi banknál Magyarországon valószínűleg még sosem fordult elő, hisz nincs olyan exportőr vagy importőr, aki ekkora tételben bonyolítana egy ügyletet (még az ország olajimportjához sem kell ennyi, hisz az napi 170 ezer hordóval számolva napi 10 millió euró, egész évben 3,65 milliárd).
Szóval az összeg a banknál már komoly meglepetést kelt, de az igazi gond akkor jön, amikor a kedves ügyfél ismerőse tanácsára átváltaná az összeget forintra, hogy eurót vegyen. Ha ekkora összeget egy nap alatt át akarnának váltani, a forint az égbe menne, hacsak az MNB be nem lép a vételi oldalon, és meg nem veszi, hogy hozzácsapja 20-30 milliárdos devizatartalékához, mikor mekkora. Az ügylet tehát már a devizapiacot is felborítja, de aztán amikor 1300 milliárd forintért állampapírt akarnának venni, pláne, ha ezt 3-4 évvel ezelőtt tették volna, akkor van az igazi gond.
Ennyi államkötvényt egyszerre nem bocsátanak ki, a másodlagos piacot pedig úgy felborítaná a dolog, hogy a kötvényárak az égbe, vagyis a hozamok a mélybe esnének, mire az ügylet lebonyolódik. Így még az is lehet, hogy nulla vagy negatív hozam mellett jut kötvényhez a kedves ügyfél, ha szakavatott tanácsadója nem fordul az ÁKK-hoz, az MNB-hez, vagy a legnagyobb kereskedelmi bankok megfelelő osztályához, hogy felmérje, milyen áron adnának el ekkora mennyiséget, esetleg az ÁKK előrehoz-e egy-két kibocsátást, látva a lelkes vevőt.
Ők nem bízzák magánszemélyre
A felmerülő problémák tehát számosak, a gyakorlatban ilyen helyzet nem áll elő, meglepő, hogy valakinek ez a nagyságrend jut eszébe. Ilyen összeg akkor kerül a piacra, ha például egy nagy globális alap úgy dönt, hogy magyar állampapírba akar fektetni, akár az államadósság nem kis részét is megfinanszírozza, különösen, ha vonzó a kamat (volt ilyen, a Templeton). Ilyenkor azonban szó sincs magánszemélyekről, közjegyzőről és hasonlókról, ennek az üzletágnak megvan a maga kialakult rendszere, az adott alap rögtön a megfelelő piaci szereplőket, intézményeket keresi meg.
Jutalmakért harcolnak a munkások. 
