2p

Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.

A brit külügyminisztérium által ismertetett közös intézkedés alapján a világ két legnagyobb fémpiaca, a Londoni Fémtőzsde (London Metal Exchange, LME) és a származtatott árutőzsdei termékeket forgalmazó Chicago Mercantile Exchange (CME) nem fogadhat be új kontraktusokat Oroszországból származó alumíniumra, rézre és nikkelre. A londoni külügyi tárca tájékoztatása szerint az energiahordozók után a fémek alkotják Oroszország legnagyobb értékű nyersanyagkiviteli termékcsoportját, jóllehet e termékek exportja visszaesett az Ukrajna ellen indított háború kezdete óta.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a londoni bejelentéshez fűzött nyilatkozatában célzott és felelősségteljes módon meghozott intézkedésnek nevezte az új tőzsdei szankciókat, amelyek szavai szerint csökkentik Oroszország bevételeit, ugyanakkor védik az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szövetségeseit az akaratlan átgyűrűző hatásoktól
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a londoni bejelentéshez fűzött nyilatkozatában célzott és felelősségteljes módon meghozott intézkedésnek nevezte az új tőzsdei szankciókat, amelyek szavai szerint csökkentik Oroszország bevételeit, ugyanakkor védik az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szövetségeseit az akaratlan átgyűrűző hatásoktól
Fotó: EPA

A minisztérium adatai szerint Oroszországnak 2022-ben 25 milliárd dollár, 2023-ban 15 milliárd dollár bevétele származott a fémexportból. Nagy-Britanniában december óta törvény tiltja az orosz fémek, köztük az alumínium, a réz és a nikkel importját. Az amerikai kormány ezzel egy időben vámokat vetett ki különböző orosz fémpiaci áruk importjára.

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok most "még egy lépéssel továbbment", és kiterjesztette ezeknek az intézkedéseknek a hatályát a szakosított londoni és chicagói fémtőzsdékre - fogalmaz tájékoztatásában a londoni külügyminisztérium. A tárca hangsúlyozza ugyanakkor, hogy technikailag összetett intézkedésről van szó, és időre volt szükség a részletek kidolgozásához annak érdekében, hogy a szankciók hatékonyak legyenek, de egyidejűleg minimalizálják a piaci felfordulás kockázatát.

Abból a célból, hogy az intézkedések a lehető legkisebb kockázattal járjanak a piaci stabilitásra, a brit és az amerikai szankciók nem vonatkoznak a két érintett tőzsdén már forgalomban lévő orosz fémkontraktusokra, így ezekkel továbbra is korlátozások nélkül lehet kereskedni - áll a brit külügyminisztérium tájékoztatásában. A tárca szerint a mostani intézkedések nem terjednek ki a titán- és a platinacsoportba tartozó fémekre sem. Ezekre a decemberben törvénybe foglalt brit importtilalom sem vonatkozik, tekintettel a beszállítói hálózatok érzékenységére - fogalmaz a londoni külügyminisztérium.

A közlemény hangsúlyozza ugyanakkor, hogy becslések szerint az eddig meghozott szankciók nélkül Oroszországnak a jelenleginél 400 milliárd dollárral több pénzforrása lenne az ukrajnai háború finanszírozására, és ez négy évig fedezné a harci kiadásokat. (MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG