3p
Nagyon visszafogottak ma a tőzsdék, ami a sorsdöntő elnökválasztás előtt érthető is. Budapestet a Richter emelkedése mentette meg az eséstől, a részvény fair értékét emelte ma az egyik nagy brókercég. A forint alig gyengült Matolcsy interjúja nyomán. Az olaj kissé emelkedik, de maga az OPEC is lejjebb várja.

Trump győzelme esetére a holnapi tőzsdenapra a Citigroup 3-5 százalékos, a Barclays 11-13 százalékos részvényár-zuhanást vár – írja az Investing.com. Clinton győzelme esetére az utóbbi pénzintézet 2-3 százalékos emelkedést prognosztizál. A cikk ábrája szerint egyébként az egyes elnökválasztások másnapján vegyes a kép, 1-5 százalékos esések és 1-3 százalékos emelkedések váltogatták egymást a Dow Jones ipari átlagban.

Nem egyszerűen attól függően, ki nyert, hanem attól is, hogy milyenek voltak korábban a várakozások, mi épült be az árakba. A legnagyobb veszteséget, 5,1 százalékot egyébként Obama 2008-as győzelme után mutatta a Dow Jones, de akkor éppen a Lehman-válság közepén voltunk.

Vihar előtti csend?

A mai nap egyébként csendes, vagy inkább feszült várakozással telik, az indexek alig mozognak. A BUX még a jobbak közé tartozik 0,2 százalékos emelkedéssel, a DAX például 11 órakor 0,1 százalékos mínuszban, a francia CAC 0,1 százalékos pluszban jár. Az S&P 500 amerikai index határidős ára 0,1 százalékos süllyedést mutat (2127 ponton).

Nálunk a Richter vezeti a mezőnyt 0,8 százalékos emelkedéssel, ami 6072 forintnak felel meg. Az OTP 0,2 százalékkal süllyed, 793 forintra, a Magyar Telekom ugyanekkorát esik 483-ra. A Mol 0,1 százalékkal 18 960-ra emelkedik.

A Richter fénye

A Richter emelkedésének magyarázata lehet, hogy az egyik legnagyobb brókercég, a KBC Equitas jókat írt róla ma. „Nem kopik a Richter fénye” - kezdik. Majd 200 forinttal 6500 forintra emelik a részvény fair értékére vonatkozó becslésüket, a jó harmadik negyedéves eredmények, illetve a Vraylarral kapcsolatos pozitív hírek miatt.

A forint kissé gyengül, 306,20 az euró, mintegy 70 fillérrel magasabb a hétfő késő estinél. Annak ellenére nem sok a változás az árfolyamában, hogy Matolcsy György jegybankelnök interjút adott, ahol a jelenlegi jegybanki politika folytatásáról beszélt.

További emelkedést vár az Erste

Az Erste Befektetési Zrt. azt írja hírlevelében, hogy „a tegnapi jó hangulatban megtörtént az, ami a fejlett piacok többségén már évekkel ezelőtt bekövetkezett. A válság után új csúcsra emelkedett a BUX index. Ugyan technikailag ez általában egy megálló, ugyanakkor fundamentálisan és hosszabb távon inkább további emelkedést várunk”. (A BUX csúcsairól reggel itt írtunk.)

A Magyar Telekom holnap este teszi közzé gyorsjelentését, csütörtökön délután pedig befektetői konferenciát tartanak. Az Equilor Befektetési Zrt. szerint „a befektetők fókuszában várhatóan a cég saját 2016-ra vonatkozó előrejelzésének potenciális emelése lesz, ezt februárban tették közzé és azóta többször meg is erősítették, többek között a harmadik negyedévben is. Ez alapján a cég a 2016-os évre 580-590 milliárd forintnyi bevételt vár és 25 forintos osztalékot fizet részvényenként. Az éves előrejelzés megváltoztatása jelentős pozitív hatással lehet az árfolyamra”.

Jöhet a 40 dolláros olaj?

Az Equilor blogja szerint 40 dollár környéki olajárakat vár az OPEC. Mivel minimális az esély a megállapodásra és annak túl nagy hatása nem lenne a kínálati oldalra, az olaj árának csökkenésére számítanak a befektetők már az ülés előtt.

Az olaj tegnap kissé magához tért, alighanem az OPEC kommunikációjának hatására, ez ma is folytatódik. Fél százalék körüli emelkedéssel a WTI 45,10, a Brent 46,40.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 467 922 580 HUF 2026-11-05 15:19:08
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4988 4992 3 293 285 902 HUF 2026-11-05 15:15:08
MTELEKOM 2874 2872 2938 -1,58% 2874 2878 824 816 862 HUF 2026-11-05 15:18:10
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 546 759 770 HUF 2026-11-05 15:18:28
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 28 553 181 HUF 2026-11-05 15:15:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG