5p
Trump hétvégi, átgondolatlannak tűnő intézkedéseinek tulajdonítják, hogy ma több mint három hónapja nem látott mértékben estek az amerikai tőzsdeindexek. Európában sem volt jobb a helyzet, a BUX is csak kicsivel átlag alatt süllyedt. A befektetők keresik a biztonságosabb eszközöket, legyen az kötvény, arany vagy jen. Az olaj esik, a török líránál és részvényeknél viszont fordulat jelei mutatkoznak.

Három és fél hónapja nem látott mértékben, egy százalékkal esnek az amerikai tőzsdeindexek hétfő este. Ez egyébként nem túl nagy változás a részvényindexeknél, nagy pánikok esetén 5-15 százalék is előfordulhat egy nap alatt, ám annak fényében nagyon érdekes, hogy már mióta nem voltak képesek érdemben esni az árfolyamok.

A Trump-rali hetek óta feltartóztathatatlannak tűnt, annak ellenére, hogy az új elnök intézkedései körül rengeteg a kérdőjel és a tőzsdék híresen rosszul tűrik a bizonytalanságot. Most az Investing.com, a Marketwatch.com és a Reuters egyaránt azt hozza címoldalon, hogy Trump beutazási korlátozásai miatt esnek a részvények és gyengült a dollár, legalábbis a jenhez képest.

Jön az antiglobalizációs recesszió?

A befektetők, akik alig egy hete még örültek neki, hogy Trump energikusan és határozottan hozzákezdett ígéretei megvalósításához, elkezdtek fedezékbe vonulni. A beutazási korlátozások teljesen átgondolatlannak tűnnek, vállalatvezetőket, magasan képzett tudósokat is érintenek, multinacionális vállalatok sora kelt ki ellene.

Ha ez ilyen átgondolatlan intézkedés volt, akkor milyen lesz a többi? – kérdezhetik most sokan. Mások az egész globalizációs folyamatot, a szabad kereskedelmet féltik, aminek korlátozása az egész világgazdaságot visszavetné. (A beutazási korlátozások visszhangjáról itt írtunk, a piacok vihar előtti csendjéről pedig itt.)

Dél-Európa különösen megsínyli

Ma az európai tőzsdéken is hasonlóan pocsék volt a hangulat, a német, francia, brit, holland, belga indexek 0,9-1,3 százalékkal estek. Dél-Európa még jobban, az olasz index 2,7 százalékkal zuhant, amiben a bankoknak nagy szerepe volt ugyan, de a többi papír sem remekelt. A Fiat is 3,3 százalékkal zúgott le, és egyetlen részvény sem tudott emelkedni az indexben.

Budapesten az európai átlaghoz képest szolidabb, de azért jelentős volt az áresés, a BUX index 0,7 százalékkal ment le, eközben a lengyel mutató 1,6, a cseh 0,7, a román 0,2 százalékkal süllyedt. A Richter másfél százalékkal 6171 forintra, az OTP egy százalékkal 8816-ra, a Telekom 0,4 százalékkal 513-ra esett. A Mol 0,1 százalékkal emelkedni tudott, ez 20 320 forintos záróár.

Olcsóbb olaj, drágább arany

A forint erősödött, az euró 50 fillérrel olcsóbb lett, 310,70 forintot ért este. Az olaj egy százalék körüli mínuszban van, valószínűleg még a péntek esti adat utóhatásaként, amely a működő amerikai fúrótornyok számának töretlen emelkedését jelezte és az amerikai kitermelés növekedését mutatja. A nemesfémek emelkednek, szintén jelezve, hogy a biztonság felé fordultak a befektetők. Ezt mutatja a jen erősödése is (113,60 jen egy dollár).

Törökországban valami történt, gondolhatjuk az árfolyamokra nézve, ám a hírekben nem találni az okát. A tőzsdeindex 3,2 százalékkal felfelé ment, amikor szinte minden más le, a török líra pedig hetek óta először tudott érdemben erősödni, mintegy 2,1-2,3 százalékkal.

Evolúció nem, bóvli igen

A hétvégén a Hürriyet Daily tudósításai szerint a török miniszterelnök elavultnak és megbukottnak nevezte az evolúció elméletét, a védelmi miniszter 40 "gülenista" katona kiadatását követelte Németországtól, a vezérkari főnök pedig a Görögország közelében levő török szigeten tett provokatív vizitet. Törökországot pénteken bóvliba vágta az utolsó nagyobb hitelminősítő, a Fitch is, amit már vártak a piacon. Az S&P viszont váratlanul negatívra rontotta az ország kilátásait. Ennek kapcsán a török vezetők komolytalannak nevezték a hitelminősítőket, és a terrorizmus elleni harc fontos részeként tálalták, hogy az elnöki rendszer bevezetésével még több hatalmat kapjon Erdogan elnök.

Nincs már mit elveszíteniük a törököknek?

Hogy mégis fordulat van a török eszközökben, annak oka lehet egyszerű shortzárás-sorozat is (aki eddig esésre játszott, az most már inkább kiszáll). Mivel a hitelminősítő döntését már mindenki várta, már régen beépülhetett az árfolyamba, miközben egyes szakértők még mindig azt nyilatkozták, hogy ezek után a líra tovább fog gyengülni. Most, hogy a Fitch is leminősítette Törökországot, és nincs több befektetési minősítése, már nem kell azért aggódni, hogy elveszíti azt – idézi a Bloomberg egy bécsi bankár magyarázatát.

Agrártermékek fordulópontja?

Régóta medvepiacban mozog már az agrárpiaci termékeket (búza, kukorica, gyapot, szójabab, cukor, kávé és haszonállatok) követő RJA ETF, de most mintha megcsillant volna a fény az alagút végén – írja a KBC Equitas. A hosszabb távú mozgásokat szemléltető heti grafikonon „dupla alj formációt vélünk felfedezni, amik sokszor trendfordulók előtt megjelenő mozgások”.

Három jegybank is kamatdöntő ülést tart a héten, bár egyiktől sem várnak konkrét intézkedést, hacsak a japánok nem bővítik kötvényvásárlási programjukat. (Erről az Equilor blogja írt.) A török jegybank pedig most látta elérkezettnek az időt, hogy üléseinek számát évi 12-ről nyolcra csökkentse. A legközelebbi március 16-án lesz.

A német infláció valamivel a várakozások alatt maradt. Az USA-ban a fogyasztók költései szépen nőttek tavaly, és a lakáspiacról is érkezett egy kedvező adat, de ezek hatástalanok maradtak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42940 42950 8 272 008 730 HUF 2026-11-05 15:13:22
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4988 4998 3 292 446 574 HUF 2026-11-05 15:12:02
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2878 2888 821 163 748 HUF 2026-11-05 15:13:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 480 823 430 HUF 2026-11-05 15:13:25
OPUS 207 196 214 -3,49% 206 208 25 890 026 HUF 2026-11-05 15:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG