5p

Ritkán fordul elő, hogy a hazai fizetőeszköz nem reagál le egy olyan kedvezőtlen adatot, mint amilyen a reggel nyilvánosságra került infláció. A kedvező európai tőzsdei hangulat repítette újabb csúcsra a BUX-ot is, értékére a blue chipek közül csak a Mol hatott tompítóan. Miközben a nemesfémek vegyesen teljesítenek, a kriptoeszközök szárnyalnak, elleben az energiaárak lefelé tartanak.

Vegyesen kezdték a hetet az amerikai tőzsdék. Míg a főbb részvényindexek közül a Dow Jones 0,85, az S&P 500 pedig 0,15 százalékkal emelkedett, addig a technológiai papírok mozgását lekövető Nasdaq Composite 0,39 százalékkal csökkent.

A kedden elsőként kinyitott börzék sem mutattak egységes képet, az eltérések viszont nagyobbak voltak. A pozitív oldalon a sanghaji tőzsde indexe vitte a prímet a maga 2,54 százalékos erősödésével, a hongkongié 1,83 százalékkal ment fel, a tokiói Nikkei viszont ugyanennyivel le.

Árfolyam

Európa mutatta ezúttal a jó példát. A nyugati félteke összes vezető börzebarométere hasított. A legjobban, 1,15 százalékkal a párizsi CAC, kevéssel maradt le tőle a 0,81 százalékot magára szedett frankfurti DAX, és még a londoni FTSE is a pozitív tartományban állt, még ha nem is egetrengető, 0,12 százalékos emelkedéssel.

Budapest még rajtuk is túltett. A BUX újabb rekordot állított fel, délhez közeledve 0,46 százalék feletti pluszban állt. Értékét csak a 0,36 százalékkal gyengülő Mol rontotta le. Ezt bőven kompenzálta az OTP Bank 0,57 százalékos drágulása, amihez csatlakozott a 0,94 százalékkal erősödő Richter és a 0,61 százalékkal feljebb kerülő Magyar Telekom.

A májusi határidő előtt jóval korábban elérte a 60 milliárd forintos részvény-visszavásárlási limitjét az OTP – hívta fel a figyelmet a K&H Értékpapír Zrt. Még tavaly augusztusban jelentette be a bank, hogy a Magyar Nemzeti Bank engedélyével részvény-visszavásárlásba kezdenek. A program bejelentése óta egyébként 25 százalékos emelkedést produkált a bankpapír, de az idei évet is erősen kezdte, amely a BUX index teljesítményéhez is nagyban hozzájárult.

A forintnak csendesebb napja van. Annak ellenére, hogy a kedd reggel megjelent decemberi inflációs adat enyhén szólva nem ad okot optimizmusra, a 4,6 százalékos éves emelkedés 30 bázisponttal haladta meg a piaci konszenzust, a hazai fizetőeszköz meg sem rezdült. Kedd dél körül szinte ugyanott állt a főbb devizákkal szemben, mint ahol a hétfőt zárta: egy euró a 412-es szinthez közel cserélt gazdát, míg egy dollár 401,7 forintot súrolta.

Kedd reggel 1,027 körül mozgott az EURUSD jegyzése. Az amerikai gazdaság továbbra is stabilitást mutat, így az inflációs adatra is várhatnak a befektetők, szerdán ez is megmozgathatja a dollárt.

Hogyhogy nem mozdult meg a forint?
Hogyhogy nem mozdult meg a forint?
Fotó: Depositphotos

A tízéves amerikai hozam nem változott jelentősen a hétfő kereskedés során, 4,8 százalék körül maradt.

A nemesfémek gyakorlatilag stagnálnak. Az arany és az ezüst jegyzése is csak árnyalatnyival ment fel, előbbi unciáját (1 uncia=31,1035 gramm) 2680, az utóbbiét 30,335 dolláron adták-vették. Elemzők szerint a világ egyre zűrzavarosabb a befektetők szerint, ami erősítheti középtávon az aranyat a jegybanki vásárlásokkal együtt.

Az energiaárak széttartanak. Míg a két fő olajfajta közül az északi-tengeri Brent 0,73 százalékkal, 80,42 dollárra, az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) 0,76 százalékkal, 78,22 dollárra erősödött, addig a nemzetközi gázügyletek elszámolásánál alkalmazott TTF-típus jegyzése esett, százalékkal, euróra.

A piac figyeli, hogy az Oroszország elleni szankciók legújabb köre milyen hatással lesz – írja az Erste Befektetési Zrt. elemzői. A korábbiakhoz képest egyelőre úgy tűnik, jobban megviseli az orosz értékesítést a közel 200 szállító tanker, bankok és biztosítók elleni fellépés. Több indiai finomító is a Közel-Keletről szeretne venni olajat, független kínai finomítók is diverzifikálni kezdtek, illetve eladatlan orosz olajszállítmányokról vannak hírek. Trump hatalomra kerülésével várhatóan az iráni eladások ellen is határozottabb fellépés lesz, illetve az új amerikai elnök a kanadai olajra is vámot szeretne kivetni, ami megemelheti az árakat.

Kirobbanó formában a kriptoeszközök. A bitcoin például 3,74 százalékos emelkedéssel, 96 367 dolláron állt, míg az ether 5,26 százalékkal, 3215 dollárra, a solana 4,18 százalékkal, 187 dollárra erősödött.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Nagyot estek a BMW kínai eladásai

A német autógyártó csoport negyedik negyedéves globális eladásai 2,9 százalékkal csökkentek. Ez enyhén jobb, mint az év egészében látott 4,0 százalékos csökkenés. A negyedik negyedévet az USA 6,5 százalékos növekedése és a kínai piac 14 százalékos esése jellemezte, míg Európában 1,4 százalékos enyhe visszaesést könyvelt el az autógyártó.

Kevesebb lehet a Moderna idei árbevétele

A társaság a Covid és RSV vakcinák alacsonyabb keresletével küzd, így idénre 1,5 és 2,5 milliárd dollár közötti bevételt vár a korábbi 2,5 és 3,5 milliárd dollár helyett – írja az Equilor Befektetési Zrt. A termékértékesítés tavaly mintegy 3 milliárd dollár volt, ami a korábbi előrejelzés alsó határán volt. A Moderna közölte, hogy felgyorsítja és kiterjeszti költségcsökkentési terveit, és 2025-ig 1 milliárd dollárral, 2026-ig pedig 500 millió dollárral kívánja csökkenteni kiadásait. Egy interjúban Jamey Mock, a Moderna pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a 2025-re vonatkozó alacsonyabb értékesítési előrejelzés több lehetséges ellenszelet is tükröz. Ezek közé tartozik a Covid-piacon tapasztalható nagyobb verseny, a vállalat által más országokban épülő létesítményekkel kapcsolatos esetleges késedelmek, valamint annak lehetősége, hogy a Covid-oltási arány tovább csökkenhet. A Moderna bejelentésének hatására a részvényei 16,8 százalékkal estek vissza hétfői kereskedés során.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG