5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A mai nap fő kérdése, folytatódik-e a Trump tegnapi optimista nyilatkozatai hatására elkezdődött tőzsdei pozitív korrekció. A délután megjelenő amerikai munkanélküliségi adatokból, valamint Fed-elnök beszédéből fogódzót kaphatunk azzal kapcsolatban, vajon tényleg biztosra vehető-e a hónap végi újabb amerikai kamatvágás. A gyengélkedő forint mozgása pedig mindig érdekes.
Fotó: EPA / David Chang

Csütörtök még eséssel kezdődött a fejlett részvénypiacokon, alapvetően a vártnál gyengébb makrogazdasági adatok, valamint az európai termékekre bejelentett amerikai vámok miatt. Fordulatot idézett elő azonban Donald Trump bejelentése, miszerint a jövő héten mindenképpen tárgyalóasztalhoz ülnek Kínával, miközben az USA elnöke a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban is pozitívnak mutatkozott. Ennek hatására az amerikai tőzsdék jelentős pluszban zártak, s optimizmusuk átragadt a pénteken kinyitott európai börzékre, köztük Budapestre is. Ázsiában viszont vegyes volt a kép, csupán a japán index indult felfelé, a kínai és a hongkongi viszont masszív mínuszban zárt. Erősödött az arany, árfolyama az 1500 dolláros lélektani szint fölé került, valamint az olaj, amely észak-amerikai könnyűfajtájának (WTI) a jegyzése még így is 53 alatt maradt, míg a Brent típusúé enyhén 58 dollár fölé ment. A forint folytatta a visszaerősödését, péntek reggelre az euróval szemben már 4 egységnyire eltávolodott a múlt heti, 336 forint feletti történelmi mélypontjától.

De vajon milyen búcsút vehetnek a piacok október első hetétől, vegyük sorra, milyen tényezők hathatnak a mai hangulatra?

1. USA-Kína folyt. köv.

Donald Trump tegnap délutáni bejelentése értelmében a felek hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy megkezdjék az egyeztetéseket. Ezt jobban lereagálták a befektetők, mint az amerikai elnök azon, kissé bizarr megjegyzését, miszerint a növekedés amiatt lassul, mert megindították ellene az elmozdítását célzó impeachment-eljárást.

2. Egyre valószínűbb az újabb 25 bázispontos Fed-kamatvágás

Az utóbbi napok meglehetősen gyenge adatai hatására erősödtek a kamatvágási spekulációk, jelenleg már 88 százalék az esélye annak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed további 25 bázispontot csökkent irányadó rátáján a hónap végén. Ezért is lehet érdekes Jerome Powell Fed-elnök mai beszédének a kicsengése, miközben a délután fél háromkor érkező amerikai foglalkoztatottsági adatok is erősíthetik vagy éppenséggel tompíthatják a kamatcsökkentés valószínűségét. Mindenesetre a várakozások szerint a munkanélküliségi ráta szeptemberben 3,7 százalékon maradhatott, a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 140 ezer fővel emelkedhetett. Az inflációs folyamatok szempontjából érdemes figyelni az átlagbérek változására is. Amennyiben a vártnál gyengébb adatsor érkezik, ismét gyengülésnek indulhat a dollár, az ugyanis erősítené az amerikai kamatvágási spekulációkat.

3. Boris Johnson egyhetes ultimátuma

Az Európai Unió részéről elutasították a brit miniszterelnök javaslatait a backstop tartalékmegoldás kiváltására. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint nem volt meggyőző a benyújtott javaslatcsomag, és biztosította az ír miniszterelnököt, hogy az EU mögöttük áll. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke leszögezte, hogy a britek által bemutatott alternatíva nem oldaná meg az összes problémát, amit a backstop kiiktatása okozna. A brit miniszterelnök egy hetet kapott egy újabb javaslatcsomag kidolgozására és benyújtására. Johnson a brit parlamentben elmondta, hogy egy kompromisszumos javaslat született és pozitívnak értékelte az EU hozzáállását. Ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben október 31-éig nem sikerül megállapodni, Hard-Brexit lesz.

4. Japánban is vághatnak

Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Masazumi Wakatabe, a Bank of Japan kormányzó-helyettese szerint megfelelő válaszokat fognak adni a gazdasági növekedés fellendítése érdekében. A döntéshozó szerint a kereskedelmi feszültségek hosszabb távon fennmaradhatnak, bár Japánt egyelőre kevéssé érintik, fel kell készülniük a helyzet esetleges változására. Wakatabe szerint a negatív kamatpolitika hatékony, de azt csak addig szeretnék fenntartani, amíg mindenképpen szükséges. A következő kamatdöntő ülés október 30-án esedékes, és várhatóan további 10 bázispontos vágást hoz.

5. Habzó Pepsi

Az italgyártó csaknem valamennyi harmadik negyedévi mutatója jobb lett az elemzők által vártnál. 17,2 milliárd dolláros árbevétele például 4,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (ebitda) pedig 5 százalékkal bővült éves alapon. A kakukktojás az 1,56 dolláros egy részvényre jutó nyeresége, amely ugyan szintén magasabb lett a piaci konszenzusnál, ám az egy évvel korábbitól 2,5 százalékkal elmaradt. A jó eredmény részben az emelkedő élelmiszeráraknak köszönhető, de jól szerepelt a Frito-Lay üzletág is, ami 5,5 százalékkal tudta növelni organikus értékesítését – olvasható az Equilor Befektetési Zrt. ma reggeli hírlevelében. A kiemelt figyelemmel övezett észak-amerikai piacon is emelkedett az eladott üdítők mennyisége, különösen jól fogytak a Gatorade cukormentes italai. A befektetők kedvezően fogadták azt is, hogy a cég profitabilitási mutatói javultak éves összehasonlításban: a Pepsi-részvények 3,5 százalékkal zártak magasabban csütörtökön, mint szerdán.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42100 41800 42190 +0,72% 42070 42100 1 204 240 710 HUF 2026-11-02 10:01:38
MOL 4990 4986 5020 -0,20% 4988 4990 120 921 719 HUF 2026-11-02 10:00:44
MTELEKOM 2838 2790 2838 +1,36% 2836 2838 355 989 346 HUF 2026-11-02 10:02:50
RICHTER 12940 12730 13080 -0,08% 12940 12970 195 719 100 HUF 2026-11-02 10:00:00
OPUS 196 196 201 +0,10% 196 196 3 888 994 HUF 2026-11-02 09:53:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG