3p
Az európai, amerikai tőzsdéken nyugalmas nap ígérkezik, de Törökország körül megint áll a bál. A forint kissé erősödik, a BUX index még nem találja az irányt, nagy cégeink stagnálnak. Elon Musk és a Tesla körül izzik a levegő, újabb vizsgálat indult. Miért estek a kriptodevizák?
Elon Musk (EPA/JEROME FAVRE)

Tegnap az amerikai tőzsdék szép emelkedéssel fejezték be a napot, főleg az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones, amely 1,6 százalékkal ment fel. Az S&P 500 0,8, a Nasdaq Composite 0,4 százalékkal kúszott feljebb. A jó hangulat oka csütörtökön főleg Kína tárgyalási készsége volt a vámügyben.

A mai amerikai határidős indexek további kicsi emelkedést vetítenek előre. Hasonlóan szerény pluszokat mutatnak ma a főbb indexek Európában, a német DAX épp pár pontos mínuszban, a francia, brit, belga indexek 2-3 ezrelékes pluszban vannak.

Hogy mi mozgatja ma a piacokat, arra nehéz válaszolni, leginkább talán néhány vállalati hír, bár a gyorsjelentések zöme már megvolt.

Varsónál jobbak vagyunk

A BUX index kevéssel 11 előtt a nulla körül billeg, éppen pár pontos mínuszban. Az OTP 0,1 százalékkal esett 10 190-re, a Mol nem változott tegnaphoz képest (2800), a Richter 0,2 százalékkal esik (5340). Egy százalék feletti mínuszban az Opus is, amely tegnap nagyot száguldott. Varsó egyébként egy százalékkal esik, Prága és Bukarest kissé emelkedik.

További árfolyamok itt láthatók

A forint erősödni látszik, legalábbis a tegnap késő estéhez képest, 323,30 az euró ára. A dollár 0,2 százalékkal gyengül, ami jót tesz a megtépázott árucikkeknek, többük is szolidan emelkedik. Az arany 0,1, az olaj 0,3-0,4 százalékkal, a réz negyed százalékkal.

Csak üres szavak?

Tegnap este megfordult a török líra fokozatos erősödése, ami kedden kezdődött. A gazdasági miniszter ugyanis, aki befektetők előtt beszélt, nem mondott túl hangsúlyos dolgokat. “Forró levegő” (kb. üres szavak) – kommentálta egy német lap.

Ma közel egy százalékos gyengülést mutat a líra, 6,70 az euróval szemben. A török részvények is majdnem két százalékos esést szenvednek el (BIST 100 index). Biztosan nem tett jót az sem, hogy Steven Mnuchin amerikai miniszter megint megfenyegette Törökországot. (Frissítés: 11 órára a líra gyengülése begyorsult, már közel három százalékkal gyengül.)

Musk össze-vissza

Elon Musk Tesla-vezér arról beszélt, hogy ez egy gyötrelmesen nehéz év volt neki. A kommentátorok szerint a vezér teljesen kimerültnek látszik, és gyakran felemlegetik botrányos el– és beszólásait. (Hol a barlangi mentőnek szólt be Thaiföldön, hol az elemzőket küldi el melegebb éghajlatra, ha rosszat kérdeznek, és a tőzsdei kivezetés derült égből jött terve is teljesen átgondolatlannak látszik.)

Közben az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálatairól szóló hírek is csörgedeznek, az újdonság, hogy a Model 3 termelési nehézségeit is górcső alá vették. A részvény tegnap egy százalékos mínuszban végzett.

Mitől estek a kriptók?

A bitcoin enyhe pluszban van 6500 dollár környékén, főbb versenytársai, az “altcoinok” nagy része megint túlteljesíti. A kriptodeviza-sajtó arról ír, hogy a kriptopénzek gyengülése mostanában egybeesett a dollár erősödésével, a kriptók úgy viselkedtek, mint a hagyományos árupiaci termékek.

Egy másik vélemény szerint ICO-kkal (érmekibocsátásokkal) tőkét gyűjtő vállalkozók estek pánikba, és adták el az utóbbi időben kriptodevizáikat (ez főleg az ethert érintheti).

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44750 44490 45010 +0,61% 0 0 8 875 149 220 HUF 2026-07-20 17:05:29
MOL 4224 4152 4224 +1,39% 0 0 2 899 234 968 HUF 2026-07-20 17:05:22
MTELEKOM 2636 2620 2648 -0,15% 0 0 488 359 946 HUF 2026-07-20 17:05:22
RICHTER 11930 11900 12070 -0,42% 0 0 2 052 850 250 HUF 2026-07-20 17:06:30
OPUS 371 368 373 +0,41% 0 0 15 914 849 HUF 2026-07-20 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nem érződik a BÉT-en, hogy hétfő van
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,75 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Vajon miért lőtt ki hétfőn a budapesti tőzsde?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:04
Mert ez történt.
Részvény / Deviza / Áru Durva csúcson a gázár is
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:08
Közel dupla az ár a tavaly ilyenkorinak.
Részvény / Deviza / Áru Pest egyelőre a víz felett, de az európai tőzsdék elmerültek hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:58
Friss piaci hírek.
Részvény / Deviza / Áru Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:59
Friss hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG