5p

Jó ideje napirenden van az orosz olajimport szankcionálása az Európai Unióban, Magyarország azonban ellenzi ezt. Az indok, hogy a Molnak óriási költséget jelentene az átállás, és az ellátásbiztonság is veszélybe kerülne. A legfrissebb nyilatkozatok szerint mégis lehet embargó, a Mol ennek ellenére emelkedett kedden délelőtt.

Hétfőn este a tengerentúli piacokon ugyan pozitív volt a hangulat, de a keddi kereskedés eddig meglehetősen borúsnak tűnik. A tegnapi kereskedést az S&P 500 index 1,86 százalékos, a Dow Jones 1,98 százalékos, a Nasdaq Composite 1,59 százalékos pluszban zárta. Kedden viszont kivétel nélkül nagyot estek a távol-keleti tőzsdék a reggeli órákban, a hangulatot alaposan elrontotta a Snap kiábrándító jelentése. A japán Nikkei indexe 1 százalék körüli gyengüléssel zárt, miközben a Hong Kong-i börze 2,3 százalékkal, a kínai tőzsdék 2,2-3,4 százalékkal estek, míg a dél-koreai tőzsde legfontosabb mutatója 1,6 százalékkal került lejjebb.

Nem jobb a helyzet az európai piacokon sem, hiszen a német DAX 1,1, míg a francia tőzsde indexe közel másfél százalékkal esett. Ezekhez képest felülteljesítőnek számít a BUX, hiszen a pesti piacon stagnálás látható. A vezető hazai részvények közül az OTP 0,76 százalékkal gyengült, és 11 óra után 10385 forinton állt. Hasonló százalékos változást mutatott a Richter, amely 7600 forintig csúszott vissza. A Mol ugyanakkor látványosan 1,5 százalékkal erősödött és az értéke 2886 forintra nőtt. A nagyobb forgalmú papírok közül az Autowallis 1,6 százalékkal nőtt. Az járműkereskedő vállalat újabb MRP javadalmazási politikát indított az AutoWallis, amelynek keretében programhoz szükséges 1.638.650 darab AutoWallis törzsrészvényt az MRP szervezet az alapszabály értelmében megkaphatja az AutoWallis Nyrt.-től, vagy közvetlenül megvásárolhatja tőzsdei ügylettel.

Árfolyam

Gyengülő online marketingpiac

A Snapchat anyavállalata Snap kiábrándító bevételi számai bizonytalanságot hoztak a teljes piacon. A Snap részvényárfolyama 30 százalékot esett a bejelentésre, de követték a szintén hirdetői bevételektől függő versenytársak is: a Printerest 15 százalékot esett, és gyengült a Twitter és a Facebook-tulajdonos Meta árfolyama is.

Ugyanakkor pozitív meglepetés érkezett a Zoomtól, már csak azért is, mert az utóbbi időben a járvány nagy nyertesei élen a Netflix-szel rendre a korábbi erős növekedés megtörését szenvedték el. A Zoom 10 százalékos bevételnövekedést jelentett hétfőn este, a hírre a részvényárfolyam 21 százalékot tudott erősödni.

Kedden az sem segített az ázsiai és európai tőzsdéknek, hogy a hétfőn bemutatott kínai fiskális ösztönző csomagot túl szerénynek találták az elemzők. A befektetők számára az is problémát jelent, hogy a kínai zéró-covid politika miatt továbbra is a beszállítói láncok megtörésétől tartanak. Az aggodalmakat növeli, hogy a kínai kormány kedden azt közölte, hogy valószínűleg július előtt nem fogják feloldani a turisztikai szektort érintő korlátozásokat.

Váratlanul javult a német gazdasági várakozás

A váratlanul javuló német Ifo index az ukrajnai háború kezdete óta az első alkalommal tudott növekedést elérni. Az index 54,6 pontra erősödött, ennek ellenére az S&P Global továbbra is úgy látja, hogy az eurózóna gazdasági teljesítménye valószínűleg lelassult ebben a hónapban. A szakértők szerint a most publikált menedzserindexek továbbra is azt sugallják, hogy a gazdaság egyértelműen expanziós tartományban van, annak ellenére, hogy széles körben tartanak a növekedés lassulásától a magas energiaárak és az ellátási lánc problémák miatt.

Az európai piacokon az is aggodalmat okoz, hogy egyre többen tartanak a magasabb kamatlábaktól. Ez azért erősödött fel, mert Christine Lagarde EKB-elnök hétfőn azt jelezte, hogy a bank szeptember végére legalább nullára (a jelenlegi -0,5%-ról) emeli betéti kamatát. Kedden a Bloombergnek nyilatkozva Lagarde arra utalt, hogy akár júliusban is sor kerülhet egy 50 bázispontos emelésre, bár a legtöbb elemző még mindig nem tartja valószínűnek.

Mi lesz a Mol részvényekkel?

Elérhető közelségbe került a megállapodás az orosz kőolaj európai uniós embargójáról Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter szerint. Már csak néhány tagállam, "mindenekelőtt Magyarország jelez problémákat" - tette hozzá a német alkancellár, kiemelve: tudomásul kell venni, hogy országonként eltérő a függőség az orosz kőolajimporttól. Mint mondta, lehetséges olyan megoldás, amely figyelembe veszi ezeket a különbségeket.

Meddig marad a 480 forintos ár? Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Meddig marad a 480 forintos ár? Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Vélhetőleg a befektetők is ezzel számolnak, ami azt jelentheti, hogy a Mol mentességet kaphat az importtilalom alól. A keddi tőzsde emelkedés erre utalhat. Amennyiben a magyar olajvállalat hosszabb ideig importálhat orosz olajat, akkor az elmúlt időszakban megugró finomítói árrése vélhetőleg tovább növekszik. A kieső európai keresletet ugyanis aligha tudják az oroszok kiváltani, hiszen a keleti irányban nincsenek nagy kapacitású kőolajvezetékek, míg a tankerhajókon való szállítás a különböző szankciók miatt okoz nehézséget. Ez pedig azzal járhat, hogy a Brent és az Ural közötti árrés tovább szélesedik.

Amennyiben Magyarország és a Mol nélkül vezetik be az olajimport tilalmát, az mind az olajvállalat számára, mind pedig a magyar kormánynak előnnyel járhat. A Mol nyeresége megmaradhat, miközben az üzemanyagokra alkalmazott árstop is fenntartható, ami politikailag népszerű és az inflációt is visszafogja.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG