7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Többnyire emelkedtek délelőtt az európai tőzsdeindexek, a BUX index is pluszban kezdett, de azután az OTP elgyengült, és mínuszba húzta. Enyhe optimizmus van ma a tőzsdéken, amit egy részt azzal magyaráznak, hogy Amerikában egy nagy gazdaság segítő csomag helyett több kisebb, célzott segítség érkezhet.

Tegnap nagyon szép, két százalékhoz közelítő pluszban zártak a vezető amerikai indexek, amit a Donald Trump által megszellőztetett kisebb, célzott gazdaságsegítő csomagok kilátása táplált. Európában a hangulaton javít az is, hogy egy sor vállalatfelvásárlást és egyesülést jelentettek be. A német tőzsdeindex 0,4 százalékkal emelkedik, és a 13 ezer ponthatárhoz közelít, Franciaországban egy ezrelékkel felfelé, Londonban két ezrelékkel lefelé mozdul az irányadó mutató. Nagyobb javulást mutatnak az indexek Ausztriában, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában.

Itthon a BUX index a kezdeti pluszok után nemrég mínuszba ment át, 0,3 százalékkal süllyed. Az OTP a vízválasztó, amely szerény nyereségből 0,8 százalékos süllyedésbe váltott. A Richter 1,2, a Mol 0,4 százalékos pluszban van. A forint ma is erősödik a fontos MNB tender előtt, egy forinttal olcsóbb az euró, 357,70 forint. Magyarországról kedvezőbb inflációs adat érkezett, a pénzromlás üteme mérséklődött. A dollár alig változik, a nemesfémek és a kőolaj némileg drágulnak.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A járvány és Trump csodagyógyszere

Az európai hatóságok kezdik elveszíteni a kontrollt a járvány felett a Bloomberg.com szerint. Franciaország és Spanyolország ismét rekordszámú megbetegedést jelentett, a kórházban ápolt betegek száma Párizsban szeptember eleje óta megháromszorozódott. Csehország lett a járvány epicentruma Európában, legalábbis az egy főre jutó esetek számát tekintve. (Magyarországon 20 fő felett maradt az elhunytak száma, jelentősen megugrott a kórházba került, valamint lélegeztetőgépre szoruló betegek száma is – írtuk reggel.)

Ugyanakkor a Regeneron Pharmaceuticals engedélyt kért antitest-kezelésének sürgősségi használatára. Ez az a terápia, amelyet Donald Trump elnök is kapott múlt hét pénteken. Donald Trump pedig, valószínűleg kampányfogásként is, kitalálta, hogy a gyógyszert minden amerikai számára ingyenessé kellene tenni.

Mentőöv csak légitársaságoknak?

A képviselőház szóvivője, Nancy Pelosi és Steven Mnuchin pénzügyminiszter tegnap tárgyaltak a légiiparnak nyújtandó támogatások feltételeiről. Ma ismét összeülnek ebben a kérdésben. A segélycsomag 25 milliárd dollárra rúgna Donald Trump bejelentése szerint. Apropóját főleg az adja, hogy a múlt héten légitársaságok több tízezer fős leépítéseket jelentettek be, ha nem kapták meg a korábban beígért segítséget. Ma egyébként Európában az EasyJet is súlyos veszteségeket jelentett.

Állítólag este Donald Trump elnök is tárgyalásokat folytatott a gazdaság megsegítésének lehetséges módjairól az Ovális Irodában, ezek részleteit azonban nem hozták nyilvánosságra. Közzétették a legutóbbi Fed-ülés jegyzőkönyvét, amelyből az derült ki, hogy további jegybanki stimulus van napirenden ebben az évben. Anélkül a lanyha gazdasági kilábalás még gyengébb lenne. Ma az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét fogják publikálni.

Demokrata földindulás?

Tegnap az alelnökjelöltek vitája sokkal jobban sikerült és sokkal szakmaibb volt, mint korábban az elnökjelöltek vitája, így nőtt Biden előnye - írja az Erste Befektetési Zrt. 

Sőt, a legutóbbi felmérések szerint a demokraták vinnék az alsó- (most is az övék) és a felsőházat is, mint 2008-ban Obama megválasztásakor. Ez pedig elég nagy mozgásteret adna nekik a törvényalkotásban. Ugyanakkor az sem elhanyagolható tény, hogy egy fölényes demokrata győzelem esetén nehéz megkérdőjelezni az eredményt, ami csökkenti a bizonytalanságot. Így annak ellenére is emelkedtek a részvények, hogy a demokraták pont a minap lengették be a nagy technológiai cégekre vonatkozó feldarabolási tervüket.

Tesla-töltés (Pixabay)
Tesla-töltés (Pixabay)

Csillagászati célár Teslára

A Tesla új rajongót szerzett, a New Street Research elemzője, Pierre Ferragu semlegesről vételre minősítette fel a papírt.

A célárat pedig az egész Wall Street egyik legmagasabb értékére, 578 dollárra emelte a korábbi 400 dollárról. Szerinte a vállalat “a hipernövekedés évtizede előtt áll”, és nincs hiteles versenytársa a láthatáron. A teljes prémium szegmens piaca, csúcskategóriás és középkategóriás szedán és SUV modellekkel globálisan nyolcmillió egység – jegyzi meg az elemző.

Eddig az elemzők nagy többsége a Teslát semlegesre értékelte, 336 dolláros átlagos célárral – írta a SeekingAlpha.

Musk nagy tervei Berlinnel

Magas termelési kockázatra figyelmeztet Elon Musk az Equilor Befektetési Zrt. szerint. A Model Y típusú városi terepjáró az új változatát, sőt várhatóan a most bemutatott akkumulátorcellákat is Berlinben tervezi gyártani.

A német üzemben tesztelik az autógyártás folyamatának gyökeres átalakítását, ahol minimálisra csökken az emberi beavatkozás, és az összeszerelési folyamat jelentős részét robotok végzik. Terveik szerint 2021 második felében kezdheti meg működését a Gigafactory Berlin. Az újfajta akkumulátor több energiát lesz képes tárolni és könnyebben előállítható. Cél a gyártási költségeit felére csökkenteni és a gyártást 2030-ra százszorosára növelni. Musk szerint az amerikai és a kínai üzemeknek körülbelül két évbe telik, hogy alkalmazzák az új technológiát.

Remdesivirt gyárt a Richter

Már gyártja a Richter a koronavírus egyik legígéretesebbnek tűnő ellenszerét, a remdesivirt – írtuk tegnap.

Eddig 260 adag már rendelkezésre áll, és folyamatosan folyik a további előállítás. A Richter tájékoztatása szerint jelenleg öt olyan projekt is fut, amelyek a koronavírushoz kapcsolódnak. A hír pozitív a Richter számára, azonban a cég a remdesivir gyártásából árbevételre nem számíthat. A Richter árfolyama szerdán napközben megugrott a hírre, de a zárásra mínuszba került – értékelte ma a KBC Equitas hírlevele.

Még mindig nincs Brexit

Az Egyesült Királyság kormánya szerdán azzal fenyegetőzött, hogy kivonul az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokról, ha október 15-ig nem látható egyértelmű megállapodás.

Az EU Brexit-főtárgyalója, Michel Barnier az európai nagykövetek találkozóján csodálkozásának adott hangot. Brüsszeli tisztviselők most azt javasolják, hogy kidolgozott koreográfia készüljön, amelyben a fennmaradó nézetkülönbségek ellenére mindkét fél megtalálja a módját a viták folytatására október második felében – írta a Bloomberg.

A Samsung profitál a járványból

A Samsung elektronikai óriásvállalat az elmúlt negyedévben az utóbbi két év legmagasabb működési nyereségére számít a Galaxy okostelefonok iránti növekvő keresletnek és a robusztus chip-üzletágnak köszönhetően.

Az alaptevékenységek nyeresége várhatóan 12,3 ezer milliárd won (9 milliárd euró) lesz 2020 harmadik negyedévében. Ez 58 százalékos növekedést jelent éves szinten. A koronavírus-járvány nyomán megnövekedett internetes forgalom nyomán megugrott a szerverek és a PC-k memóriachipjei iránti kereslet, mivel többen dolgoznak otthonról.

Ennek ellenére a Samsung-részvények árfolyama ma alig változott.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41130 40770 41390 -0,17% 41120 41130 6 516 681 960 HUF 2026-11-06 10:45:53
MOL 4854 4812 4980 -2,57% 4852 4862 1 610 104 864 HUF 2026-11-06 10:44:16
MTELEKOM 2888 2822 2896 +0,63% 2874 2888 224 920 892 HUF 2026-11-06 10:43:38
RICHTER 12920 12820 12940 -0,39% 12900 12920 575 159 690 HUF 2026-11-06 10:45:50
OPUS 203 200 208 +1,50% 203 203 11 124 228 HUF 2026-11-06 10:40:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG