1p
Kissé megnyugodott a hangulat a tőzsdéken, miután az EKB ismét vásárolt a kockázatosabb állampapírokból. Amerikában jó makroadat látott napvilágot, nincsenek nagy mozgások a piacokon. A forintot tovább erősítette, hogy a magyar kormány mégis az IMF segítségét kéri. A kormányzati bénázás miatt azonban elmaradt a buli. (Cikkünk folyamatosan frissül.)

19:00

Úgy tűnik marad a határozatlanság a piacokon, továbbra sincs egyértelmű irány. A New York-i tőzsde gyakorlatilag stagnál, a tegnapi záróértékek körül libikókázik. Nem volt kora este említésre méltó kilengés az EUR/USD jegyzésben sem, az 1,3530-as szint körül szottyog a jegyzés.

Az amerikai kőolaj ára tovább esett, és felülről megközelítette a 97 dollárt. Az arany piaca ma a passzív eutanázia jeleit mutatta, 1720 dollár körül maradt a jegyzés a tegnapi szakadás után.

A forint még este is izmozott egyet, 304 euró alá is benézett, ugyanakkor elmaradt az eufória a hazai deviza piacán. A kormányzati kommunikáció két napja tartó látványos bénázása, (Matolcsy György sem tudja milyen megállapodás lesz az IMF-fel, Orbán Viktor nem állt a nyilvánosság elé, stb.) arra utal, hogy koránt sem dőlhetünk hátra azért, mert az IMF segítségét kértük.

A heti, és a napi sztorik úgy tűnik megvoltak, nincs megváltás. Az európai válság teljesen eluralkodott a piacokon.

17:25

Eséssel zárt a BUX. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe majdnem 2 százalékkal gyengült, 17.030 pontra. A Mol, és az OTP 2,1 százalékkal, 18.005, illetve 3.030 forintra gyengült. A Magyar Telekom 1,2, a Richter 2,1, az Egis 0,8 százalékos veszteséggel zárt..

16:55

A Fitch röviden kommentálta a magyarországi fejleményeket. A hitelminősítő szerint pozitív lépés, hogy a magyar kormány az IMF-hez fordul. A forint egyelőre nem mutat reakciót a hírre, 304,70 az euró.

Közben mindegyik New York-i tőzsdemutató óvatos pluszba fordult, viszont az olaj árát ezúttal megfogta a 100 dolláros határ, innen visszapattant az árfolyam 99 dollár alá.

16:10

Csökkent az amerikai recesszió veszélye a mai makroadat szerint. A Conference Board által közölt vezető indikátor – amely a gazdaság várható eredményeire enged következtetni – február óta nem látott mértékben (0,9 százalékkal) emelkedett októberben. A háttérben elsősorban a kiadott építési engedélyek növekvő száma áll.

A piacok nem reagáltak nagy mozgással a hírre, a vezető New York-i tőzsdemutatók, és a dollár helyzete is változatlan.

15:33

Erősödéssel nyitott a Wall Street. A vezető indexek 0,2 - 0,3 százalékos pluszba kerültek. Folytatódott a dollár enyhe gyengülése a hangulat javulásával párhuzamosan. Az EUR/USD az 1,3570-es szint körül mozog.

Idehaza nem változott az elmúlt fél órában a forint helyzete. A BUX 1 százalékos, az OTP 0,5 százalékos veszteségen áll a New York-i tőzsdenyitás perceiben.

15:20

Akár még jól is végződhet a hét a nemzetközi pénz, és tőkepiacokon, miután több nap hallgatás után megszólalt az EKB elnöke, a bank pedig ismét vásárolt a periférián levő uniós országok állampapírjaiból. Elemzők szerint az Európai Központi Bank közbelépésének köszönhető, hogy mára sikerült stabilizálni a spanyol, és olasz kötények hozamát. A héten főleg ezen két ország kötvényhozamainak csúcsrajáratása verte ki a biztosítékot a befektetők körében.

Megszólalt ma egy banki konferencián Mario Draghi, az EKB új elnöke. Beszédében sürgette az európai vezetőket, hogy minél gyorsabban hozzák meg a kiigazító lépéseket, egyben az EFSF alap gyors feltőkésítésére szólított fel.

A hangulat határozottan javult a New York-i tőzsde nyitása előtt. A nyersanyagárak ismét emelkednek, az olajat megint 100 dollár fölött jegyzik, az arany azonban nem tudott egyelőre határozottan korrigálni a tegnapi zuhanás után, 1724 dollár az unciánkénti ár.

Az euróért kevesebb, mint 305 forintot kell adni, ugyanakkor nincs határozott javulás a tőzsdén. Az új IMF – megállapodással kapcsolatos hírek jelentősen javították a magyar eszközökkel kapcsolatos befektetői hozzáállást, bár egyelőre nem tudni sokkal többet, mint tegnap este, amikor a Nemzetgazdasági Minisztérium kiadta a közleményét. Maga Matolcsy György is azt mondta ma az MTI – nek, hogy nem tudja, milyen megállapodást fognak kötni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45970 45750 46280 +0,04% 0 0 10 079 672 870 HUF 2026-07-01 17:06:54
MOL 3668 3668 3778 -0,86% 0 0 2 364 872 284 HUF 2026-07-01 17:13:58
MTELEKOM 2626 2624 2666 -0,91% 0 0 864 662 466 HUF 2026-07-01 17:08:42
RICHTER 12120 12070 12230 +0,58% 0 0 1 039 435 840 HUF 2026-07-01 17:14:46
OPUS 355 355 367 -1,11% 0 0 42 745 658 HUF 2026-07-01 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG