4p
Amikor tegnap Európa bezárt, még nem sejtettük, mekkora fordulat jön a zárásra Amerikában - ezt a hullámot lovagolják meg ma a befektetők a kontinensünkön. Budapest is szépen emelkedik, a Mészáros-csoport informatikai cége ismét rakétázik, miközben a forint továbbra is betonban van. Az OPEC-tagok nem bírnak megállapodásra jutni, az olajár tovább esik.

Őrületes amerikai fordulatra reagálnak az európaiak

Ritkán látható jelenségnek lehettünk szemtanúi csütörtökön az amerikai tőzsdén: esti összefoglalónkban még méretes zuhanásról adhattunk hírt, a kereskedés végére azonban elképesztő fordulat után majdhogynem eltűntek a mínuszok: a kereskedés közben látott 2 százalék fölötti esés helyett a Dow Jones 0,3, az S&P pedig mindössze 0,15 százalékos csökkenéssel zárta a kereskedést, míg a technológiai Nasdaq a végére majdnem fél százalékot emelkedett is. Az esést a Huawei globális pénzügyi igazgatójának letartóztatása váltotta ki, amit az amerikai-kínai kereskedelmi háború újabb fordulataként értékelt a piac. A fordulatot pedig az hozta, hogy a Fed állítólag a vártnál óvatosabb lesz a kamatemelésekkel - a lazulás esélyének örültek a befektetők. Ma teszik közzé a friss amerikai munkaerőpiaci adatokat, ebből a gazdaság állapotára és a FED várható lépéseire próbálnak majd következtetéseket levonni a befektetők.

Az amerikai tőzsdék még a zuhanás állapotában voltak, amikor az európaiak bezártak, így Nyugat-Európában és Budapesten is komolyabb eséssel ért véget a tegnapi kereskedés - ma délelőtt viszont az európai piacok is tudnak reagálni az amerikai fordulatra. A csütörtök összességében két éve (a Brexit-népszavazás óta) nem látott esést hozott Európában, ma viszont szinte minden index pluszban jár közel 1 órával a nyitás után: a frankfurti DAX közel 1, a párizsi CAC40 1,3 százalékos emelkedést mutat, a londoni FTSE100 pedig másfél százalékkal a tegnapi záró fölött jár.

Tovább tépik a Mészáros-papírt, betonban a forint

Az állás 10 órakor - friss árfolyamok >>

A tegnapi komolyabb korrekció után a BUX is felfelé tart ma, 10 óra előtt 0,8 százalékos volt az index emelkedése. A vezető részvények közül a Richter emelkedik legjobban (több mint 1,5 százalékos a plusz), az OTP és a Magyar Telekom nyeresége valamivel 1 százalék alatt van, de a Mol is többet ér ma, mint tegnap. Ki kell emelnünk a legújabb Mészáros-üdvöskét, a 4IG-t, amely viszonylag nagy forgalomban 9 százalékos erősödésnél jár délelőtt. (Az előző hónapban egyébként 78 százalékot ment a 4IG árfolyama >>)

A devizapiacon a forint továbbra is betonban van, a 321-325 közötti szűk sávból gyakorlatilag hónapok óta nem mozdul ki az euró árfolyama - most is épp ennek közepén, 322,85 körül áll a jegyzés.

Friss árfolyamok >>

Örülhetnek az autósok: olcsó maradt az olaj

Az olaj ára ismét csökken, a Brent újra 60 dollár alá csúszott hordónként, a WTI 51,5 dollár alatt jár. Az autósok dörzsölhetik a tenyerüket, az OPEC legutóbbi tárgyalásai megállapodás nélkül értek véget, így egyelőre nem fogják vissza a termelést, marad a túlkínálat. Ma Bécsben újra asztalhoz ülnek, ami megrángathatja az olajárakat - ha megint nem lesz megállapodás, tovább eshetnek az árak.

Zuhanópályán a Bitcoin

A Bitcoin ára megint nagyot zuhant, miután az amerikai felügyelet várhatóan nem adja meg a jóváhagyást ahhoz, hogy a kriptodevizán alapuló kereskedési termék (ETF) piacra kerüljön még idén - ez a lépés kiemelhetné a Bitcoint a szürkezónából, egyfajta elismerést jelentene, ha valódi befektetési termékként kezdenék kezelni, azonban az ETF indítása jó ideje csúszik. Az újabb 12 százalékos esés azt jelenti, hogy alig 3330 dollárt ér jelenleg egy Bitcoin - utoljára 2017 szeptemberében, a nagy árrobbanás előtt ért ilyen keveset a kriptodeviza.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG