5p

Az amerikai piacok optimizmusa Európára is átterjedt, főleg a francia index húz jól az elnökválasztás vasárnapi, második fordulója előtt. A gázárakkal kapcsolatban nagy a bizonytalanság, az USA-ban is újabb drágulást jósolnak. Nagy csalódást okozott a Netflix jelentése, az előfizetők száma jobban csökkent a vártnál.

Az európai tőzsdék szép pluszban vannak ma, a német DAX 1,2, a francia CAC 1,5, a brit FTSE 100 pedig 0,5 százalékkal megy fel. Tegnap az USA vezető indexei 1,5-2,2 százalékkal ugrottak meg, a jó hangulat kontinensünkre is átterjedt. A határidős S&P 500 ma minimális mínuszt mutat. 

Pedig számos bizonytalanság van, az orosz-ukrán háború nagy csatája tulajdonképpen még el sem kezdődött, máris fokozódnak a harcok. Franciaországban az elnökjelöltek tartják ma este a vitájukat. Az USA-ban és Európában is számos fontos gyorsjelentés érkezett és jön még. Az IMF pedig visszavágta a világgazdaságra vonatkozó előrejelzéseit.

Itthon a BUX-index 0,6 százalékkal megy fel, a varsói is fej-fej mellett halad vele. Az OTP és a Mol egyaránt 1,1 százalékos pluszban áll, a Telekom 1 százalékkal javít, ezzel szemben a Richter 0,6 százalékkal esik. Az egyik nyertes a Duna House, 3 százalékkal, a vesztesek között van az Opus, 2,3 százalékos süllyedéssel.

Árfolyam

Meddig erősödhet a forint?

A forint tegnap délután nagyot erősödött, de ma is folytatja. Újabb 50 fillérrel esik az euró, az árfolyam be-benéz 371 alá.

Az euró/forint árfolyam. Tradingview.com
Az euró/forint árfolyam. Tradingview.com

Technikailag fontos támaszt láthatunk a forintnál a KBC Equitas szerint, mivel itt helyezkedik el az 50 napos mozgóátlag.

A 370 forint körüli szintek többször megállították az elmúlt időben a forint erősödését. Könnyen elképzelhető, hogy a holnapi egyhetes betéti tenderen az MNB megint nem emel az irányadó kamat mértékén.

Az EUR/HUF és az EUR/PLN árfolyam egy éve. Nincs túl nagy különbség. Tradingview.com
Az EUR/HUF és az EUR/PLN árfolyam egy éve. Nincs túl nagy különbség. Tradingview.com

Szünetet tart a gázár, de meddig

Ma egy százalékkal erősödött az olaj, de számos más nyersanyag e tekintetben szünetet tart. Esik a réz és több más ipari fém jegyzése, visszacsúszott sokéves csúcsáról az USA tőzsdei gázára, és a 2000-es szint érintése után két nappal 1950 dollár alá süllyedt az arany is.

Az amerikai gázpiacon a következő hónapokban komoly ralira készül a kereskedők egy része a Bloomberg szerint. Ezt a kereslet megugrása támasztja alá, vagyis a szokatlanul hűvös tavasz. Valamint az export megugrása, miután Európa megpróbál leszokni az orosz gázról az ukrajnai háború miatt. Ez az amerikai készleteket közel 20 százalékkal az ilyenkor szokásos szint alá csökkentette.

Ilyen még alig történt a Netflix-el

Régóta nem volt példa arra, hogy a Netflix nem tudta növelni előfizetői bázisát, sőt a negyedév során 200 ezer előfizetőt el is veszített – írja az Equilor Befektetési Zrt. A jelenleg is futó negyedévre már kétmillió fős leiratkozást vár a menedzsment.

A rossz teljesítmény mögött egyrészt az orosz ügyfelek elvesztése áll, valamint az infláció emelkedése. Továbbá számításaik szerint 100 millió háztartás osztja meg egymás között a felhasználói adatokat, és ezzel jelentős bevételtől esik el a vállalat.

Bár éves alapon emelkedtek a bevételek és szép profitot termelt a cég, a befektetők rossz szájízzel fogadták a számokat. A piaczárást követően 25 százalékot esett a részvény.

A Netflix előtt. Pixabay.com
A Netflix előtt. Pixabay.com

Fogyott a joghurt és a sör

Európában a Danone és a Heineken ért el szép eredményeket, míg a Credit Suisse esik, mivel rendkívüli veszteségekről számolt be.

Galamblelkű Fed-vezetők jöttek

Ezúttal a galamblelkű Fed-jegybankárok szólaltak meg – írja az Erste Befektetési Zrt. (A galambok a monetáris lazítások, a héják a szigorítás, a kamatemelés pártján állnak, a tőzsdéknek pedig a lazítás a jobb – a szerk.)

  • A Fed atlantai elnöke, Raphael Bostic véleménye szerint a Fed-nek óvatosnak kell lennie a kamatemelésekkel.
  • Chicagói kollégája, Charles Evans, aki a „galambok” közé tartozik, azt nyilatkozta, hogy 50 bázispontos emelésnél nincs szükség nagyobbra.
  • Valamelyest harsányabb hangnemet ütött meg Neel Kashkari, a minnesotai tagbank vezetője, aki szerint a központi banknak erősebben kellene fellépnie, amennyiben az ellátásilánc-beli problémák továbbra is fennmaradnak.

Sok osztalékot fizet az Alteo

Részvényenként 103 forint osztalékot határozott el az Alteo közgyűlése - ami közel kétmilliárd forint - "a vállalat fennállásának legjobb eredményét hozó üzleti év" után. A cég szerint ez nem veszélyezteti az év elején frissített stratégia végrehajtását.

Kellő pénzügyi erőt hagy a vállalatban a rengeteg bizonytalansággal terhelt jelenlegi helyzet felfokozott kockázatainak kezelésére is.

A konszolidált beszámolóban 12,9 milliárd forintot megközelítő EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) van. Valamint 5,9 milliárd forintos, szintén rekord konszolidált nettó eredmény. Előbbi 134, utóbbi 892 százalékos növekedést mutat. Tavaly egyébként csak 24 forint volt az osztalék.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40660 41790 +0,41% 0 0 14 661 224 330 HUF 2026-10-15 17:13:36
MOL 5050 4856 5065 +1,53% 0 0 4 299 092 167 HUF 2026-10-15 17:05:42
MTELEKOM 2660 2646 2674 +0,15% 0 0 1 044 084 636 HUF 2026-10-15 17:06:47
RICHTER 12710 12600 12720 +0,95% 0 0 1 187 433 070 HUF 2026-10-15 17:05:38
OPUS 216 206 224 +3,60% 0 0 81 419 917 HUF 2026-10-15 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG