8p
A befektetők is fokozott izgalommal várják az amerikai időközi választásokat, ez ugyanis komoly mozgásokat generálhat a piacokon. Sok elemző szerint a mostani időközi választás fokozott hatással lehet a tőzsdékre és a főbb devizákra. Ebben persze az is szerepet játszik, hogy október rég nem látott csapkodást hozott a piacokon.
Donald Trump amerikai elnök (Forrás: MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais)

Kedden szavaznak az Egyesült Államokban, amely során a képviselőház 435 helyéért, valamint 35 szenátusi és 36 kormányzói székért szállnak versenybe a jelöltek. Ez azt jelenti, hogy ezúttal a teljes alsóházért, illetve a felsőház közel harmadáért vannak versenyben a képviselők. Jelenleg ugyan mind a kongresszusban (alsóház), mind a szenátusban (felsőház) többségben vannak a republikánusok, ám a szakértők szerint kétséges, hogy ez így marad. Az esemény a mindenkori elnök mandátumának közepére esik, így ekkor gyakorlatilag róla is ítéletet mondanak az amerikaiak.

Átrendeződhetnek az erőviszonyok

Az előrejelzések eltérőek: a legtöbb közvélemény-kutatás a demokraták előretörését jósolja, más felmérések viszont Donald Trump amerikai elnök támogatottságának folyamatos növekedéséről számolnak be.

A jelenleg egyértelműen republikánusok uralta képviselőházat visszaszerezhetik a demokraták, a szenátusi erőviszonyok alakulása viszont megjósolhatatlan. (Ott a republikánusok mindössze minimális többséggel rendelkeznek.)

Intenzív kampány

Trump minden korábbi elnöknél nagyobb intenzitással vetette bele magát a kampányba a Financial Times szerint. Elsősorban azokra az államokra fókuszált, ahol a szenátorjelöltek között várható szoros verseny.

Egyúttal előre próbálta bebiztosítani magát minden eshetőségre.  Október közepén az AP hírügynökségnek azt mondta: nem ő lesz a felelős azért, ha jelöltjeik esetleg vereséget szenvednek.

Ugyanakkor szerinte "jól állnak", és megismétlődhet a 2016-os választásokon elért siker. Egyúttal dicsérte magát, mondván, nem hiszi, hogy a kampánykörutakon "bárki is ilyen hatásos lett volna", mint ő.

Kampánytéma lett a migránskaraván

Az elnök a többi közt olyan hangzatos kijelentésekkel vonta magára a figyelmet, minthogy 15 ezer katonát küldene az ország déli határaihoz a Közép-Amerika felől közeledő, bevándorlókból álló karaván feltartóztatására.

"A hadsereget már odarendeltük, körülbelül 5 ezer katonánk van (a határnál), és még további 10-15 ezer katonát küldhetünk" – mondta múlt héten floridai kampányútja előtt. Amikor az egyik újságíró megkérdezte, hogy félelmet akar-e kelteni ezzel a választások előtt, Trump nemleges választ adott, és azt hangsúlyozta, hogy "a migráció rendkívül fontos téma."

A Financial Times emlékeztet arra, hogy a republikánus vezető 2016-ban részben ezzel a témával nyerte meg az elnökválasztást. Azaz – tesszük hozzá – ebben a tekintetben is hasonlít Orbán Viktor kormányfőre.

Megosztott lehet a politikai paletta

A lehetséges forgatókönyvek közül a totális republikánus győzelemre van a legkisebb esély, így könnyen lehet, hogy az elnöknek valamilyen szintű szembe szélben kell majd kormányoznia. Ez persze nem példa nélküli, a közelmúltban is többször előfordult, hogy az elnök és a törvényhozás nem azonos platformon volt. Láthattunk ilyet 1994-ben Bill Clinton idejében, de 2006-ban George W. Bush regnálása, vagy éppen Barack Obama első ciklusa alatt 2010-ben is. Egyes elemzők azonban a mostani időközi szavazásnak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, szerintük ugyanis most az amerikai társadalom bizonyítványt állít majd ki Donald Trump finoman szólva is megosztó politikájáról. Ez annyiban mindenképpen helytálló egyébként, hogy a kampány során az elnök a konszenzus keresése helyett ezúttal is az éles politikai megosztottságot fokozta.

Mi lesz a részvényekkel, ha a legvalószínűbb forgatókönyv jön be?

Gyakorlatilag három lehetséges kimenetele van a keddi választások utáni helyzetnek, az első szerint a republikánusok megtartják mindkét házban a hatalmukat, a második alapján a demokraták átveszik a kongresszusban és a szenátusban is a többséget, míg a harmadik esetben megosztott lesz a hatalom, vagyis az alsóházi demokrata győzelmet a felsőházi republikánus többség ellensúlyozhatja majd ki. Az elemzések ez utóbbinak adják a legnagyobb esélyt.

Ha a demokraták átveszik a hatalmat bármelyik házban az azt jelenti, hogy Trump mozgástere szűkülni fog. Ez azt jelentheti, hogy emiatt több elnöki rendeletre számíthatunk majd. Emiatt azonban nem az egyik legnagyobb gazdasági kockázatnak számító kereskedelmi háborúban fogja korlátozni az elnököt, hanem más területeken, ahol pénzt szeretne az elnök költeni, legyen ez adókedvezmény, vagy hadászati kiadás.

Ebben az esetben az elemzők szerint nem kell földindulásszerű változásokra készülni a piacokon, a részvények esetében vélhetőleg ez hozná a legkiszámíthatóbb mozgást, már csak azért is mert a befektetők többsége is ezzel számol leginkább. Így, ha a törvényhozás háza megoszlik a két nagy politikai oldal között, akkor nem fog plusz kockázatot vagy extra mozgást jelenteni, igaz így is elég sok olyan változó marad, ami tovább erősítheti a turbulenciát. Lennének ugyanakkor olyan szektorok, amelyek felülteljesítővé válhatnának. A demokraták ugyanis az egészségügyre több pénzt szánnának, amely a szektor vállalatait segíthetné, de számos gyógyszergyártót is. A Goldman Sachs elemzői szerint ilyenek lehetnek a Celgene, Regeneron Pharmaceuticals és az Amgen. A befektetési bank stratégái úgy vélik, hogy miután a két nagy párt alkuinak eredményeképpen a védelmi kiadások is növekednek, így a hadászati felszerelések gyártásában érdekelt társaságok részvényei is emelkedéssel reagálhatnak a választási eredményekre.

A devizapiacok esetében a fenti szcenárió némileg gyengítheti a dollárt. Nagyobb hullámokat az vethetne, ha a demokraták elindítanának egy impeachment eljárást, ám a fent említett republikánus többségű felsőház miatt ez aligha érhetne véget Trump megbuktatásával. Időlegesen viszont idegességet okozhatna mind a részvény, mind a devizapiacokon, vagyis gyengülő indexekkel és dollárral járhatna.

Ha söpörnek a demokraták vagy megerősödnek a republikánusok

A dollár várhatóan nagyobb értékvesztést szenvedne el a vezető devizák ellenében, ha a demokraták mind a kongresszusban, mind a szenátusban hatalomra kerülnének. Ez ráadásul egy nagyobb fokú bizonytalansági faktort hozna, hiszen sokkal erősebb kérdések merülnének fel Trump jövője kapcsán, arról nem is beszélve, hogy a törvényhozás sokkal több akadályt tudna az elnök elé gördíteni. A másik oldalról pedig azt nehéz kiszámítani, hogy a meglehetősen nárcisztikusnak tűnő Donald Trump egójával egy ilyen pofon mit tenne. Egyesek ugyanis attól tartanak, hogy ez még kiszámíthatatlanabb lépésekre sarkallhatja.

Éppen ezért egy nagy demokrata győzelem tovább gyengítheti az októberben egyébként is komoly csapást elszenvedett részvénypiacokat, amelyeken elmaradhat az év végére várt szokásos Mikulás rali, helyette pedig a medve lehet az úr a tőzsdéken. A Goldman elemzői szerint, ha ez a forgatókönyv lép életbe, akkor a bankok részvényesei különösen nehéz hónapok elé nézhetnek majd.

Ugyanakkor a várakozások szerint ebben az esetben a vártnál hamarabb 15 dollárra ugorhat a minimálbér, amely a képzetlen munkaerőt nagy számban alkalmazó cégek számára okozhat fejtörést. Az alacsony keresetűek mellett az ipar és az építőipar is profitálhatna a demokraták győzelméből, ugyanis ők az infrastruktúra fejlesztését örömmel támogatnák, ami egyébként Trump programjában is szerepelt anno.

Aki komoly amerikai részvényportfólióval rendelkezik annak a szakértők szerint a republikánusok teljes győzelméért érdemes drukkolni. Ebben az esetben ugyanis visszatérhet a bika a piacokra, és a választások után ismét megostromolhatnák az indexek a nyár végi rekordokat. Az elemzők ugyan ennek a forgatókönyvek adják a legkisebb valószínűséget, ám ez egyebek mellett egy újabb adócsökkentési programmal is járhatna, amely során a nagyvállalatok és a gazdagok után most az amerikai középosztály terhei csökkenhetnének.

A republikánusok teljeskörű győzelme a megújuló energia ágazat számára fejfájást, míg az olajipari cégeknek további lökést adhatna. Ez a szcenárió a szakértők szerint a dollárnak is szárnyakat adhatna és további erőteljes emelkedést hozna a zöldhasú esetében.

KB. - WB.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG