3p
Mind Frankfurt, mind Párizs közel 2 százalékkal esik, de még London is lejtőre került, pedig nem kéne izgulni, hisz csak normalizálódik a kötvénypiac. A befektetőknek azonban szokatlan a változás, mert már el is feledkeztek arról, hogy nem a 0 kamat a normális (a piac emlékezete rövid, szokták mondani).

Anomália

Sokszor írtuk már, hogy 6 éve tart a 0 kamatok időszaka, és az utolsó egy évben már sok európai ország hosszabb lejáratú államkötvényeinek hozama is közelített a 0-hoz. Ez pedig valójában egy teljes képtelenség, egy piaci anomália, tulajdonképpen meglepő, hogy a befektetők egyáltalán belementek ebbe a játékba. Az érthető, hogy a tőzsdén lufit szoktak fúlni, hisz pár részvénybe mindig bele lehet magyarázni, hogy az égig fog érni a profitja, ezért az ár is a sokszorosára megy (még példa is akad ilyenre, lásd Apple).

De egy kötvénynél szigorú limitek vannak. Van egy adott kamata, felmehet addig az árfolyam, hogy azzal az adott kamattal pont 0 legyen a hozama, de azt ki veszi meg szabad akaratából? Ki vesz meg valamit azért, hogy biztosan ne legyen nyerője, ellenben bukója annál inkább, hisz mikor helyreáll a piac, akkor esnek a kötvények?

A jegybankok sara

Hát ez indult meg most, esnek a kötvények, emelkednek a hozamok. A német 10 éves kötvény hozama, amit Európában irányadónak tartanak, elérte az 1 százalékot, és ettől van úgy berezelve az egész világ. Na de ha reálisan gondolkozunk, ez az 1 százalék is elképesztően kevés 10 éves távra, historikusan ennél lényegesen magasabb hozam szokott lenni, minimum 2 százalék.

Az, hogy ez előfordulhatott, tulajdonképpen a jegybankok sara. 6 éve erőltetik a 0 kamatot, és hozzá még mindenféle további monetáris enyhítéseket találnak ki, amelyek olyan időszakokban lennének indokoltak, amikor a világ pénzpiacai befagynak, vagy olyan pusztító deflációs spirál alakul ki, mint 1929-32-ben. De erről szó sincs: a 2008-as válság már réges-rég feledésbe merült, a gazdaságok többsége egészséges. Tulajdonképpen valami rossz reakció maradt fenn 2008 óta. A válság elmúlt, a válságkezelés fennmaradt.

Nos, a piac tartósan nem tolerálja ezeket az extremitásokat. Eljött az ideje, hogy a kötvénypiacok normalizálódjanak, és ezt kénytelenek lesznek a jegybankok is követni. Sajnos a mi jegybankunk még csak most gyorsított bele a kamatcsökkentésbe, pedig amint a kötvénypiac is mutatja, lassan fordul a trend.

Tőzsdei reakciók

De vajon a tőzsdék miért reagálnak eséssel? Logikus lenne, hogy ha kiszállnak a tisztelt befektetők a kötvényekből, akkor vesznek egy kis részvényt. Csakhogy a pszichológia ilyenkor másként működik. Annyira megszokták a 0 kamatot, hogy már el sem tudták képzelni, hogy ez még máshogy is lehet, ezért most hiába normális a folyamat, váratlannak érzik, megijednek, és kiszórnak mindent.

Mindazonáltal a tőzsdék sem olcsók, tehát teljesen irracionálisnak nem tekinthető a részvényekből való kiszállás. Az immár 6 éve 0 közeli kamatok és tetejükbe az egyéb pénznyomdák egy eszközbuborékot hoztak létre, úgy a kötvényekben, mint a részvényekben. Egyszerre fújódtak fel, lehet, hogy egyszerre is eresztenek. Jó esetben csak eresztenek, és nem durrannak.

DAX az idei évben

A tőzsdék egyébként még a mai és a múlt heti esésekkel is meglehetősen magasan vannak, most kezdik csak tesztelni a májusi mélypontokat, amik még mindig jóval feljebb vannak, mint az idei kezdőértékek. Mind a DAX, mind a CAC-40 még jó 20 százalékos pluszban vannak idén, tehát a mostani reakció szinte még meg sem látszik a chartokon. Ha igazi aggodalom lesz, nem 1-2 százalékos mínuszt fogunk látni napon belül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG