7p

Az elemzői várakozásokat jócskán felülmúló számokat közölt szerdán, a piaczárás után publikált negyedik negyedéves gyorsjelentésében a Magyar Telekom, melyet csütörtöki sajtótájékoztatón a vállalat vezérigazgatója, Rékasi Tibor és gazdasági vezérigazgató-helyettese Daria Dodonova elemzett. Hatalmasat ugrott a cég árfolyama a tőzsdén.

A távközlési vállalat menedzsmentje az idei évre mérsékelt, de jövőre már dinamikus növekedéssel számol. Az eredmények és a várható növekedés eredményeképpen a tavalyihoz képest több mint kétszeres, 31 forintos részvényenkénti osztalékot ígér a vállalat idén. A társaság igazgatósága összesen maximálisan 44,06 milliárd forint (osztalékfizetést és részvényvisszavásárlást magában foglaló) részvényesi javadalmazást javasol, amely a 2022-ben elért módosított nettó eredmény nagyságrendileg 70 százalékának felel meg.

A befektetők szerint a Magyar Telekom jóval magasabb (akár 60 forint) osztalékot is fizethetne részvényenként a szabad cash flow 2022-es 51 milliárd, és az idénre várt 60 milliárd forintja alapján. A vállalat azonban a korrigált adózott eredményhez köti az osztalékot, és annak a 60-80 százaléka között meghatározott hányadát fizeti ki. Ez 2020-ban és 2021-ben részvényenként 15 forintot jelentett, azonban a tavalyi eredmény után már 31 forint osztalékot fizet a Telekom, ami jelentős emelkedés.

Ennek eredménye, hogy a Budapesti Értéktőzsdén délelőtt több mint 6 százalékkal emelkedtek a vállalat részvényei.

A múlt évben az igazgatóság a 2022-2024 időszakra vonatkozó új részvényesi javadalmazási politika elfogadásáról döntött. Az új javadalmazási politika az osztalékfizetést és részvényvisszavásárlásokat magában foglaló éves részvényesi javadalmazás növekedésével számol, valamint azzal, hogy az éves részvényesi javadalmazás összesen a Csoport megelőző pénzügyi évében elért, konszolidált, a társaság részvényeseire jutó eredmény módosított értékének a 60-80 százaléka között lesz.

Az igazgatóság áttekintette a társaság 2022. évi pénzügyi eredményeit és figyelembevéve a javuló eredményeket, a jelenlegi működési környezetet és a kilátásokat, valamint a részvényesi javadalmazási politikát, úgy látja, hogy indokolt a teljes részvényesi javadalmazás éves szintű emelése. Így az igazgatóság maximálisan 44,06 milliárd forint (osztalékfizetést és részvényvisszavásárlást magában foglaló) éves részvényesi javadalmazást javasol, ami a 2022. évi konszolidált, a társaság részvényeseire jutó eredmény módosított értéke, azaz 62,97 milliárd forint nagyságrendileg 70 százaléka. Ebből 29,46 milliárd forint osztalék, 14,6 milliárd forint részvény visszavásárlás. A Magyar Telekom várhatóan 2023. április 19-én tartja éves rendes közgyűlését.

A tavalyihoz képest több mint kétszeres, 31 forintos részvényenkénti osztalékot ígér a Magyar Telekom idén. Fotó: Depositphotos
A tavalyihoz képest több mint kétszeres, 31 forintos részvényenkénti osztalékot ígér a Magyar Telekom idén. Fotó: Depositphotos

Több fontos adat is szerepelt a cég tegnapi gyorsjelentésében, amely ugyancsak felkorbácsolta a befektetők hangulatát. Ezeket a mai sajtótájékoztatón tovább részletezte a menedzsment.

Az összbevétel éves összevetésben 3,6 százalékkal, 199,2 milliárd forintra nőtt 2022 negyedik negyedévében, az egész év tekintetében pedig 7,8 százalékkal, 746,7 milliárd forintra emelkedett. A javulás mögött elsősorban a mobil adatforgalomból származó bevételek erőteljes emelkedése és a vezetékes szélessávú bevételek növekedése áll, míg a forint macedón dénárral szembeni gyengülése felerősítette az észak-macedón leányvállalat hozzájárulását.

  • A mobil bevételek 7,3 százalékkal, 114,7 milliárd forintra nőttek 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, a mobil adatforgalmi bevételek továbbra is erőteljes növekedésének köszönhetően, ami ellensúlyozta a hangalapú és harmadik féltől származó készülékexport bevétel csökkenését.

Kiemelték, hogy az egy főre jutó átlag havi mobiladat forgalom több mint 25 százalékkal növekedett, a tavalyi 7,6 GB-ről 9,7 GB-re. Emellett jelentős növekedés mutatkozik azok számában is, akik 5G-képes készüléket használnak. Az ügyfelek 15,1 százaléka rendelkezik ilyen készülékkel, szemben a 2021-es 6,1 százalékkal.

Fontosnak tartották megemlíteni azt is, hogy a Deutsche Telekom lett Európa legértékesebb márkája, melyet 62,9 milliárd dollárra becsülnek, ezzel pedig világviszonylatban is az előkelő, 11-dik helyet foglalja el.

  • A vezetékes bevételek éves összevetésben 6,6 százalékkal, 62,3 milliárd forintra nőttek 2022 negyedik negyedévében, elsősorban a vezetékes szélessávú és televíziós szolgáltatásokból származó bevételek növekedésének köszönhetően, amit a mindkét országban tapasztalható ügyfélbázis-bővülés okoz.

Az eredmény a vezetőség szerint az intenzív vezetékes hálózatfejlesztés eredménye. 2022-ben 375 ezer új optikai elérést épített ki a vállalat, így 1400 településen elérhető az optika, melyen gigabites sebességgel szolgáltatnak. A Telekom által lefedett hozzáférési pontok 77 százaléka gigabit képes, és 1,2 milliónál is több ügyfélük kapcsolódik a Telekom gigabites hálózatához.

A vezetékes broadband ügyfélbázis éves változása 7 százalék, a lineáris TV-előfizetők száma 5 százalékkal nőtt, míg a vezetékes adatforgalom 35 százalékkal emelkedett egy év alatt.

  • A rendszerintegrációs (RI) és informatikai (RI/IT) bevételek 17,5 százalékkal, 22,2 milliárd forintra csökkentek 2022 negyedik negyedévében, mivel a fiskális szigorítások következtében mindkét országban csökkentek a közszféra felé irányuló projektek, emellett a visszaeséshez a Pan-Inform Kft.-t is magában foglaló magyarországi egészségügyi üzletágból származó korábbi bevételek hiánya is hozzájárult.

A közvetlen költségek éves szinten 1,8 százalékkal voltak alacsonyabbak, és 93,4 milliárd forintot tettek ki 2022 negyedik negyedévében, mivel a bevétel-vezérelt növekedést ellensúlyozta az alacsonyabb követelésekre képezett értékvesztés-képzés.

A bruttó fedezet éves szinten 8,9 százalékkal 105,8 milliárd forintra javult 2022 negyedik negyedévében, elsősorban a távközlési szolgáltatások magasabb hozzájárulásának köszönhetően.

A közvetett költségek éves szinten 10,9 milliárd forinttal, 43,1 milliárd forintra nőttek 2022 negyedik negyedévében, elsősorban a bevezetett távközlési pótadó, valamint az egyéb ráfordítások magasabb szintje miatt.

Az EBITDA éves szinten 3,4 százalékkal 62,7 milliárd forintra csökkent 2022 negyedik negyedévében, mivel a bruttó eredmény javulását ellensúlyozták a magasabb közvetett költségek, beleértve a távközlési pótadót is. Az EBITDA AL éves szinten 4,9 százalékkal, 55,7 milliárd forintra csökkent 2022 negyedik negyedévében, a fent említett tényezők, valamint az IFRS 16 szerinti lízingkötelezettséggel kapcsolatos magasabb értékcsökkenési és kamatkiadások miatt, összhangban a kapcsolódó lízingkötelezettségek növekvő volumenével. Az egész év tekintetében az EBITDA 3,0 százalékkal, az EBITDA AL 2,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezeket a javulásokat elsősorban a szolgáltatási bevételek növekedése, valamint egy informatikai leányvállalat 2022 első negyedévi értékesítéséből származó egyszeri nyereség okozta.

Az értékcsökkenési és amortizációs költségek 12,7 százalékkal, 34,3 milliárd forintra mérséklődtek 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Magyarországon a csökkenés hátterében a rézhálózat egyes területeken történő teljes kiváltásából származó alacsonyabb amortizációs költségek álltak, valamint a szoftverekkel kapcsolatos alacsonyabb értékcsökkenési leírások, amelyek az IT infrastruktúra optimalizálásának és a 2022 áprilisában lejárt, és újból megszerzett spektrumengedélyek arányosan alacsonyabb amortizációjának köszönhető. Észak-Macedóniában az alacsonyabb amortizáció a 2021 negyedik negyedévében a végrehajtott RAN-korszerűsítéshez kapcsolódó, lerövidült hasznos élettartam és a felgyorsult értékcsökkenés miatti, egyszeri növekedést tükrözi.

Az időszak eredménye éves szinten 7 százalékkal, 17,5 milliárd forintra csökkent 2022 negyedik negyedévében, mivel az alacsonyabb EBITDA és a növekvő pénzügyi költségek ellensúlyozták az alacsonyabb amortizációból fakadó pozitív hatást. A teljes 2022-es évet tekintve, a nyereség 6,7 százalékkal 67,1 milliárd forintra nőtt, mivel az EBITDA javulása és az alacsonyabb értékcsökkenés és amortizáció ellensúlyozni tudta a magasabb pénzügyi ráfordításokat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45040 45010 46150 -1,72% 45030 45040 8 231 075 690 HUF 2026-09-24 13:23:22
MOL 5225 5125 5240 +0,58% 5220 5225 1 454 643 100 HUF 2026-09-24 13:23:08
MTELEKOM 2544 2538 2552 +0,08% 2544 2546 294 201 494 HUF 2026-09-24 13:21:20
RICHTER 12670 12580 12680 0,00% 12640 12670 121 583 260 HUF 2026-09-24 13:14:02
OPUS 288 284 294 -1,37% 281 289 7 384 456 HUF 2026-09-24 13:23:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napja van a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ma mindenkinek jó napja van eddig a tőzsdén, forognak a milliárdok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drámai a csend Amerika egén, óriási összeg szakadhat erre a cégre
Czwick Dávid | 2026. szeptember 23. 10:11
Pénznyomdává válhat a hurrikán nélkül maradt Amerikában az egyik tőzsdén lévő cég, melynek profitja, és papírjainak ára is az egekbe szökhet. Ami a klímakutatóknak vészjósló rejtély, az a tőzsdei befektetőknek igazi aranybánya lehet. Az idei hurrikánszezonban a várakozásokkal ellentétben elmaradtak a pusztító hurrikánok, a drámai csend Amerika egén pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb tőzsdén lévő biztosítótársaságoknak szinte alig kellett kártérítéseket kifizetniük. A kieső kárigények miatt valóságos pénzeső várhat a részvényesekre, ha az idényből hátralévő kevés időben minden így marad. Íme a részletek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG