6p

Az európai tőzsdék kissé lefelé csorognak, amire van is némi okuk. A BUX stagnál, ahogy az OTP is, amelynek tegnapi száguldása kétféleképpen is magyarázható. A General Motors is rácsatlakozik a Tesla-hálózatra, tovább zuhan a török líra, Hong Kongnak nagy tervei vannak a kriptovalutákkal.

Ma esnek az európai részvények, a főbb indexek 2-3 ezrelékes mínuszban vannak, pedig tegnap az amerikai piac nagyon jó napot zárt. A rossz hangulat egyik oka lehet, hogy a kínai infláció májusban csökkent az előző hónaphoz képest, és a gyári termelői árak emelkedése is hét éve nem látott ütemben esett vissza. Ráadásul az Európai Központi Bank a jövő héten emelheti a kamatot, kérdés, mikor jön a következő, lesz-e még nyáron szigorítás.

Itthon a BUX index nulla körül imbolyog, az OTP is stagnál. A Mol 0,3 százalékkal emelkedik, a Richter egy százalékkal esik. A Duna House 14 százalékos esése mögött a 107 forintos osztalékszelvény levágása áll.

Árfolyam

Az euró/forint most 369,50, de reggel volt 368,50 is, összességében alig változik csütörtökhöz képest. A tegnapi kedvező inflációs adat csak csekély mozgásokat okozott. A hollandiai földgáz öt százalékkal emelkedik, az olaj ára viszont csak minimális mértékben.

Miért száguldott tegnap az OTP?

Az OTP csütörtökön kiugró forgalom mellett nagyot emelkedett, öt hónapos csúcsra ért, amit az Erste Befektetési Zrt. elemzett. Szerintük:

  • az elindított jegybanki kamatcsökkentés,
  • a piaci szereplők egy részének az állampapírpiac felé való terelése,
  • a stabilan csökkenő infláció,
  • a stabilan pluszos külkereskedelmi mérleg

is növelte a kockázatvállalási kedvet a külföldi szereplők részéről. Megállt a külföldi pénz kiáramlása a magyar forintban denominált állampapírokból, ami májusban megfigyelhető volt. Sőt, mintha meg is fordult volna az irány.

Egy szó, mint száz, a javuló makrokörnyezet hozhatta meg gyümölcsét az OTP piacán a tegnapi napon írják.

Bankot ad el a legnagyobb bankunk?

Sajtóinformációk alapján az OTP romániai leánybankjáért érdeklődhet az Unicredit, és 300-400 millió euró közöttire értékelhetik az OTP romániai leánybankját. Ez egyébként az első negyedéves saját tőke alatti összeg lenne – írta a KBC Equitas.

Részvényenként 460 forint körüli hatást jelent, azonban a vételár sávja is relatív széles.

Ez már a bikapiac?

Az S&P 500 index csütörtökön is szépen emelkedett, ezzel belépett a bikapiaci tartományba, ami azt jelenti, hogy a tavalyi mélypontról húsz százalékot ment fel. Ezt állítólag az az optimizmus táplálja, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) közeledik a kamatemelések végéhez. Amióta a Fed múlt héten jelezte, hogy a június 13-14-i ülésén valószínűleg nem emel, a vezető index 2,7 százalékkal emelkedett.

Tovább zuhan a török líra

Recep Tayyip Erdogan török elnök Hafize Gaye Erkant nevezte ki a központi bank új kormányzójának, ami a hagyományosabb monetáris politikához való visszatérést jelezheti. Erre utalt a napokban Mehmet Simsek pénzügyminiszteri kinevezése is. Erkan a török monetáris hatóság első női vezetője, aki korábban a Goldman Sachsnál és a San Franciscó-i székhelyű First Republic Banknál dolgozott – írja a Bloomberg.

A török líra azonban átmeneti erősödés után megint gyengülni kezdett, a választások óta szinte szakadatlanul veszít az értékéből. Az euró ma is másfél százalékkal drágul lírában, 25,3 körül jár, közel a mindenkori csúcsához.

Kiszivárogtak a Tesla-akták

A pick-upok piaca több mint százmilliárd dolláros, de a Teslának eddig nem sikerült profitálnia belőle. Pedig a készülő Cybertruck-ot a Tesla egyik legfontosabb jövőbeli projektjének tartják, de folyamatosan halogatják a gyártás megkezdését. Ráadásul Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója nemrég arra utalt, hogy az elektromos pick-up a tervezettnél lényegesen drágább lehet, és hűtötte az eladásokkal kapcsolatos várakozásokat.

A Tesla-aktákból kiderülhet, hol a probléma – írja a német Handelsblatt.com. A Handelsblatt és a Wired amerikai magazin egy feltehetően belső dokumentumot elemzett, amelyből egy olyan prototípus képe rajzolódik ki, amely rosszul szigetelt, zajos, nehezen kormányozható és fékezhető.

A GM is rácsatlakozik a Tesla-hálózatra

Annak ellenére, hogy – az alapvetően nem is új – hírt a Handelsblatt ma is a címoldalán hozta, a Tesla tegnap 4,6, ma a tőzsdén kívüli kereskedelemben pedig újabb öt százalékkal emelkedik. A General Motors (GM) pedig közel négy százalékkal ugrott meg.

A Tesla árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Tesla árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Pozitív hír lehetett ugyanis a társaságok számára, hogy a General Motors (GM) is – csatlakozva a Fordhoz – úgy döntött, átveszi a Tesla töltési szabványát. A Reuters szerint ezzel a három legnagyobb elektromosautó-gyártó már megegyezett egy egységes szabványban, és ez lavinaeffektust indíthat el. Vagyis jó eséllyel a többi is követi majd a példát. A fogyasztóknak ez előnyös lehet, és különösen az a Tesla számára, amely nagy összegeket fektetett be gyorstöltő-állomásainak telepítésébe.

A Tesla szupertöltői az Egyesült Államokban és Kanadában található összes gyorstöltő mintegy 60 százalékát teszik ki.

Hong Kong lesz a kriptós inkubátorház?

Hong Kongnak 50-100 ezer Web3 (blokklánc- és kriptovaluta-) szakemberre van szüksége a Chaincatcher helyi hírportál szerint a következő néhány évben. Johnny Ng Kit-Chong, a hongkongi törvényhozó tanács tagja szerint ezer Web3-as céget inkubálnának a városban három év alatt, de máris meghaladták a várakozásokat, ugyanis négy hónappal az indulás után már több mint 400 cég regisztrált.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Hong Kongban nemrég lényegében engedélyezték a kriptovalutákat, de a területet alaposan szabályozni és felügyelni szándékoznak. A politikus maga 2010-ben lett kriptovaluta-befektető, majd 2022 januárjában vált a hongkongi törvényhozó tanács tagjává, és azóta Web3-párti szabályozást szorgalmaz – írja a Cointelegraph.

Ásványianyag-paktum készül

Joe Biden amerikai elnök és Rishi Sunak brit miniszterelnök csütörtöki fehér házi találkozóján megállapodott abban, hogy tárgyalásokat kezdenek egy nyersanyag-kereskedelmi paktumról. Ez segítené a brit elektromos autógyártókat, akkumulátor-cégeket és felgyorsíthatná a fejlett fegyverek közös fejlesztését is.

Bár Sunak üdvözölte a megállapodást, az messze elmarad attól a szabadkereskedelmi megállapodástól, amelyre az egymást követő konzervatív kormányok a Brexit egyik nagy előnyeként törekedtek – írja a Bloomberg.

Pótkocsikat vett a Waberer’s

Közel kétmillió euró értékű beruházással a Waberer’s Csoport 45 háromtengelyes és 5 kéttengelyes Berger pótkocsit helyez üzembe, amelyeket a helyi és nemzetközi szállítmányozásban egyaránt bevetnek majd – közölte a tőzsdei cég.

Az alacsonyabb önsúlyú, nagyobb terhelhetőségű kocsik segítenek az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében, így gazdaságosabb és kisebb kibocsátással járó fuvarozást tesznek lehetővé.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG