Privábankár (P.): Hosszú idő után először volt a Budapesti Értéktőzsdén két részvényjegyzés, vajon újabbak követik majd?
Svoób Ágnes (S. Á.): Valóban nemrég zárult az Alteo és a Duna House részvényeinek jegyzése, lakossági befektetők számára is. Mi abban bízunk, hogy ez egy tartós trend kezdete lesz, hogy így van-e, majd kiderül.
Tőzsdeélénkítésnél mindig nagy feladat megtalálni a megfelelő cégeket, illetve azt a struktúrát, ami mindenkinek jó. Azaz jó a részvénykibocsátó cégnek, a tőzsdének, a befektetőnek és minden más piaci szereplőnek. Más országokban, mint Lengyelországban is az volt a legnagyobb kihívás, hogy megtalálják a tőzsdeképes cégeket. Most nálunk is erős az akarat a tőzsde részéről.
P.: Terveznek egy külön kkv-, azaz kis- és középvállalati szekciót is.
S. Á.: Igen, és bár a kkv-k első pillantásra nem feltétlenül azok a cégek, amelyeket leginkább keresnek a tőzsdén, vagy piacra akarnak vinni, de a magyar gazdaság szerkezetéből is ered, hogy nálunk nagyon széles a kkv-k rétege és kicsi a nagyvállalatok aránya.
P.: Hol húzzuk meg a határt a kkv-k és a nagyvállalatok között?
S. Á.: A hivatalos EU-s definíció a mi esetünkben, kis országoknál valószínűleg nem túl jó besorolás. Azt gondolom, hogy ennek alapján a magyar vállalatok bőven kétharmada a kkv-k kategóriájába esne, de ezek között is sok a kis- és mikrovállalat. Nagyon szűk azon cégek köre, amelyek a tőzsdére alkalmasak lehetnek, de vannak ilyen cégek, és ezeket meg is kell találni.
Van azért egy bizonyos cégméret, egy olyan árbevételi és jövedelmezőségi szint, ami szükséges ahhoz, hogy egy cég tőzsdére menjen, hogy a tőzsdére menetel költségeit fedezni tudja, hogy megfelelő közkézhányadot és likviditást érhessen el a tőzsdén. Az nemzetközileg is vitatott, hogy korai fázisban levő induló, startup cégeket engedjünk-e tőzsdére menni, mellette és ellene is vannak érvek.
P.: A kormányzati szándékon kívül még mi utal arra, hogy tartós trend kezdete lehet az új részvények tőzsdére vitele?
S. Á.: Nemcsak alacsony a jelenlegi tőzsdei kapitalizáció a gazdaságban, de a vállalatvezetők fejében sincsen benne még igazán a tőzsde. Ha megkérdezünk például generációváltás előtt álló cégeket, amelyek tipikusan tőzsdére alkalmas méretűek szoktak lenni és exit előtt állhatnak, többnyire nem tőzsdei megoldásban gondolkodnak.
Ám mivel most egyre többet hallani a tőzsdéről és újra bekerül a közgondolkodásba is, mi is azt tapasztaljuk, hogy sok vállalatvezető elgondolkodik azon, a tőzsde is lehet egy opció. Sokan nem tudják, hogy alkalmasak-e tőzsdei részvény- vagy kötvénykibocsátására, de legalább most már megkérdezik erről is a véleményünket amikor a finanszírozási mód kiválasztásán gondolkodnak.
A probléma az, hogy 10-15 éven keresztül úgy építették fel a vállalkozásukat, hogy nem készültek tőzsdére. Nem úgy, mint Amerikában, ahol kezdettől fogva ennek megfelelően építkeznek. Ebből is látszik, hogy a szemléletváltozáshoz idő, akár 5-10 év is kellhet.
P.: Arról van szó, hogy a legtöbb hazai magánvállalkozás nem szeret nyereséget kimutatni, nem szívesen teszi transzparenssé a cégét, és amit csak lehet, megpróbál eldugni a hatóságok, konkurensek és irigyek szeme elől?
S. Á.: Ezt nem jelenteném ki általánosságban. Ahhoz, hogy valaki tőzsdeképes legyen, egyfajta vállalatvezetési szemlélet, működési mód, irányítás, nemzetközi szabvány szerinti beszámolókészítés kell, ami a magyar vállalatoknál sokszor nem jellemző. Olyan szervezetet kell kialakítani, amely megfelel a tőzsdei vállalatirányítási elveknek.
De sok helyen olyan problémák is vannak, hogy nincsen jól felépített menedzsment, nincsen egy független pénzügyi részleg, nincsen belső ellenőrzés, minőségirányítás. A kisvállalatoknál inkább a családias szervezet és struktúrák jellemzőek. Ez kritikussá válhat akkor, ha el kell adni a befektetőknek a vállalkozást, és el kell magyarázni nekik, hogy ez a vállalat miért is működik nagyon jól.
P.: Kontroller, belső ellenőr, EU-konform számvitel, ezek nagyon költséges dolgok lehetnek.
S. Á.: Pontosan. Ezért is van, hogy kell valamekkora cégméret és anyagi háttér a tőzsdére való bevezetéshez, bár hosszú távon ezek a fejlesztések megtérülhetnek. Nyugati példák alapján pénzügyileg is kimutatható, mekkora hatékonyság-növekedést hoznak az ilyen reformok.
De fontos az is, hogy ha valaki banki finanszírozást választ, akkor is ugyanúgy meg kell felelni számos hasonló követelménynek, ahogy a tőzsdére menetelnél is.
P.: Mégis, ha egy vállalkozó kérdezné, mit mondhatunk neki, körülbelül mekkora összegtől érdemes tőzsdében gondolkodnia?
S. Á.: Egyes mutatók itt csalókák lehetnek, inkább az a lényeg, hogy egy akkora tranzakcióval kell a piacra lépni, amely egyrészt ellensúlyozza a tőzsdére lépés költségeit. Így azok nem lesznek irreálisan magasak a tőkére vetítve. Vannak ugyanis fix jellegű költségek, mint a jogi átvilágítás, a könyvvizsgálat, a befektetési szolgáltató díja, vagy a részvény-értékesítéshez kapcsolódó PR és marketing költségek.
Másrészt ha túl kicsi a cég a tőzsdén, túl alacsony a közkézhányada, tehát a más befektetőknél levő részvények aránya, akkor túl kicsi lesz a forgalom, nem alakul ki helyes árazás és a részvények megvásárlása túlságosan kockázatossá válhat.
P.: Százmilliók? Esetleg pár milliárd forintos cégérték?
S. Á.: Ha mindenképpen meg kell jelölnünk egy határt, akkor azt mondanám, 500 millió és egymilliárd forint felett van a kkv-knál a piaci kapitalizáció alsó értéke. Nagyobb nyilván lehet.
P.: Miért érdemes egyáltalán a tőzsdére menni akkor, amikor alacsonyak a kamatok és a bankok hitelezési hajlandósága, kockázatvállalási képessége is nő?
S. Á.: A bank hitelt ad, amit mindenképpen vissza kell fizetni, a tőzsdére lépés viszont tőkét biztosít. Nagyon kevés iparágban van olyan, hogy az adósság-típusú finanszírozás súlya a döntő. Érdemes egyensúlyba hozni az adósságot és a tőkét, kiegyensúlyozni a tőkeszerkezetet. Hitelt felvenni egyébként az erős tőkehelyzetű, jó adósoknak könnyebb.
P.: Lehetne kötvényeket is kibocsátani, például olyat, amelynek a kamata a nyereségtől függ.
S. Á.: Persze, de Magyarországon nagyon hosszú távú kötvényt most bajosan lehet kibocsátani, már csak különböző történelmi okokból is. A kamat is valószínűleg jóval magasabb lenne, mint a bankhitel esetén.
P.: Néha felmerül az is, lásd Wizzair, hogy miért pont a magyar tőzsde, bár szerencsére nem sok magyar cégnél.
S. Á.: Sok olyan magyar részvény volt korábban, amelyeket bevezettek más tőzsdékre, majd ki is vezettek onnan. Aminek az volt a fő oka, hogy létezik a „home market principle”, a hazai piac elve, ami azt mutatja, hogy a tőzsdére lépő cégeknek a saját országukban a legnagyobb az ismertsége. Ebből eredően ott lehet a legnagyobb befektetői bizalomra számítani.
Másrészt az elemzői lefedettség is sokkal jobb itthon, a tőzsdére kerülő hazai cégeket elkezdik értékelni az elemzők, könnyebben bekerülnek indexekbe, ez meg tudja mozgatni az árfolyamát a cégeknek, keresletet tud generálni. Külföldön viszont a magyar cégek többnyire túl kicsinek számítanak ehhez.
P.: Milyen ágazattal, tevékenységi körrel érdemes a BÉT-et választani?
S. Á.: Mindegyik szektorban vannak olyan cégek, amelyek jól működnek, de időről időre vannak olyan szektorok, amelyeknek rosszabbul vagy jobban megy. Például ha a befektetők azt látják, hogy az ingatlanszektorban fellendülés van, az az ingatlanos sztoriknak kifejezetten jót tesz. Vagy ha felfutásra számítunk a megújuló energiában, vagy az energetika terén, az az olyan cégeknek fog jót tenni. Az is fontos, különösen szolgáltató cégeknél, hogy a befektetők megértsék, mivel is foglalkozik a cég, mit ad el tulajdonképpen.
P.: Miért nincs több ingatlanos cég a tőzsdén, hiszen most az az ágazat felfutóban van?
S. Á.: Ez egy eléggé erősen hitelből finanszírozott ágazat, másrészt pedig azok a cégek, amelyek ezzel foglalkoztak, sok esetben az ingatlanalapoknál találták meg a számításukat. Nekik értékesítve jutottak forráshoz.
P.: Sok kritika érte a kormányzatot, hogy túl gyakran változnak a szabályok, nagy a bizonytalanság. Ezt a Duna House-nál is láttuk, amelynek kibocsátása korábban emiatt hiúsult meg.
S. Á.: Bizonytalanság mindig, minden gazdaságban van, de nemrég két hitelminősítő is felminősítette Magyarországot, ez mindenképpen pozitív hatással volt az ország és a piac megítélésére. Olyan külföldi befektetők is megjelentek az országban, akik eddig nem voltak itt jelen, mivel vannak olyan konzervatív alapok, amelyeknek a hitelminősítés fontos.
A kibocsátókat pedig akkor is ugyanúgy érinti egy jogszabályváltozás, ha a tőzsdén vannak, mint akkor, ha nincsenek – persze az intézkedések cégértékre gyakorolt hatása a tőzsdei árfolyamban azonnal láthatóvá válhat, szemben egy tőzsdén nem jegyzett cégével.
P.: Az alacsony kamatok hogyan hatnak a cégek értékére, a részvények árfolyamára?
S. Á.: Az intézményi befektetők a legtöbbször úgy számolnak, hogy megnézik, az adott cég milyen pénzáramlásokra számíthat a jövőben, majd ezeket a pénzáramlásokat egy megfelelő diszkontrátával lediszkontálják. Ez a diszkont ráta nagyrészt attól függ, hogy mekkora az adott ország kockázata, a megfelelő állampapír-hozamból plusz egy kockázati felárból áll.
Állampapír-hozamaink folyamatosan csökkentek az utóbbi években, és az országkockázat is csökkent, így emiatt sokat nőtt a hazai cégek értékeltsége.
P.: A kamatszint másik hatása, hogy sok magánszemély alternatív befektetéseket keres. Nőtt a magyar lakosság részvényállománya?
S. Á.: Ami igazán feltűnő, az a részvényalapok növekedése, amelyek főleg magyar blue chip-részvényekbe fektetnek. De a közvetlen részvénybefektetések állománya is nőtt. Ilyenkor különösen szomorú, hogy kevés a blue chip-részvényünk, mert ha könnyen értékesíthető, likvid részvényeket akarnak a befektetők vásárolni, akkor jelenleg lényegében csak négy részvény közül választhatnak.
P.: Az utóbbi másfél-két évben a BUX index emelkedett 60-80 százalékot, régiós versenytársai, mint a prágai, varsói, bukaresti indexek pedig inkább stagnáltak. Nem lehet, hogy a következő pár évben a BUX fog lemaradni, és a többi emelkedni?
S. Á.: Természetesen minden lehetséges, nagyon nehéz kiszámítani az árfolyamok mozgását. Ám az, hogy most volt egy emelkedő szakasz, nem jelenti automatikusan azt, hogy esés jön. A BUX emelkedését is megelőzte korábban egy hosszú lemaradó időszak, akkor pedig másutt emelkedtek az indexek.
P.: A BUX emelkedésével párhozamosan javult az utóbbi pár évben a nagyobb hazai tőzsdei cégek helyzete is.
S. Á.: Igen, a gazdasági környezet is javult, javultak az exportlehetőségek, stabilizálódtak a devizaárfolyamok. Országtényezők, szektorális tényezők és egyedi történetek is voltak, vannak. A Richternél például több jó hír is érkezett, új szabadalmak, terjeszkedés. A kormány és a bankszektor viszonyában is javulás következett be. Mind a négy nagy magyar tőzsdei cégnél volt ilyen.
P.: Jól működő tőzsde nélkül nincs jól működő gazdaság?
S. Á.: Igaz, hogy a BÉT most még csak részben tölti be a gazdaságban azt a szerepet, amit betölthetne, de bízzunk benne, hogy hosszabb távon ez a helyzet javulhat. Banki finanszírozással nem oldható meg minden, kell a tőke típusú finanszírozás is. De ez egy folyamat, aminek be kell érnie, nem lesz egyik napról a másikra óriási forgalmú és kapitalizációjú tőzsdénk.
P.: A brókercégek is próbálnak kisebb, közepes cégeket tőzsdére vinni, rábeszélné őket?
S. Á.: Igen, de a rábeszélés előtt még ki is kell válogatni azokat, akik alkalmasak a tőzsdei jelenlétre. Azután nagyon sokáig kell ezeknek a cégeknek fogni a kezét, egy-két évig is, hogy tőzsdeképes állapotba kerüljenek.
P.: Vannak olyan cégek jelenleg is, amelyeknek az Equilornál már nagyon fogják a kezét?
S. Á.: Igen, vannak ilyenek.
Ez volt a legellentmondásosabb évük. 
